Erősen indult az év: Februárban megszűnt az Aranymosás, a regénypályázat, ami mindenki! számára nyitott volt, amin mindenki!, aki elég jót írt, nyerhetett, amire évek óta kurzusok sorával készültem, ami elültette bennem a gondolatot és reményt, hogy talán lehetek író. Az akkori gondolataimat, érzéseimet leírtam egy hosszabb posztban, mostanra ezekből két dolog maradt meg: egy hang a fejemben, ami máig azt mondja, ostoba voltam, megint reménykedtem valamiben, valami jóban, hogy működhet. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy elhittem? A másik a remény, az elhatározás és a biztos tudat, hogy már változott akkorát a kiadói és írói közeg, hogyha nem is most azonnal, de lesz lehetősége a magyar íróknak is megjelenni és van lehetőségük megtanulni jól írni. Ahogy a posztban írtam: már semmi se ugyanolyan. Méghozzá a jó értelemben.
Ezt a tudatot táplálja a számos, még a KMK írókurzusain megismert, a pályája elején lévő író, azóta barát, aki ugyanígy gondolja, és látom, hogy tényleg fejlődünk, látom, hogy tudnak (remélem, tudunk) írni, látom, hogy nem vagyok egyedül, itt van egy csomó ember, aki már nem fog visszabújni a takaró alá.
Másrészt a korábbi kurzusok oktatói, a Mosás működtetői újrakezdték, vagy mondhatni inkább folytatták a munkát a Tehetség Íróstúdió keretében, ezzel segítve, hogy tanulhassunk és fenntartva a közösséget is, ami a kurzusok körül kialakult. Ami annak, aki járt már bármi közösségi programon, kurzuson, akármin, nem kell mondani, milyen motiváló, hogy van. :D Ráadásnak sokhónapos, sokmodulos képzést tartanak szerkesztőknek is, így remélhetőleg nem kell attól tartani, hogy nem találunk majd a zsánerünkhöz értő szerkesztőt. Szóval minden lehetőség adott, hogy megtanuljunk olyan jól írni, hogy igenis kelljünk a kiadóknak! Köszi, hogy csináljátok! :D
És ha már közösségi programok: Hogy idén mennyi minden volt! :D Jártam az Íróstúdió néhány workshopján, könyvfővárosos előadásokon (amik lesznek idén is), az I. Dark-Urban-Fantasy Esten, Csillagszóró Könyvkarácsonyon, de a legeslegjobb egész évben a baráti írótáborunk volt. :D (Amiről én akkor nem írtam bejegyzést, mert annyi minden volt bennem, hogy egyszerűen nem tudtam, mit írjak. XD) Hihetetlen, mennyit tud segíteni az írásban, az egész megélésében a jó társaság, barátok. No meg a Balaton és az egy hét szabi, ami alatt végig írhattunk, dumálhattunk, amennyit csak akartunk. Ugyan volt, aki tartott tőle, hogy írás helyett csak elpofázzuk az időt, de nekem 10 éven át edződött a kolis lelkem, ha akarom, kiválóan megy a csöndben egymás mellett dolgozás. Persze, nem mindig akartam. Felemelő volt ennyit együtt lenni, beszélgetni! <3
Viszont regény tekintetében itt volt az első mélypontja az évnek. Többször kitűztünk már közös célokat, hogy ekkorra meg akkorra megírjuk a first draftunkat, és persze többször nem sikerült, de a legutóbbi dátum a tábor idejére esett. És hát van egy hátránya annak, ha valaki _tényleg_ tud optimista lenni: az utolsó percig elhiszi, hogy sikerülhet. XD Hogy ez egy pont után már látványosan lehetetlen, az nem számít, egyetemista voltam, ha kell, egy éjszaka alatt megtanulok kínaiul, mit nekem egy first draft? Spoiler: nem jött össze. ^^” És én tényleg, komolyan bánkódtam miatta, mert tényleg elhittem, hogy sikerülhet, mert már annyira fel akartam mutatni valamit, hogy lám, nem csak a szám jár, hanem haladok, tudok is valamit. Csalódtam magamban, vacaknak éreztem magam, hogy megint nem tudtam megcsinálni, ráadásul nem is élveztem igazán az írást. Valami hiányzott. De aztán ez is elmúlt, maradt az örömteli együttlét, és folytatódott a nyár.
