Tanácsként
megfogalmazott gondolatokról fogok mesélni, amire bétázás, bétáztatás során,
kapcsán jutottam.
Na nem úgy,
hogy bő három éve, mikor megismertem a béta szót, leültem, belefogtam és most
tádám! : D Olvastam róla bloggereknél, rátaláltam a Világ Bétái csoportra,
rengeteget beszélgettem és kölcsön-bétáztam barátokkal. Tippeket,
tapasztalatokat hallottam, közben tanultam írástechnikát, jártam Varga Bea írós
előadásain, voltam egyszer Kéziratok Éjszakáján, eljutottam az Apollósok
írótáborába, aztán írósulis lettem. És ott szemtelenül lesek. : D Pl. a
szerkesztőket, amikor kurzuson visszajeleznek a novelláinkra, vagy csak úgy
magyaráznak valamit, én meg próbálom megérteni a gondolkodás logikáját. Meg
ugye legtöbbször nem is konkrétan bétázásról van szó, hanem általában
történetekről, mi, miért működik, miért nem…,
Volt, hogy az
“elmélet” került előbb az utamba, konkrét szempontokat tanultam, hogyan érdemes
nézni egy szöveget, volt, hogy hallottam valamit, aztán később, amikor magam
követtem el egy hibát, vagy végre sikerült valami, rájöttem, hogy “Jaaa, erről
volt szó!”.
Máskor pedig
egy-egy olvasott cikk, hallott írástechnikai szabály kapcsán jött a felismerés,
hogy amit korábban tapasztaltam bétázás során, vagy amilyen visszajelzéseket
kaptam, az miért is történhetett épp úgy?
Szóval néha a
tapasztalat segített megérteni a tanultakat, néha a tanultak segítettek
értelmezni a korábban tapasztaltakat. Egyelőre pedig itt tartok a megértéssel:
1. Nézd meg, kinek bétázol!
Írós ismerős
fogalmazta meg egyszer nagyon jól, mikor a bétázásról kérdezgettem: azt mondta,
mindenkinek a saját szintje szerint igyekszik segíteni. Ez nagyon megmaradt.
És most, ahogy
végiggondolom, pont a kezdőnek - akinek még sokkal alapabb és több
javítanivalója van -, tartom szerencsésebbnek egyszerűbben, kevesebbet
magyarázni, kötözködni, mint egy gyakorlottabb írónak. (Az alap esetet véve,
azért nagy általánosságban az ügyesebb szokott lenni, aki már több éve csinál
valamit, mint aki egy hónapja kezdte. De egyrészt lehet kivétel is, másrészt
kezdőnek is lehet nagyon jól sikerült írása, haladónak is lehet gyenge. Most
csak így ránézésre értem „meghatározni a szintet” az eléd kerülő írás alapján.
Más úgysincs a kezedben, ha a bétázott fél idegen.)
Fontos, itt nem
arra gondolok, hogy egy kezdő hülyébb lenne, nyilván nem az. De még most tanul
egy gondolkodásmódot, adott esetben akár írástechnikát, vele új kifejezéseket,
ilyesmi. Egyszerűen egy első éves egyetemistától sem várom el az első
beadandóinál, hogy tökéletesen levezesse egy hipotézis bizonyítását/cáfolatát a
dolgozatában, tökéletes képaláírásokkal és hibátlanul hivatkozva
mindenféle-fajta forrásra. Persze, meg kell tanulnia, de majd szakdogára.
2. Óvatosan a kategorikus kijelentésekkel!
Ez most ciki
lesz, de elmesélem, hátha más is csinált már ilyet, vagy legalább a példámból
látni fogja, hogy ne is csináljon: Egyszer szándékosan jó alaposan
„kielemeztem” egy kezdő blogger részletét kommentben. Én addigra már olvastam
némi írástechnikát, kezdtem kapisgálni, mi itt a lényeg, pár dolgot már
értettem, felismertem, stb. Az illetőt valamiért meg akartam leckéztetni,
megmutatni neki, hogy azért annyira nem király, amit írt, mint ahogy gondolja.
Szóval jó alaposan rámutattam a kommentben, hogy a másik még mennyi mindent nem
tud. Nem voltam bunkó vagy ilyesmi, nem a stílus volt a hibás, hanem a
hozzáállás. És ilyet már mástól is láttam, valahogy… aránytalanul
„szakmaiaskodva” fogalmazni kezdők sztorija alatt. Szerintem ez valójában nem a
segítésről szól, hanem az okoskodásról. Az igazi segítség nem nyom le, nem
hagyja maga után a másikban az „én csak egy kis szar vagyok” érzést, hanem úgy
szól, ahogy az a másiknak befogadható.
