Ha bárki a NaNo felől érdeklődik (de van, aki kérdés nélkül is megkapja :D),
örömmel újságolom: Ezerpárszáz szó híján majdnem meglett a fele! :D
Már bő egy hete véget ért a november, és így a NaNoWrimo kihívás is - egy
hónap alatt írni 50 000 szót, ami közel egy regény mennyisége -, én meg végre
eljutottam a posztolásig.
Az első “igazi” nanóm volt, mert bár indítottam már projekteket, meg volt, hogy
megpróbáltam “csak úgy írni” is nanó alatt, az még az elején volt, amikor újra
elkezdtem írni hosszú kihagyás után. Akkor nem is regénnyel próbálkoztam, csak
úgy bármivel, mert azt gondoltam, hátha működik, hogy majd a papíron minden
kialalkul, de nem lett belőle semmi. Nem állt rá az agyam arra, hogy
folyamatában találjak ki mindent, meg akkoriban még a hosszabb írásokra se.
Mostanra viszont már volt egy regényterv a fejemben, ezt bontogattam tavasszal
misztikus-romantika kurzuson, meg később kis dramaturgián, és gondoltam,
megpróbálom. Abban az elmúlt 3-4 évben, mióta újra írok, volt már több
regénytervem, amit letettem még a tervezési fázisban. Nem állt össze, nem
tetszett, volt, amelyikhez még tényleg kicsi vagyok, meg volt, amitől
egyszerűen elment a kedvem. De ca. fél fejezetnél eggyel se jutottam tovább.
Így a mostani ötlettel “kétszintű” célom volt:
--> Egyrészt még valamikor a nyáron barátokkal kitaláltuk magunknak
motivációként, hogy az a cél, hogy idén év végéig megírjunk egy first draftot.
Mindegy, mennyire borzalmas, a lényeg, hogy meglegyen, mert ezt a mérföldkövet
még nem léptük át, nincs befejezett kéziratunk.
--> Másrészt úgy voltam vele, hogy oké, ez a cél, és tényleg komolyan rá
fogok feküdni, hogy sikerüljön, de igazából ha a “saját mérföldkövetemet”
sikerül átlépnem, vagyis túl tudok lendülni azon, hogy nem bírom elkezdeni a
sztorit, nem tudok fejezetekben gondolkodni, akkor már az is egy szép lépés
lesz a korábbiakhoz képest.
És gondoltam, ezekhez nagyon jó motiváció lesz a nanó, mert ott sem az a
cél, hogy mennyire szuper legyen, amit írunk, hanem maga az, hogy haladjunk.
Azt ugyanis már láttam a korábbi próbálkozások alatt, hogy a túl precíz előre
tervezés, és így az, hogy tényleg kapásból jó is legyen, amit leírok (van ilyen
amúgy egyáltalán? :D ), nekem nem fog menni. De azért csak úgy magamtól nem
tudtam elengedni a folytonos agyalást, hogy minden egyes kis ötletnél ne
motoszkáljon a fejemben, hogy “de nem lesz jó”. Ez ellen meg jól jött, hogy
megváltoztattam a célt: nem a jóság volt a cél, hanem a szószám.
Nem volt még tapasztalatom, nem hogy nanóról, de még regényírásról se
(mármint így felnőtt fejjel, amikor már ott dörömböl a gondolgaimban egy halom
írástechnika), meg amúgy is elkeztem már az első fejezetekkel próbálkozást
valamivel korábban, ami jól is jött november elejére. Addigra már volt némi
anyagom, amit az első napokban összeollózhattam. Nanó szempontjából ez azt
hiszem, amúgy csalásnak számítana, de ezzel is bőven volt munka, meg nem is
tagadom le sehol, hogy korábbi részek beollózása és átírása is történt az
elején, szóval engem nem zavar. Tudom, hogy az nem “tisztán novemberben megírt
szószám”, nem is állítom sehol, innentől nincs vele gond. :D Ráadásul jól jött,
hogy felvegyem a fonalat, és lassan, ahogy egyre csökkent az összeollózható,
összeköthető szöveg mennyisége, egyre több részt kellett frissen megírnom, és
egyre nagyobb lett a lemaradásom a grafikon szerint, átálljon az agyam a
“szótermelésre”.