Júliusban újranyitottam a blogomat. :) Most visszaolvastam azt a posztot, hogy lássam, milyen hangulatban voltam akkor, és hát, ha most nem lenne az év eleje miatt amúgy is feldobott (részben, de erről lejjebb) és “Új kezdet! :D” hangulatom, most feltámadt volna.
Aztán még a nyár második felében tovább foglalkoztam fejben a sztorival, és a végén újrakezdtem a regényt, immár first draft 5 címen, még mindig ugyanazzal a módszerrel. Tehát szószámgyarapodásra gyúrva, minél gyorsabban írva, sprintekkel, mint a nanón. Gondoltam, ha ledarálom az egészet, akkor majd át fogom látni, és látni fogom a dramaturgiai ívet is. De még mindig nem élveztem. És ez gond. Nem arról van szó, hogy voltak macerásabb vagy írás szempontjából unalmasabb részek, hanem hogy csak munkából csináltam, nem találtam a kapcsolatot a karaktereimmel, nem kezdtek el önállóan mozogni, nem bukkantak fel jelenetek a fejemben, amiket húúúdemegakarokírni, nem élt a történet, nem kapott el semmi jó érzés.
És itt elkezdtem kifejteni, milyen gondolatmenetek során jutottam el a mostani állásponthoz, de hosszú is lett, nem is illett az évösszefoglalóba, olyan volt, mintha zsánert váltottam volna a poszt közepén. XD Szóval erről majd olvashattok egy helyzetjelentésben, és most (spoiler) csak azt mondom el, hogy állok épp:
Írom a first draft 6-ot! :D (Azt fogom majd A first draftnak nevezni, amit végig is írtam, de addig is kell valami megkülönböztetés. XD) Méghozzá más módszerrel, mint eddig, úgy, ahogy régen is írtam: belemerülök a szövegbe, kidolgozom a jeleneteket, bizonytalan kérdéseknél döntök valahogy, és nem hagyom lógva, mondván, “majd ha végigértem, tudni fogom, mi a jó”. Persze, kell majd neki javítás, meg nem is az vagyok, aki órákig csiszolgat egy mondatot, hogy tökéletes legyen, azt ebben a fázisban feleslegesnek tartom, de ez most nem egy vázlatosan végigrohant szöveg lesz, hanem egy olvasható, kidolgozott változat.
Mert leültem, átgondoltam, hogy amit eddig csináltam, az nem működik. De meg akarom-e írni igazán ezt a regényt? Szeretem-e annyira? És a válaszom magamnak egyértelmű volt: igen! És itt minden leegyszerűsödött. Nem ragaszkodtam már nem hasznos módszerhez, sikerült lejjebb adnom a megfelelési vágyból, és főleg elengedni a gátlásokat, amik miatt nem mertem írni. Szeretem, tehát meg akarom oldani a problémát, tehát megkeresem a megoldást, hogy újra jó legyen írni. És most nagyon lelkes vagyok. ^^
Ami már rám is fért. A regény most amellett, hogy terveim vannak vele, menedék is számomra. Vele bekuckóztam egy helyre, ahol magam vagyok, ahol szabad vagyok. Mert egy bizonyos szempontból az évem jó részét, több területen is, eluralta a védekezés. Olyannyira, hogy ez az évösszefoglaló poszt is, ahogy pörgettem magamban még írás előtt, teljesen negatív hangulatú lett, benne minden keserűségemmel, félelmemmel, dühömmel. Mert az év során voltak olyan napok, amikor már csak be akartam ülni egy sarokba, sírni és kitenni a “Hagyj békén, nem létezem!” táblát. Védekeztem, mert volt, hogy ami miatt hetekig sírtam, néha hányós szinten, fogytam, nem tudtam tenni a dolgom, mert napokig tartott összerakni magam egy-egy megborulás után, közvetve ennek kapcsán megkaptam, hogy nem vagyok elég kompromisszumkész. Akkor, amikor végre kimondtam magamnak, hogy ez így talán nincs rendben. Akkor azon kaptam magam, hogy bizonygatnom kell, hogy nem normális, ha valaki elejtett félszavak miatt fél délután az ágyon kuporogva sír.