(Egyébként van
szerintem olyan is, nálam legalábbis, hogy érzed, hogy valami nem stimmel, de
nem tudod pontosan, hogy mi. Szerintem ilyenkor nyugodtan meg lehet mondani,
hogy “Figyi, itt valami nekem zavaró / fura a hangulat / valami nem stimmel, de
nem tudom megfogalmazni mi az. Csak jelzem, hátha te megtalálod, miért van ez,
vagy hátha más meg tudja fogalmazni.” Bétaként nem is gondolom, hogy feladata
(vagy akár joga?) megmondani bárkinek, hogy mi az oka valaminek, hogy hogyan
javítható, csak azt, mit vált ki belőle a szöveg.)
Ha pedig te
kapsz a bétádtól, véleményeződtől olyan kijelentéseket, amiket okoskodónak
érzel: Te döntesz, hogy kire és miben hallgatsz. Attól, hogy valaki határozott,
nem biztos, hogy mindenben igaza van. Viszont az is lehet, hogy már tényleg
tapasztalt, jobban ismeri az adott területet, milliószor látta már az adott
hibát és felismeri, amit te még nem, és innen a magabiztosság.
3. A másiknak akkor is lehet igaza, ha nem tetszik, amit vagy ahogy mondja
Tapasztalatból tudom, hogy nehéz lenyelni. Egyik novellámnál volt egy elég ellenszenves stílusú bétám, bevallom, lenézőnek és kissé bunkónak éreztem. Aztán amikor nekiláttam a javításnak, és megnyitottam egyszerre az összes bétázást, észrevettem, hogy az övére kattintok rá a legtöbbször, és szinte arra hallgatok a legtöbbször. Mert amúgy jogos dolgokat jelzett hibának. Hát, meg kell mondjam, húztam a szám, mert valahogy rosszul esett olyanra hallgatni, akit amúgy bunkónak éreztem. Mintha ezzel megengedném, hogy így beszéljen velem. De igazából három dolgot tehettem volna:
- becsukom a javítását, mondván, ilyen stílusban nem kell tanács
- meggyőzöm magam, hogy a tanácsai valójában vacakok, és így nem is veszteség, ha nem hallgatok rájuk
- elengedem a stílust, de nem csapom be magam, hanem elismerem, hogy amúgy jók az észrevételei
Az utóbbit
csináltam. Miért toljak ki magammal és csapjam be magam a másik stílusa miatt?
(Annyit még
hozzátennék, hogy rossz tanácsot is kaptam már bunkó / magabiztos embertől, én
meg megfogadtam, mert hát olyan határozottan mondta. A stílus csak egy boríték,
lehet, hogy tükrözi, ami benne van, de lehet, hogy nem. Nekünk a levél a
fontos.)
4. Bunkó ember
mindig lesz
Nem egyszer
hallottam már, hogy valaki fél bétáztatni, vagy blogsztorira véleményt kérni,
mert mi van, ha a másik bunkó lesz? Hát, az esélyesen rosszul fog esni (engem
tuti bántana), és vagy jót mond, vagy nem. Ha hülyeséget beszél, nyugodtan
ignoráld, ha nem, lejátszhatod a fentieket.
De amúgy azon
túl, hogy hogy aktuálisan szerez pár kellemetlen percet, órát neked, ki meddig
bosszankodik egy ilyenen, mit tud ártani? Persze, ha valaki sok ilyennel
találkozott, megértem, ha egy idő után inkább védi magát, és lehet, csak nekem
volt szerencsém, hogy eddig nagyon kevés tényleg faragatlan emberrel
találkoztam össze. De én úgy vagyok vele, hogy csak azért, mert van pár tuskó,
még nem zárom el magam a lehetőségtől, hogy bétáztassak, hiszen a többség
tényleg jószándékú és normális stílusú, és jó szívvel szánja rám az idejét. Ez
pedig hatalmas segítség.
Találkoztam
olyannal is, neten publikálós körökben, hogy valaki nem mer kommentet írni a
történet alá, mert volt, hogy az író minősíthetetlenül reagált és goromba
választ írt. Arra ugyanezt tartom érvényesnek. A többség örül a kommenteknek,
szerintem nem érdemes azért magadban tartani a véleményedet, mert mi van, ha az
illető tapló módon reagál? Hát, akkor hagyd a francba, ne szánj rá több időt,
mert az igenis érték és a véleményed is az. De pár hülye miatt, ha egyébként
szívesen reagálsz az olvasott történetekre, szerintem ne fosztd meg a többi
írót a kommentjeidtől. Egy csomóan hálásak lennének érte, és nagyon vágynak a
normálisan megfogalmazott kritikára. : )
5. A
tapintatos béta is jelez, vedd észre!
Ő a saját
mércéje alapján jelez, nem a te ingerküszöböd alapján. Ha neked az "ez
szerintem talán nem az igazi / kicsit zavar, hogy…" megfogalmazás nem is
érné el az ingerküszöböd, és csak legyintenél rá, ne tedd. Az ő szemszögéből
nézd, amit mond: kvázi "Nehezen mondom meg, ha valami nem tetszik, de ez
már zavar annyira, hogy szóvá tegyem". Magaddal tolsz ki, ha nem figyelsz
rá.