Persze, azért nem ment se túl gyorsan, se túl jól, főleg, mert nem volt
nagyon részletes vázlatom előre, inkább csak a fő ív, egy kb. elképzelés, hogy
mit szeretnék kihozni a sztoriból, és a főbb plotpontok, amikben nem is vagyok
biztos, hogy jók így. Minduntalan leálltam gondolkodni, hogy mi legyen, hogy
legyen, hogy lenne a legjobb, mert egyszerűen nem tudok mindent megtervezni
előre.
Tudom, a legtöbbeknek az időhiány a fő nehézség, ami nekem nem volt nagy gond,
szerencsére volt időm, lehetőségem írni, és ezért is bosszantott, hogy nem
haladtam “kellő sebességgel”. Bosszantott és motivált is egyben, hogy hát ha
minden adott, nehogy már ne haladjak! Nekem a fő nehézség az agyam,
gondolkodásom átállítása volt. Hogy engedjem el, hogy nem fogom tudni előre
eldönteni és kitalálni egy csomó dologgal kapcsolatban, hogy hogyan lesz jó.
Főleg, hogy mostanában valahogy nehezen találom ki napközben, mit írjak - csak
ilyen általánosságban, hogy “X és Y itt összeveszik” -, amikor leülök, akkor
gépelés közben alakulnak ki a pontos történések is. És néha tök jó ötleteim
jönnek közben, amiket tudom, hogy hiába terveztem volna napokig az adott
fejezetet, akkor se jöttek volna, és nem is olyan spontán, mint akkor, ott,
élesben.
Azt én elég könnyen elengedtem, hogy ne álljak le szavakon bíbelődni, ne most
kezdjem el keresgélni a legtalálóbb jelzőket, legfrappánsabb kifejezéseket. Már
csak azért is, mert ezen a ponton én még nem tudom, mi lesz oda a legtalálóbb.
Egyszerűen mert még nem látom át az egészet, nincs meg a fejemben az egész
történet pontról pontra, és így nem is tudom mihez igazítani a szavakat. Hogy
is mondjam, emlékeztek a cikkre a “történet
szintjeiről”? Én úgy vagyok vele, hogy amíg olyan dolgok nem biztosak, hogy
melyik jelenet melyik után jöjjön, amíg lehet, hogy nem jó helyen van
feszültség, nem jó helyen nyugszik meg a történet, amíg fennáll, hogy szálakat
kell átpakolni, bővíteni, kiírni, szóval amíg nem tudom, hogy “mi történt”,
addig nekem teljesen mindegy, hogy a love interest szeme tiszta kék, mint a
felhőtlen égbolt, vagy nyugodt zöld, mint a csendesen hullámzó tenger? Kit
izgat a tekintete, ha ki kell dobni utána a jelenetet? Elég annyi, hogy nyugodt
volt, cifrázni ráérek később is :D
Épp ezért a szerkezeti kérdéseket viszont nagyon nehezen engedtem el. Ezt a
regényötletet vittem nyáron kis dramaturgiára, volt feladat, ahol dolgozhattunk
a saját sztorink plotpontjaival, és rengeteget segített az arra kapott
visszajelzés, szóval egy nagyjábóli képem már volt, hová tartok az egésszel, és
hogyan mehetnék arra, amerre én szeretnék. De a sztori egy csomó helyen még
lyukas, a világom hiányos, a karaktereket meg kidolgoztam, amennyire tudtam, de
most már azt éreztem, hogy a többit majd megmutatják magukból írás közben. És
így, pláne nulla regényírói tapasztalattal, hiába akarta egy részem vonalzóval
kimérni, hogy melyik jelenet pontosan milyen irányba viszi a sztorit, nőnek-e a
tétek, jó-e a feszültség - nyugalom helye, aránya, pontosan mit reagáljanak a
karakterek, nem ment. És valahogy nem is élveztem volna. Szeretem, amikor írás
közben nincs előttem milliméterpapír és bár tudom, hogy honnan hova szeretnék
eljutni nagyvonalakban, nincs a karakterek minden mozdulata mellé szigorú
utasítás rendelve, hogy mit kellene tenniük, mondaniuk. Így arra jutottam, hogy
el kéne dobnom a vonalzómat, amit amúgy se élvezek, és bevállalni, hogy igen,
ilyen kevés tervezéssel biztosan lesznek béna jelenetek, esetleg felesleges
hurok valamelyik szálban.