Védekeztem, mert már megfulladtam attól, hogy bármit mondok, rossz. Hogyha belepusztulok, akkor se tudok megfelelni. Ezt nem kezdem most el kifejteni, mert nem blogra való abban a töménységben, ahogy bennem van, meg félrevinné a fókuszt. A lényeg, hogy éreztem már, hogy annyira nem számítok, mintha ott se lennék, észre se veszik (kivéve, aki igen, és segít), ha meg akarok szólalni; hogy bármit mondok, rossz, de ha kell, olyanba is bele lehet kötni, pusztán szórakozásból, amit nem is mondtam; azt is, hogy néha alapdolgokat magyaráznak el emberek, idiótának beállítva, mintha olyan hülye lennék, hogy még annyit sem tudok; és azt is, hogy néha a valóságészlelésemet is megkérdőjelezik. (És ha most azt mondod, hogy nincs igazam, akkor úgy pofán röhöglek, hogy öröm lesz nézni. Köszönöm, ennél nem kell több bizonyíték. :D - és igen, pofán. Többször tapasztaltam, hogy embereknek nem megy át, ha kedves és tapintatos vagyok, szóval egy fb posztban már említettem, hogy akkor abba tudom hagyni a kedvességet, ha erre van igény. Szóval ha nem ment az alaphang, akkor jöjjön a mélynyomó, én bárkinek beletolom a képébe azt a kibaszott kocsis nyelvezetet, amire biztosan odafigyel, mert a faszom fog még a nyelvezet centizgetésével szórakozni. XD)
Nyugi, nem ebben a stílusban tervezem folytatni a blogot. Csak jelzem, ha szükséges, ki tudom és ki is fogom nyitni a szám, csak nem biztos, hogy jól fog esni. :D (Ennek kapcsán is meg akarom majd oldani a problémákat, de az megint nagyon sok gondolati kör lesz.)
Az viszont nagyon jól esett, és innen is hatalmas köszönöm azoknak, akiket érint, hogy mindig fordulhattam valakihez. Hogy annyiszor meghallgattak, hogy sírhattam (néha szó szerint is), ha mélyponton voltam, hogy kaptam jó szót, figyelmet, megértést, ölelést. Akár az életről nyígtam, akár regényről, olyan jó volt megtapasztalni, hogy elmondhatom. Magamnak már ezerszer az idegeimre mentem volna, komolyan. XD Ezek is mind-mind hozzájárultak ahhoz, amilyen hangulatban most az évet tudom kezdeni. ^^
Egy biztos, érzelmileg nagyon… izgalmas volt a tavalyi év. És nem mindig a jó értelemben. Viszont érdekes módon írás terén valahogy előrelendültem mindennek hatására. Nem közvetlenül egy-egy dologtól, hanem az összképtől. Nem önmagában az vitt előbbre, hogy annyian, annyiszor mondták, hogy “csak írj!”, de kétségtelenül kellett hozzá, az is, amikor ez dacot váltott ki belőlem, és az is, amikor elhittem, hogy tényleg működhet ez így. A rossz dolgok nem segítettek, sőt, pont, hogy hátráltattak, mert ha napokig az is erőfeszítést igényel, hogy vezessem az életem, bemenjek munkába, kaját csináljak, akkor nem haladok az írással. De ott volt a regény motivációnak, hogy de én ezzel haladni akarok, de én ezt tudom, hogy meg tudom csinálni, csak még a módját nem találom, és hogy valahogy, akárhogy is, de össze kell kaparnom magam annyira, hogy tudjak írni. Ráadásul, ahogy alakult a fejemben a sztori, egyre inkább kapaszkodó is lett, egy világ, ahol meg akarom találni a módját, hogy ugyanúgy otthon lehessek, mint a fiatalkori írásaimban.