Most csak
tippelek, meg részben magamból indulok ki, hogy vajon mi lehet a különbség, ha
a bétát tényleg csak egy kicsit zavarja az említett dolog, vagy ha tapintatos
jellem? Szerintem ha az egész szöveg során végig óvatosan fogalmaz, akkor
esélyesen inkább tapintatos, de ha csak egy-egy megjegyzése ilyen, a többi
magabiztosabb, kevésbé óvatos, akkor a „kicsit zavar” nála valószínűleg tényleg
annyit jelent, hogy egy kicsit zavarja.
6. Pozitívat
is visszajelezhetsz!
Nem egyszer
láttam, hogy sok béta és akár bétáztató is, úgy gondolja, hogy a bétázás
lényege a hibajelzés. Ezen lehet vitázni, mindenkinek a szíve joga eldönteni,
ki hogyan gondolja, és milyen érvek alapján. Leggyakrabban azoktól, akik a
pozitív visszajelzést is pártolják, az író lelkivilágát szoktam látni érvként,
hogy hát jól esik neki, könnyebben befogadja a negatívat, ilyesmi. Mondjuk ez
szerintem is így van, ki ne szeretné azt látni, hol tetszett valami az
olvasójának, de van két gyakorlati ok is, amiért én szeretem azt is
visszajelezni, ami tetszett:
Egyrészt, mert
úgy lesz teljes a kép. Nem tudom, más hogy éli meg, én volt már, hogy kaptam
egy szinte csak negatívumokat felsoroló „hibajegyzéket” visszajelzésként, és
utána megkérdeztem az illetőt, hogy tényleg ennyire pocsék volt a novella? Mire
ő, hogy ja, nem, amúgy tetszett neki. Én meg csak pislogtam, mert abból, amit a
képernyőn láttam, nekem csak az jött le, hogy ez mennyire borzasztó lett, hogy
egyetlen jó szót se érdemel? (Megint személyes, de ugyanez nálam az „elsőbbségi
hatás”. Ha egy véleményt azzal kezdenek, hogy „rossz volt az… akármi”, akkor
onnantól mondhatja, hogy de amúgy tetszett, valahogy nehezen hiszem el. Mert
hát na, az első mondat, amit kiváltott belőle, hogy valami rossz. Utána nehezen
hiszem el, hogy nem is tartotta annyira bénának.)
És a
„gyakorlatibb” ok: nem csak azt nehéz ám észrevenni, ha valamit hibázunk, hanem
azt is, ha jól csináljuk. Néha egész egyszerűen a pozitív visszajelzést pl. egy
jelenetre, le tudom fordítani, hogy áhá, amikor ezt írtam, így és így
gondolkodtam, akkor ezek szerint ez működik! Ha nem mondod el, mi tetszett, nem
fogom megtudni, és kisebb az esélye, hogy később tudatosan alkalmazom azt a
dolgot, ami miatt most jól sikerült valami. Vagy akár én nem is gondolok arra,
hogy adott dolog neked olvasóként jó élmény, de ezzel felhívhatod rá a
figyelmem. Szóval van ilyen egyszerű, praktikus indok is.
7. Olvass
figyelmesen! / Dekódolj!
Egyszerű:
figyelj oda a novellára, amit bétázol! : D De komolyan, találkoztam olyan
javítással, ahol olyanokat kértek, hogy írjak bele a szövegbe, amik benne
voltak. Lehet, hogy nem jó helyen, vagy ilyesmi, de konkrétan pipálni tudtam,
hogy ööö, oké, ez itt van, ez itt, ez meg itt.
Egy-egy persze,
előfordul, meg ha menet közben elfelejted, nem jut eszedbe, amikor kéne, azt is
jelentheti - legalábbis én erre tippelek -, hogy nem volt jó az infóadagolás,
meg hosszú novellánál simán megesik, nekem is aranyhal memóriám van. De azért,
amikor egy javításon belül a sokadik ilyennel találkoztam, akkor kicsit
megemelkedett a szemöldököm, és kíváncsi lettem volna, hogy nem ugyanazt a
novellát olvastuk, vagy mi történt?
Ugyanitt
íróknak: Fent a figyelmetlenségre gondoltam, nekem legalábbis az egy szövegben
több ilyen már akként hatott. Ugyanakkor, amit említettem is, hogy ilyesmit
okozhat pl. olyan, hogy benne volt ugyan az infó, de nem jó helyen, körülményes
volt a leírás, stb, azt egy béta nem biztos, hogy meg fogja tudni fejteni
neked. Én se biztos, hogy meg tudnám, eleve már író barátokkal beszélgetések,
meg kurzusok alapján tudom ezeket is mondani, hogy ja, ezek lehetnek az okok.
