Angyalföld

/Egy kis bohócság április 1. alkalmából : D
Misztikus-romantika kurzus házinak készült írás.

Feladat: Írni egy 2-3 oldalas párbeszédet – narráció nélkül – egy olyan világban, ahol ismert a természetfeletti. A szövegben szerepelnie kellett egy embernek és egy különleges képességű lénynek. /

– Hohó, még a teraszon verd le a vizet a szárnyadról!

– Bahh, utálom az esőt! Utálom Angyalföldet! Miért nem képesek itt is fedett járdaszéleket építeni, mint a belvárosban? Csak mert az óriás szárnyasoknak nem kell? Mégis hogy repüljünk esőben? Állítom, csillámlós kakával szarják le az aprónépeket. Jah, a cipőket is utálom! Egy Adidas majdnem eltaposott…

– Jaj, kincsem, nehéz éjszakád lehetett. Várj csak, várj, keresek neked egy zsebkendőt, szárítkozz meg, aztán készítek teát.

– Köszönöm!

– Gyere, nézd meg, milyet kérsz? Van csipkebogyós, málnás és harmatos.

– Pfujj, ma a harmatot is utálom! Málnásat kérek.

– Reggeliztél már?

– Áh, galambszart. Túlóráztam, egy fél órája végeztem. A céget is utálom! Csak itt volt az utolsó címem, a Kheirón utcában, azért vagyok már itt.

– Örülök, hogy minden reggel meglátogatsz. Megvidámítod vele az egész napomat.

– Na, ne mondja…

– Cöcöcö… hát hazudtam én neked valaha is, fiacskám? No, mit kérsz? Van kenyér, vaj, lekvár, méz, szalonna, zöldségek, meg maradt tegnapról három szál spagetti, kifőzzem neked egy kis sajtos tésztának?

– Mmmm, az jól esne!

– Ugye, tele hassal máris jobb lesz. Lassan jó lesz a tea, mennyit kérsz?

– Egy egész kupicával. Átfagyott minden ujjam.

– És a hideget is utálod.

– Jól ismer!

– Tessék.

– Köszönöm! Mmm, de finom meleg!

– Igyál csak, aztán mesélj, milyen éjszakád volt?

– Ahh… fel fogok mondani.

– Nocsak?

– Egy Anya bepanaszolt a főnöknél.

– Miért?

– Mert meglátott a gyereke. De nem tehetek róla! A nyüves macska volt! De az egész ott kezdődött, hogy év eleje van és szünetel a beszerzés. Mert mit tudom én, ilyenkor valami pénzt számolnak a gazdaságisok, és semmit nem lehet rendelni a cégnél. De tényleg semmit! Se ragasztót, se talicskát, se fogselymet, de még a zsákokra foltot se! És persze minden fogyóban van. Komolyan, minden évben úgy csinálnak, mintha meglepetésként érné őket az újév. Ennyi ésszel akár az Ágyalattlakó Szörnyeknél is dolgozhatnának, de tényleg. Szóval fogyóban volt a láthatatlanná tevő por is, így csak fél adagot kaptunk. Közben meg a karácsonyi sütizések miatt egyre több gyerek foga lyukadt ki, és ha mozgott, már inkább kihúzatták, nem várták meg, hogy magától kiessen. Meg ugye vége a téli szünetnek, visszamentek az oviba és kiverték egymás mozgó fogait. Szóval rohadt sok melóm volt, tele a zsákom, botladoztam, és ráléptem a macska farkára. Az meg vernyogott, ugrott egyet és leverte a vázát, nyakon öntött a büdös vízzel. Az meg jól levitte a vékony porréteget. Persze a gyerek meg felkelt és meglátta, hogy ott csöpögök a sarokban.

– De hát ez egy szerencsétlen baleset! Csak nem akarnak miatta kirúgni? Vagy miért akarnál felmondani?

– A főnök miatt. Azt mondta, ha még egyszer bármelyikünket meglátják, az egész részleget átteszi a mosógépesekhez, Zoknilopónak, nem fogja megvárni, hogy egy szülő beperelje őket.

– Te pedig utálod a nedves dolgokat.

– Pontosan! Nem fogok emiatt aggódva élni. Nem én! Inkább felmondok!

– Pillanat, elkészült a tészta. Hová tettem a tejfölt… na, még egy kis sajt. Jó étvágyat, aranyom! Node hova mennél innen?

– Az Álommanóknál épp megüresedett pár hely, mondta egy barátom. Rákerestem egy álláshirdetős csoportban, azt írták, a szárny nem feltétel, viszont előny. Meg ugye rutinos éjszakai műszakos vagyok, szóval talán még jók is az esélyeim.

– Hmm… Én úgyis már hajnalban fenn vagyok, szoktam is este mondani az ügyeletes manónak, hogy csak fele adag port szórjon, a többi úgyse hat már. No, kérhetek tőle a maradékból, és akkor gyakorolhatod a porhintést.

– Az jó lenne, köszönöm. Kaphatok még egy kis teát?

– Persze, tessék. Ó, nézd, van itt keksz is!

– Mmm. De most meséljen Mariska néni! Hogy van?

– Hát, aranyom, már csak ilyen öregesen. Tegnap átjött az unokám, kérdeztem, minek örülne a születésnapjára? Hát mit mondott! Szeretne egy réz fát! Riasztónak…

– A fognyűvőkre! Csak nem…?

– De bizony… Szegénykém három napja nem alszik, mert rossz fát tett a tűzre, az apja meg ráhívta a Rézf…

– Nade Mariska néni! Csak óvatosan!

– Ne féltsél engemet, édes fiam! Még van pár emlékem ’45-ből, találkoztam a ruszkikkal, már Pesten éltem ’56-ban, majd tán épp ettől a nyavalyástól fogok tartani!? Szóval az apja ráhívta a Rézfaszú bagolyt, azóta minden éjjel kopogtat az ablakán.

– Szegény kölyök… Nagyon berezelt?

– Nem, még csak a lábujjai, de azt mondták, az vissza fog húzódni.

– Még szerencse. Nem mozog valamelyik foga? Ha kiesne, meglátogathatnám, vinném a haverokat is a részlegről. Megszorongatnánk azt a dögöt.

– Sajnos épp nem. Azóta már a vejem is megbánta a dolgot, de a kimondott szó már csak ilyen, nem lehet visszaszívni. De azt mondta, segít, majd elvisz kocsival az Obiba, hátha van rézfájuk. – Mégse olyan rossz, hogy Angyalföldön lakik. Itt biztosan fel tud bérelni egy rézangyalt fütyülni.

Címkék:
Copyright 2021. All rights reserved.

Posted 2021. április 1. by Emília in category "Egypercesek", "Írós holmik

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük