Bétázunk – bénázunk 2. – meg egy kis KIKE-hányados


Tanácsként megfogalmazott gondolatokról fogok mesélni, amire bétázás, bétáztatás során, kapcsán jutottam.

Na nem úgy, hogy bő három éve, mikor megismertem a béta szót, leültem, belefogtam és most tádám! : D Olvastam róla bloggereknél, rátaláltam a Világ Bétái csoportra, rengeteget beszélgettem és kölcsön-bétáztam barátokkal. Tippeket, tapasztalatokat hallottam, közben tanultam írástechnikát, jártam Varga Bea írós előadásain, voltam egyszer Kéziratok Éjszakáján, eljutottam az Apollósok írótáborába, aztán írósulis lettem. És ott szemtelenül lesek. : D Pl. a szerkesztőket, amikor kurzuson visszajeleznek a novelláinkra, vagy csak úgy magyaráznak valamit, én meg próbálom megérteni a gondolkodás logikáját. Meg ugye legtöbbször nem is konkrétan bétázásról van szó, hanem általában történetekről, mi, miért működik, miért nem…, 

Volt, hogy az “elmélet” került előbb az utamba, konkrét szempontokat tanultam, hogyan érdemes nézni egy szöveget, volt, hogy hallottam valamit, aztán később, amikor magam követtem el egy hibát, vagy végre sikerült valami, rájöttem, hogy “Jaaa, erről volt szó!”. 

Máskor pedig egy-egy olvasott cikk, hallott írástechnikai szabály kapcsán jött a felismerés, hogy amit korábban tapasztaltam bétázás során, vagy amilyen visszajelzéseket kaptam, az miért is történhetett épp úgy? 

Szóval néha a tapasztalat segített megérteni a tanultakat, néha a tanultak segítettek értelmezni a korábban tapasztaltakat. Egyelőre pedig itt tartok a megértéssel:

1. Nézd meg, kinek bétázol!

Írós ismerős fogalmazta meg egyszer nagyon jól, mikor a bétázásról kérdezgettem: azt mondta, mindenkinek a saját szintje szerint igyekszik segíteni. Ez nagyon megmaradt.

És most, ahogy végiggondolom, pont a kezdőnek – akinek még sokkal alapabb és több javítanivalója van -, tartom szerencsésebbnek egyszerűbben, kevesebbet magyarázni, kötözködni, mint egy gyakorlottabb írónak. (Az alap esetet véve, azért nagy általánosságban az ügyesebb szokott lenni, aki már több éve csinál valamit, mint aki egy hónapja kezdte. De egyrészt lehet kivétel is, másrészt kezdőnek is lehet nagyon jól sikerült írása, haladónak is lehet gyenge. Most csak így ránézésre értem „meghatározni a szintet” az eléd kerülő írás alapján. Más úgysincs a kezedben, ha a bétázott fél idegen.)

Fontos, itt nem arra gondolok, hogy egy kezdő hülyébb lenne, nyilván nem az. De még most tanul egy gondolkodásmódot, adott esetben akár írástechnikát, vele új kifejezéseket, ilyesmi. Egyszerűen egy első éves egyetemistától sem várom el az első beadandóinál, hogy tökéletesen levezesse egy hipotézis bizonyítását/cáfolatát a dolgozatában, tökéletes képaláírásokkal és hibátlanul hivatkozva mindenféle-fajta forrásra. Persze, meg kell tanulnia, de majd szakdogára.

2. Óvatosan a kategorikus kijelentésekkel!