Szóval ha neked is „felszaladna a szemöldököd”, hogy mi a csudáért nem lát a
szemétől a béta, akkor simán lehet, hogy egyszerűen infóadagolási gond van, nem
a béta a kuka. De ezt neked kell megpróbálnod dekódolni. (Ha minden másban
amúgy érthetően nyilatkozik, akkor pl. szerintem nem nála van a gond, hanem a
szövegben. Nem mindegy a környezet.)
8. A béta nem
szerkesztő
A béta nem
szerkesztő. Lehet tapasztaltabb és kevésbé járatos az írástechnikában, vagy
akár sima olvasó, de ne várj tőle olyan szakmaiságot, mint egy szerkesztőtől. Ő
elmondja, amit tud, olyan jól, ahogy tudja, de nem kötelező mindent megfogadni.
Te döntöd el, hogy kire és miben hallgatsz!
(Mondjuk ez
állítólag szerkesztő esetében is igaz. Ott se kötelező mindent elfogadni, csak
a nagy részét erősen ajánlott. : D De ebben nem vagyok tapasztalt, ne merjetek
rám hivatkozni! : D)
9. Figyeld a
saját olvasói reakcióidat!
Bétázáskor a
gyakorlatban, önmagamon tesztelhetem az írástechnikát: magamon, mint olvasón.
Nálam úgy van, hogy nem a fejemben van egy halom szabály, aminek a pontjait
pörgetve nézem a novellát, és adom/levonom a pontokat, aszerint, mennyire felel
meg neki (az a helyesírás), hanem olvasom a szöveget, az hat valahogy -
élvezem, izgulok, unom, megkönnyezem, borzongok, összezavar, kíváncsi leszek…
-, és megnézem, ez miért lehet? És akkor fedezem fel, hogy ja, rossz az
infóadagolás, szuper jó a karakterábrázolás, erős az atmoszféra… És látom,
tulajdonképp működés közben az írástechnikát.
Ezt persze
kiadott könyveknél is meg lehet csinálni, de bétázáskor pont, mert a novellák
közt sok a kezdő, meg a még nyersebb, sok mindent könnyebb felfedezni. Szerintem
érdemes megfigyelni magadat! ; )
(Plusz, ez
segít abban is, hogy eldöntsd, kire (és miben) hallgatsz, milyen forrás hiteles
számodra? Én arra megyek, ahol olyasmiket tanulok, amiket a magam bőrén is
látok működni.)
10. Ha rád tör a magyarázkodhatnék...
Az legyen
gyanús! : D Jó, ez főleg akkor jöhet elő, ha ismerőssel, baráttal bétáztatsz,
akivel beszélgettek az írásról. (A barátaim tudnának mesélni, én is nem egyszer
megmagyaráztam már, miért jó az, ahogy írtam.) Ha azon kapod magad, hogy
magyarázod a bizonyítványod, hogy márpedig az úgy hiteles, az a fordulat
érthető, az a szereplő jó úgy, akkor is, ha a másikat irritálta,… nos, akkor
esélyes, hogy valamit elrontottál. Bocsi : D Persze, lehet, hogy ez az eltérő
ízlésből, érdeklődésből fakad, hogy másként látjátok (lsd. lejjebb, szemüveg),
de a lényegen nem változtat: nem tetszik neki (nem érti, zavarja…), amit írtál.
Juthatsz arra,
hogy a másik nem potenciális olvasód, és így nem vagy másként veszed figyelembe
a véleményét. (Ettől még amúgy tud segíteni egy csomó dologban, sőt, lehet,
hogy pont olyanban, amit te vagy a hozzád hasonló olvasók meg sem látnának.) De
ha nem így van, ha úgy látod, hogy a másik elvileg célközönség lenne, mégse
tetszik neki, akkor esélyes, hogy valamit elrontottál.
“De hát a másik
nem érti jól!” Ööö… képzeld el ezt fordítva. Neked valami nem tetszik egy
írásban, mindegy mi, logikátlan a világ, irritál vagy hidegen hagy a
főszereplő, és ez zavar, lapos a hangulat… ezt jelzed, mire az író elkezdi
megmagyarázni, hogy nincs igazad. Elmondja, hogy de az azért van úgy, mert,
vagy az nem is olyan fontos… Na, most jobb? Most már tetszik? Gyanítom, nem. De
ha így is lenne, akkor sem állhat melléd az író, és magyarázhatja el, mit, hogy
értett, szóval ezeket még a sztoriban kell megoldania.
Te talán
olvasol olyat, ami nem tetszik? (Jelentsen is ez akármit, minden esetben
más.) Megmagyarázhatod, de akkor legfeljebb igazad lesz, olvasóid
nem.
11. Mindenkin van szemüveg
Rajtad is, a
barátaidon is, az idegen bétán is. Ez nem baj, ez normális, de ha tudsz róla,
azzal egy csomó félreértés megelőzhető. Mindenki a saját nézőpontjából nézi a
dolgokat, jelen esetben a novellát.