És csak miután ezt sikerült valamelyest letennem - teljesen nem is célom, csak
annyira, hogy haladni tudjak, és ne kössön meg a folytonos agyalás és aggódás,
hogy nem jól csinálom -, akkor sikerült a szószámokra figyelnem. És amúgy
meglepő módon a mégis kikerülhetetlen átgondolásokat így, mivel sürget a
grafikon szépen nyíló ollója, gyorsabban lepörgetem, mint amúgy tenném.
Egyszerűen van az egészben egy lendület, gyorsabban döntök, és persze nem
biztos, hogy jól, de mivel akkor se lenne biztos, ha többször ennyi időt
szánnék rá, és azt már próbáltam, ezért igazából jó ez így. Mert jobban
jelenleg nem tudom. :D
Ami még sokat segített nekem, hogy írós barátok, akik már tapasztalt nanósok,
meséltek a sprintelésről (Adott idő alatt minél több szót leírni. Lehet
egymással is “versenyezni”, vagy egyszerűen saját magaddal.), és ezek a 20 perces
villámgépelések nekem annyira jó játéknak bizonyultak, hogy megtartottam, mint
módszer. (Legalábbis a first drafthoz XD)
Amúgy ez ellen is tiltakozott az agyam, mert hát milyen pocsékat lehet már írni
ilyen villámírással, gondolkodni se lehet közben rendesen, stb. De a lassabb
írással, a gondolkodással nem haladtam. És kétszer húsz percet rászánni az
életemből arra, hogy kipróbáljam, úgy éreztem, megéri. Mi rossz történhet?
Kidobok az ablakon kétszer húsz perc alatt megírt szöveget? Na bumm :D
Igazából az utolsó napokban ráhúzásra meg magára a nanóra is valahol ez a
gondolatmenet vett rá. Hogy én megpróbáltam lassabban, tervezve, mindent
átgondolva, amennyire tudtam, de ez a mostani a negyedik regénytervem, és még
egyik korábbiból se lett semmi, három év alatt nem jutottam el egy first
draftig sem. Ha kipróbálom a nanót, és nem sikerül, hát, legfeljebb kiesik egy
hónapom - ami arányaiban a három évhez képest nem sok -, aztán folytathatom
ugyanúgy, ahogy eddig próbáltam, mert hát lehet, hogy csak nem voltam elég
kitartó. De ha nem a kitartással volt a gond, hanem a módszerrel, hát akkor itt
az alkalom kipróbálni valami újat. Max nem jön be :D
Hozzáteszem, tudom, hogy sokakat frusztrál az egész nanowrimónak a
rendszere, nem tudnak, nem szeretnek mennyiségben gondolkodni, ha szövegről van
szó, nyomasztja őket a végső és a napi szószámlimit, és ezt teljesen meg tudom
érteni. Azt hiszem, ha komolyan venném, engem is nyomasztana. És nem is
gondolom, hogy mindenkinek ez a módszer való, még abban sem vagyok biztos, hogy
egyáltalán nekem való-e? Mert hát lehet, hogy ezzel a módszerrel végigdarálok
egy-két hónap alatt egy nyers kéziratot, de az annyira használhatatlan lesz,
hogy utána a nulláról kell kezdenem. (Mondjuk mivel a vázra megyek, hogy az
alakuljon, én eleve azzal számolok, hogy ezt a nulláról újra kell majd írni, és
egyelőre azt képzelem, hogy a váz átlásában viszont segíteni fog ez a pocsék
szöveg is.) Aztán lehet, hogy még vázalkotáshoz sem lesz használható. De ezen
egyelőre nem aggódok.