Ez lesz az egyik fő projektem 2024-re. Végigírni a first draftot, és terveim szerint egy javítási körig is eljutok. Szeretném, ha ősszel már bétákat kereshetnék. Az új módszerrel ugyan lassabb lesz az írás, de remélhetőleg jobb szöveg születik így és rendesen fogom élvezni az utat. ^^
Kacérkodok egy netre írt fanfic gondolatával, mert egyrészt tök jó teszt lenne, hogyan is írok jelenleg, be tudok-e húzni olvasókat, másrészt én régen barátokkal együtt kezdtem írni, meg suliban a pad alatt szállítottam a fejezeteket az osztálytársaknak, szóval nekem a publikusan, fejezetenként írt történet egy nosztalgikus játék lenne, amit szívesen kipróbálnék. :D De ez nem terv, csak amolyan “ha épp belefér és van kedvem” dolog.
Van még egy saját projektem, amit eddig inkább csak tervezgettem, de most energiám, motivációm és főleg lelkesedésem is lesz igazán ráfeküdni. Ez még idő, amíg kialakul, de terveim szerint szépen lassan beszivárogtatom majd az oldalra.
A blogolást pedig folytatom, elvégre csak most kezdek belelendülni. :D Ahogy korábban jeleztem, új fordítások már nem jönnek, viszont a vegyes témájú, átgondolós, “kikívánkozós” cikkek igen, pl. folytatom a “Tippek, gondolatok blogoláshoz, írós oldalhoz” posztsorozatot. Ahogy tavaly elkezdtem, idén is írok majd beszámolót, ha valamilyen írós eseményen járok. Újdonságként pedig hozok helyzetjelentéseket az aktuális regényemről, ami jelenleg a Rongycirkusz címre keresztelt romantikus cozy fantasy. És készülök egy meglepetéssel is. O:)
Bőven vannak terveim, és lelkesedésnek sem vagyok híján, szóval 2024 szavának kinevezem a “Mozdulj!”-t. :D Nem vezetem le hosszan, de ahogy tűnődtem a tavalyi éven, a regénnyel toporgásomon, a mindenfélén, az az érzés fészkelte be magát az agyamba, hogy nekem tulajdonképp rossz toporogni, kimerítő, ha folyamatosan vissza kell húzódni (persze, az se lenne jó, ha mindig aktívnak kéne lenni, de hát az élet nem arról szól, hogy megtaláljunk egy mindenre kiterjedő tanácsot, hanem hogy el tudjuk dönteni, mikor, melyikre van szükségünk). Meghasonlok magammal, ha lustaságból téblábolok, rossz érzés, ha ölbetett kézzel kell várnom, hogy dolgok történjenek, megtaláljanak. Nem, én tenni akarok a céljaimért, mozdulni szeretek olyan dolgok felé, amik vonzanak. Elvégre kos vagyok, tűzjegy, nem egy kis szelíd elem. :D (Jó, ebben csak részben hiszek, mert amúgy vallásos vagyok, de a temperamentum jellemzőimmel nagyon tudok azonosulni.)
Ez a bejegyzés tükrözi a hangulatom, de tükrözte volna akkor is, ha lehúzóan írom meg. Nem azért döntöttem így, hogy a bennem lévő rossz dolgokat tompítsam vagy titkoljam, hanem mert egyszerűen képtelenség lett volna visszaadni azt a kettősséget, amit sokszor éreztem, és néha most is érzek. Valamelyik irányba mozdulnom kellett, és én mozdultam. Ezzel a poszttal akarok búcsúzni 2023-tól.
És most, 2024., készülj fel, jövök! :D