Ha többekkel
bétáztattál már, biztos láttad, hogy mindegyik béta kicsit mást emel ki az
írásodból. Más dolgokat érez hibának, más dolgot dicsér meg, más javítási
ötleteket ad. És a saját szemszögéből mindenkinek “igaza van”, a saját
szemszögéből érthető, hogy úgy látja. Fordítva is letesztelheted, beszélgess
egy barátoddal egy novelláról, még ha hasonló is az ízlésetek, akkor se
fogjátok hajszálpontosan ugyanazt gondolni, ha meg nem is olyan hasonló, akkor
végképp nem.
Volt olyan
novellám, amire barátok nagyon más visszajelzéseket adtak, mint vártam. Nem az
a lényeg, hogy pozitívat vagy negatívat, mindenkitől kaptam mindent, hanem hogy
néhányan főleg a világra voltak kíváncsiak, a technikai megoldásokra,
ilyesmikre. Én meg nem értettem, miért? Nekem teljesen más volt a fontos, a
letartóztatás és a karakterek kapcsolata. Aztán más érdeklődésű barátok
elkezdtek nagyobb hangsúllyal a szereplőkre figyelni, nekem meg “helyrekerült a
világ”. Mindkét esetben főleg hibákról beszélgettünk, de más volt a “hangsúly”,
más érdekelte a barátokat.
Ha esetleg
másnak is ismerős a szituáció és a “miért érzem magam vacakul, amikor segíteni
akarnak” érzés ezen oldala, ott lehet, hogy az a válasz, hogy azokat, akik
segítenek neked, nagyon más érdekli egy sztoriból, mint téged. (Meg biztos
kismillió más válasz lehet, ez most csak egy lehetséges, amire én jutottam.)
Hozzáteszem,
ebben minden bizonnyal benne volt az is, hogy gyenge volt a novella. (De azért
egyik barátnál sikerült elérnem azt a reakciót, amit szerettem volna, az
boldogság volt. O:) ) Nem tudtam elég jól tartani a fókuszt, nem tudtam
rendesen vezetni az olvasót arra, amerre én akartam, ezért sokkal erősebben
kijött, hogy mindenki azt olvasta ki belőle, ami őt érdekelte. A világépítős
barátok a világ dolgaira figyeltek és azt akarták erősíteni, akiket meg tudott fogni
valamennyire a karakter, ők már jobban figyeltek arra, amit ki akartam belőle
kihozni. Ezt értem szemüveg alatt. Azt látod-e, amit az író le akart írni, vagy
“csak” azt, ami téged érdekel? És nem arról van szó, hogy a barátok egyáltalán
nem szóltak hozzá a karakter-vonalhoz, a másik ismerősök meg legyintettek
minden világépítési hibára, és nem is azt, hogy bármelyikük használhatatlan
tanácsokat adott volna. Tök jó észrevételeik voltak! De általánosságban másra
figyeltek, más keltette fel az érdeklődésüket.
Teljesen
szerintem nem is lehet levenni a szemüveget, vagy lehet, szerkesztőknek megy,
nem tudom, nekem még biztosan nem. De megpróbálhatok figyelni rá. Vagy legalább
jelezni, hogy “figyi, ebben a témában nem vagyok járatos”. És ez amúgy nem
jelenti, hogy nem tudok segíteni olyannak, aki másféle történeteket ír, mint
én, csak máshogy, másban, mint annak, akivel hasonlóakat írunk.
12. Talán a másik is még csak tanulja ezt az egészet
Mindkét félre
igaz lehet, és egy ember mindkét oldalon is megjelenhet. Hol bétaként, hol
íróként, te is, én is, és vélhetően egyikünk sem hiszi, hogy nála van a bölcsek
köve.
A legtöbb
novella, amire bétázást kérnek, főleg random csoportban, még inkább kezdőktől
van. (Legalábbis én azt tapasztalom, hogy idővel többet bétáztatunk hasonló
szinten lévők egymás közt, ahogy kialakulnak barátságok, és már kevésbé dobjuk
be a novellákat random csoportba.) Így talán még nehezebb megtalálni, a fenti
példánál maradva, “mire gondolt az író”, mert pl. a kezdő még kevésbé ügyes a
fókusztartásban, vagy épp a fejében tök jól összeállt az egész, de kevésbé megy
még neki, hogy ezt papíron is megmutassa, így a novella lyukacsosnak tűnhet,
érthetetlen gondolati ugrásokkal. Ez természetesen hiba, de hát pont azért van
itt, azért kér segítséget, hogy tanuljon. Az őszinte visszajelzés segítség, de
azért ne sértődj halálra, ha nem egy pikk-pakk, nyomtatásba kívánkozó szuper
novellát kapsz bétázásra. : )
És ez fordítva
is igaz. Az elején néha morcos voltam, hogy de hát, ha ez hiba, miért nem
jelezték a béták? Másoktól meg olyat hallottam, hogy kvázi szentírásnak
tekintik, amit a béták mondanak - és ezért néha megzavarodnak, ha ellentéteset
javasolnak -, és görcsölnek, ha valami miatt nem akarnák megfogadni valamelyik
tanácsát, mert de hát a béta mondta! A béta ugyanolyan ember, mint bárki, lehet
kezdőbb, lehet tapasztaltabb, lehet finomkodó és lehet magabiztos. De “csak”
egy ember, aki segít, és a szava nem törvény. Nyugodtan bíráld felül, vagy
kezeld úgy, hogy ha kétségeid vannak, tuti őrá fogsz hallgatni, csak tudd,
miért teszel úgy. Pontosabban ne őt, hanem az egyes tanácsait. Aki ügyes, se
mindig mond jót, se fordítva.