A napi szószámokkal is úgy voltam, hogy hmm, a kitűzött célt komolyan vettem és
tényleg dolgoztam érte, de ha nem jött össze, azt nem vettem annyira véresen
komolyan. A grafikont meg inkább amolyan statisztikának használtam, amiről
később ránézve érdekes dolgokat lehet megállapítani, és így megismerni, hogy
nekem mi is jön be, mi működik. Pl. hiába írtam keveset a hétközbeni napokon,
ha hétvégén ráfeküdtem, akkor akár 5000-es napot is tudtam csinálni. Vagy
megnéztem, hogy amikor feltűnően jól vagy épp rosszul teljesítettem, akkor
amúgy jó vagy rossz napom volt-e? (És ez pl. nem okvetlen jó nap - sok szám
összefüggés, mert volt, amikor valami annyira kiakasztott, hogy kvázi
kétségbeesésemben írtam, mert mást nem tudtam tenni.)
Lényeg, szerintem teljesen oké, ha valaki azt mondja, ez nem neki való, és
szuper, hogy ismeri magát ennyire, mert akkor már tudja, hogy kb. mi működik,
mi nem. Én ezt még most tapasztalom ki, most keresem a saját módszereim. A
kísérletezésre meg bárkit bátran biztatok, jó móka tud lenni ^^
Szóval, nem lett meg a nanó. Még a fele se. Mert mikor láttam, hogy az 50
000 már biztos nem lesz meg, úgy döntöttem, hogy akkor próbáljuk meg a felét
elérni. Csak úgy, a verseny kedvéért, és mert nagyon fogok örülni decemberben,
hogyha minél többet megírtam már novemberben. Meg mert miért adnám fel, mielőtt
vesztettem volna? Így belehúztam, és épp ezért jobban bosszant az az
ezerpárszáz szó, ami tényleg azon múlt, hogy elszúrtam az időm chatelésre,
egy-két kör játékra (mást is kikapcsol a PlantsVs.Zombies? :D), mint az, hogy
nem lett meg az 50 000. Mert arra akkor lett volna esély, ha nem azzal megy
eleinte az időm, hogy átállítsam a gondolkodásom. De megvolt a hajrázás
élménye, és az biztos, hogy anélkül sokkal kevesebbet írtam volna (a vége előtt
ca. 5 nappal még 11 000 szavam volt, ha ott feladom, mert hogy már nem lesz
meg, akkor most nem virulnék a ~24000-nek). És újra írok! Újra fejezetekben
gondolkodok! 8 év óta először újra regényt írok! :D Egyáltalán nem érzem magam
vesztesnek :D
Egyébként amit leírok, borzalmas ám, nem “mutatom”, hanem mondom az egészet,
inkább olyan, mint egy nagyon részletes vázlat, semmint élvezhető szöveg,
ráadásul egy csomó elmismásolás meg lyuk van még benne. Mit szépítsek, teljesen
béna. De ha meglesz, ezzel már lehet dolgozni.
No meg, az “év végéig first draft” kihívás még él, szóval egyszerűen
nyitottam egy új projektet, újabb 50 000 szóval (írós barát amúgy is azt
mondta, neki átlag 75 000 szavasak lettek a regényei, ahhoz lőttem be), és
részemről még tart a verseny. ^^
Január elején majd jövök újabb beszámolóval, akár sikerül, akár nem. :)
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki szurkolt vagy elviselte a nyavalygásaimat
(mert volt ám rendesen, csak utólag ilyen vidám a poszt :D ) novemberben, akik
segítettek, ha elakadtam, de különösen azoknak, akiktől bármikor azt hallottam,
hogy ne görcsöljek rá, akik meséltek a “nanós gondolkodásról”, a sprintekről és
arról, hogy azt lehet javítani, amit megírtam, hogy az írás játék :D