13. Gondolkodj oda-vissza!
Ez igazából a
fenti tanács, kicsit más oldalról megvilágítva. Ha belefutottál már valamibe,
akár hibába, akár jó megoldásba egyik oldalon, az legyen a szemed előtt, amikor
a másikon vagy.
Szintén rövid
példa: Egyszer bétáztam egy novellát, amit bevallom, nem értettem. Alig többet
fogtam fel belőle, mint hogy van valaki, aki van valahol, elmegy valahova, aztán
onnan visszajön. Aztán így kakukk, még az se volt tiszta, ki ez a valaki? Nem
szép dolog, de az első gondolatom az volt, hogy hát kuka ez az író? (Persze,
nem így jeleztem vissza, hanem udvariasan. : D ) Aztán amikor saját novellánál
tapasztaltam, hogy béták nem értik, és nem egy, nem kettő, nem csak a láthatóan
szőrszálhasogatók, hogy adott dologgal pl. mit akartam jelezni, mit miért
csinál a karakter, akkor rájöttem, hogy hoppá, akit anno én nem értettem, jó
eséllyel ugyanígy járt. A fejében megvoltak az összefüggések, ha nem is
hibátlanul, de ő esélyesen tudta, mit akar, de annyi lépést nem mutatott meg,
hogy nekem már nem állt össze a kép. Pont, ahogy én csináltam.
Na, onnantól
már nem az volt az első gondolatom, ha totál zagyvára sikerült írást olvastam,
hogy kuka az író, csak hogy nagyon a saját fejében él. Még. : D
14. Figyelj az összképre!
Amikor
bétáztatni kezdtem, és többen jelentkeztek, hogy segítenek, egyszeriben kaptam
több visszajelzést is, és csodák csodájára : D nem ugyanazt írta mindenki. Szóval
ott álltam, hogy oké, én kész vagyok javítani, na de melyik szerint? Az egyik
ebben volt szimpibb, a másikban abban láttam jobb ötletet, és volt, hogy
ugyanarról mást-mást írtak.
Én itt fogtam,
és megnyitottam egyszerre az összes visszajelzést. Nem egyesével haladtam, hogy
előbb az egyik szerint javítom végig a novellám, aztán a másik szerint, mert
abból káosz lett volna. Hanem megnéztem az első bekezdésem, kisebb etapom,
aztán sorra az összes bétázást, ki, mit javasolt. Magukat a mondatokat is, de az
összképet általánosabban is. Mit hiányolnak? Hangulatot, infót, világépítést…?
(Oké, az elején ez nem volt ennyire tudatos.) Mostanra arra jutottam, hogy a
visszajelzéseket nem kell mindig szó szerint venni, inkább a tartalmuk a
lényeg.
Mondok egy
példát, ez nekem nagyon érdekes volt: van egy novellám, amit többen bétáztak,
és azon belül volt pár bekezdés, ahol egytől egyig minden béta javasolt valami
javítást. Persze, az egyik szórendet cseréltetett volna, a másik csak jelezte,
hogy nem érti, mi történik ott, a harmadik átiratta volna a jelenetet… és nem
előrébb, nem később, hanem abban a pár bekezdésben. Mert érdekes módon, se
előtte, se utána, egységesen nem pirosoztak semmit. Érdekes “véletlen”, nem?
Szóval a konklúzióm az volt, hogy valami nem stimmel a jelenetben, és próbáltam
rájönni, mi? Mert hogy nem egy szócsere a gond, az biztos. Átírtam, ahogy
tudtam. És most jön az érdekesség. Ez a novellám később megjelent nyomtatásban,
és mikor a szerkesztővel dolgoztunk rajta, ő pontosan azon a részen jelezte,
hogy itt javítani kéne. A béták pontosan érzékelték, hogy ott valami képzavar
van, még ha másként is dekódolták, másként is próbáltak javítási tanácsot adni.
Szóval van, hogy a béta érzi a problémát, de sokszor nem egyértelműen azt
jelzi, hogy “hahó, itt valami homályos”, aztán rád bízza, hogy megtaláld, mi
az, hanem megoldási javaslattal. (Ő sem mindig tudja, hogy mit jelez, mit
javít… - én sem hasonló helyzetben, nyugi) Ezt értem összkép alatt, hogy nem
okvetlenül a szó szerinti tanácsokat kell megfogadni, hanem megkeresni, mi
zavarhatta meg a bétát?
Másik dolog, és
ez kötődik a fenti “szemüveghordáshoz”: a bétáid nem lesznek egyformák. Van,
aki hasonló érdeklődésű, mint te, van, aki csak kíváncsiságból vállalt egy
komfortzónáján kívüli novellát, van, aki a célcsoportodba tartozik… Ez megint
olyasmi, hogyha egyben megnézed a javítását, az összképből nagyjából le tudod
szűrni. (Amúgy nyugodtan meg is kérdezheted. ; ) ) Pl., amikor célcsoporthoz
közelebbi embertől kaptam visszajelzést, a hibajelzések mellett egy csomó cuki,
pozitív visszajelzés is volt a bétázásában, megjegyzésben odaírta, ha valami
tetszett neki, megborzongott rajta, szívderítő volt. Míg aki kevésbé
potenciális olvasó - nem olyan dolgokat szokott olvasni, mint amit én szívesen
írok -, tőle csak tisztán a hibákat, tanácsokat kaptam. Ha érzékelte is azokat
a pontokat, amik a másikból pozitív reakciókat váltottak ki, nem érték el az
ingerküszöbét, és nem váltották ki belőle, hogy vissza is akarja jelezni, hogy
neki az tetszett. Ettől még mindegyikük meglátása segítség, de pl. kétes
helyzetben én inkább javítok a célcsoportnak sejtett bétázó javaslata irányába.
Feljebb, amikor
a kategorikus kijelentésekről írtam, ott talán ti is éreztétek, hogy saját
tapasztalatból beszélek, volt ilyen esetem, amikor nekem ez rosszul esett, és
ez most “kijött”. De attól, hogy bennem most ez a legerősebb érzés bétázás
kapcsán, nem jelenti, hogy ez mindenkire egyformán helytálló. Van, aki arra
biztatna, hogy legyél nagyon kedves, tapintatos, figyelj a másikra, stb. Más
arra, hogy de kell a kemény kritika, mert abból tanul a másik, nem kell a
sallang, a tompítás, azzal segítesz, ha ami rossz, azt kimondod kereken… Úgy
gondolom, ezek a tanácsok a saját tapasztalatokból erednek. Akinek erősebb
élmény az, hogy őt lenyomták, az óvatosságra int, aki kemény kritikus közegből
jött, és úgy érzi, hogy ez által fejlődött, az ezt az utat látja követendőnek,
akit anno kezdőként agyondicsértek, tutujgattak, de már látja, hogy ez hova
vezetett, talán pont ettől óv.
De közben, ha belegondolok,
nekem igazából mindenféle visszajelzésről vannak nagyon pozitív tapasztalataim,
és mindenféle volt már úgy, hogy pont jókor jött, arra volt szükségem, és olyan
is, hogy pont arra nem. Van, hogy igenis kell a virtuális seggberúgás, ami
figyelmeztet, hogy hahó, még béna vagy, ne keresd a könnyű utat. Van, hogy a
kemény kritika csak azt erősíti meg, amit épp amúgy is gondolok - hogy szar
vagyok -, és nem motivál, hanem tehetetlennek érzem tőle magam. Míg van, amikor
lelkesít, hogy hű, még ezt is kinézik belőlem, hát akkor uccu neki, megmutatom,
hogy igenis képes vagyok rá! Kedves stílusú, a pozitívumokra is rámutató
visszajelzés van, amikor jól jön, azt érzem, hogy nem vagyok reménytelen eset,
megerősít abban, amit jól csináltam, míg máskor tutujgatásnak érzem, és nem
visz előbbre.
Szerintem nem
kell mindenkinek egy irányhoz ragaszkodni visszajelzéskor. Te egymagad úgyse
tudod megvalósítani egyszerre az összkép minden árnyalatát, ha akarod, ha nem,
lesz egy stílusod, és lehet, hogy pont akkor, pont arra van szüksége a
másiknak. És lehet, hogy nem. De ezt nem fogod tudni kitalálni, nem vagy
gondolatolvasó, és nem is kell annak lenned. Szerintem csak legyél őszinte. Ha
kedves stílusod van, akkor nyugodtan légy cuki, néha a padlóról tud felszedni
egy ilyen visszajelzés, ha nyersebb, megmondósabb vagy, ne erőszakold meg
magad, mert van, amikor egy ilyen helyretesz, segít reálisabban látni. A te
véleményed csak egy darabka az összképből, és pont attól jó, hogy olyan, mint
te vagy. Az a lényeg, hogy jószándékkal állj a másikhoz. És ez simán érződik
egy kemény kritikán, nyersebb megfogalmazáson is.
***
Még egy
gondolatnyi összkép (megvan a heti kedvenc szavam xD), vagyis ezúttal, hogy
hogyan látjuk:
Több helyen
írtam arról, hogy nem egyformán javítjuk az elénk kerülő írásokat, és a béták
se egyformán a miénket. Mert mások vagyunk, mások a tapasztalataink, és nagy
vonalakban is más érdekel minket. Ha az egész történetet nézzük, egyszerűen más
dolgokat veszünk észre, mert a teljes egészből más-más dolog emelkedik ki.
A bevezetőben
arról meséltem, hogy van, amikor előbb történik meg valami, aztán egy cikk, egy
hallott dolog, amivel később találkozok, mintegy megmutatja, hogy miért is volt
az úgy? És szavakat ad ahhoz, ami addig érzések, benyomások kusza halmaza volt.
Persze, több
példát is tudnék mondani, de nekem az a novellám volt a legemlékezetesebb, ahol
a barátok olyan nagyon a világgal foglalkoztak, engem meg lekötött a karakterek
barátsága, és nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy nekem sok dolog nem volt annyira
fontos, mint nekik, mások meg jobban. És épp itt egy remek példa arra, amikor
egy cikk "rímel a tapasztalatokkal":
Én így
értelmeztem egy írástechnikai cikket, ami “A KIKE-hányados és az irodalmi
csőlátás“ címmel jelent meg nem olyan rég az Aranymosás oldalán:
Nem gondolom,
hogy bekategorizálnának vele, mint olvasót / írót / adott esetben bétát. Nem
gondolom, hogy ezzel azt mondták volna, hogy nem tudok segíteni egy tőlem
távolabb eső zsánerű történet javításában. Nem gondolom, hogy azt mondták
volna, hogy csak egyféle történetet fogok tudni írni, vagy hogy nem tudom, hogy
másként nézzek, mást várjak egy romantikus nyomozós sztoritól, mint egy hard
boiled krimitől (és ne tudnám mindkettőt élvezni).
Ehelyett
segített megérteni, miért lelkesített az egyik visszajelzés és miért blokkolt a
másik, holott mindkettőt barátok adták (tehát a jószándékhoz kétség sem fér),
és amúgy mindkettőben volt pozitív is, negatív is. Miért örültem jobban, hiába
hibákról beszélgettünk, amikor arról volt szó, amiről szándékaim szerint szólt
a novella. Miért van az, hogyha egy-egy ötletmorzsáról beszélgetünk író
barátokkal, más-más irányba képzeljük el a sztorit, más érdekel belőle, más
konfliktuslehetőségeket ragadunk meg, és miért van, hogy páran nagyon hasonló
irányba vinnénk, páran meg nem. Miért lehet, hogy olyanokkal, akik hozzám
hasonló gondolkodásmóddal néznek egy adott szöveget, jellemzően hasonló hibákat
veszünk észre, és hasonlóakat nem. Illetve hasonló hibákat követünk el, ha mi
írunk.
Ez a cikk
annyira alátámasztja a tapasztalataimat, és segített nevet adni gondolatoknak,
indokot érzéseknek, hogy meg akartam említeni, különösen, mert nem egy helyen
találkoztam már a “dobozba zárás” kifejezés alternatíváival. Szerintem az a jó
és “működő” írástechnikai cikk, “szabály”, ami nem mesterségesen kigondolt
kereteket erőltet, hanem a gyakorlatban felfedezett összefüggéseket önti
szavakba. (És csupán az érthetőség kedvéért, megfogalmazás szintjén
egyszerűsít, “kategorizál”, de nem gondolja, hogy a valóságot szikével
vágták volna éles szélű darabokra a használt fogalmak mentén.)
Nos, én ezt így
értelmezem, nem elvágólagos szabályoknak, hanem irányoknak, segítségeknek.
Szóval ha
valaki eddig nem tette, ajánlom elolvasásra, rettentő sokat adott: A KIKE-hányados és az irodalmi csőlátás
Mint ahogy
rengeteget tanultam, tanulok most is az Így
neveld a regényedet blogról, a Boncnokról, a magyar
nyelvű, írástechnikához köthető könyvekből, az immár három elvégzett írósulis
kurzusból. (Mindjárt megyek írni, hogy legyen mit leadnom a következő jelentkezésre.
XD)
Szóval, ha
bármilyen gondolattal találkoztál már máshol, ne lepődj meg, ezek nem sajátok,
én is máshol tanultam őket. Aztán ezek összekapcsolódtak a gyakorlattal, és néha
ilyen “én-így-értettem-meg”, “gondolatmenet-levezetős” bejegyzések születnek
belőlük. : D
Úgy látom, a
bétázásban és a reakciók értelmezésében is lehet fejlődni. Én is sokat bénázok
mások felé, meg néha ők is felém. Ne riasszanak vissza a rossz tapasztalatok,
vagy a saját ügyetlenkedésed. Ez vele jár.
Bétázunk,
bénázunk. És újra megpróbáljuk… : )
Köszi a
bejegyzés bétázását, Anna és Ildi! <3
És köszönöm
mindenkinek, aki bétázott már nekem, vagy rám bízta a szövegét. ^^