Ez most ciki lesz, de elmesélem, hátha más is csinált már ilyet, vagy legalább a példámból látni fogja, hogy ne is csináljon: Egyszer szándékosan jó alaposan „kielemeztem” egy kezdő blogger részletét kommentben. Én addigra már olvastam némi írástechnikát, kezdtem kapisgálni, mi itt a lényeg, pár dolgot már értettem, felismertem, stb. Az illetőt valamiért meg akartam leckéztetni, megmutatni neki, hogy azért annyira nem király, amit írt, mint ahogy gondolja. Szóval jó alaposan rámutattam a kommentben, hogy a másik még mennyi mindent nem tud. Nem voltam bunkó vagy ilyesmi, nem a stílus volt a hibás, hanem a hozzáállás. És ilyet már mástól is láttam, valahogy… aránytalanul „szakmaiaskodva” fogalmazni kezdők sztorija alatt. Szerintem ez valójában nem a segítésről szól, hanem az okoskodásról. Az igazi segítség nem nyom le, nem hagyja maga után a másikban az „én csak egy kis szar vagyok” érzést, hanem úgy szól, ahogy az a másiknak befogadható.

(Egyébként van szerintem olyan is, nálam legalábbis, hogy érzed, hogy valami nem stimmel, de nem tudod pontosan, hogy mi. Szerintem ilyenkor nyugodtan meg lehet mondani, hogy “Figyi, itt valami nekem zavaró / fura a hangulat / valami nem stimmel, de nem tudom megfogalmazni mi az. Csak jelzem, hátha te megtalálod, miért van ez, vagy hátha más meg tudja fogalmazni.” Bétaként nem is gondolom, hogy feladata (vagy akár joga?) megmondani bárkinek, hogy mi az oka valaminek, hogy hogyan javítható, csak azt, mit vált ki belőle a szöveg.)

Ha pedig te kapsz a bétádtól, véleményeződtől olyan kijelentéseket, amiket okoskodónak érzel: Te döntesz, hogy kire és miben hallgatsz. Attól, hogy valaki határozott, nem biztos, hogy mindenben igaza van. Viszont az is lehet, hogy már tényleg tapasztalt, jobban ismeri az adott területet, milliószor látta már az adott hibát és felismeri, amit te még nem, és innen a magabiztosság.

3. A másiknak akkor is lehet igaza, ha nem tetszik, amit vagy ahogy mondja

Tapasztalatból tudom, hogy nehéz lenyelni. Egyik novellámnál volt egy elég ellenszenves stílusú bétám, bevallom, lenézőnek és kissé bunkónak éreztem. Aztán amikor nekiláttam a javításnak, és megnyitottam egyszerre az összes bétázást, észrevettem, hogy az övére kattintok rá a legtöbbször, és szinte arra hallgatok a legtöbbször. Mert amúgy jogos dolgokat jelzett hibának. Hát, meg kell mondjam, húztam a szám, mert valahogy rosszul esett olyanra hallgatni, akit amúgy bunkónak éreztem. Mintha ezzel megengedném, hogy így beszéljen velem. De igazából három dolgot tehettem volna:

  • becsukom a javítását, mondván, ilyen stílusban nem kell tanács
  •  meggyőzöm magam, hogy a tanácsai valójában vacakok, és így nem is veszteség, ha nem hallgatok rájuk
  • elengedem a stílust, de nem csapom be magam, hanem elismerem, hogy amúgy jók az észrevételei

Az utóbbit csináltam. Miért toljak ki magammal és csapjam be magam a másik stílusa miatt?

(Annyit még hozzátennék, hogy rossz tanácsot is kaptam már bunkó / magabiztos embertől, én meg megfogadtam, mert hát olyan határozottan mondta. A stílus csak egy boríték, lehet, hogy tükrözi, ami benne van, de lehet, hogy nem. Nekünk a levél a fontos.)

4. Bunkó ember mindig lesz

Nem egyszer hallottam már, hogy valaki fél bétáztatni, vagy blogsztorira véleményt kérni, mert mi van, ha a másik bunkó lesz? Hát, az esélyesen rosszul fog esni (engem tuti bántana), és vagy jót mond, vagy nem. Ha hülyeséget beszél, nyugodtan ignoráld, ha nem, lejátszhatod a fentieket.

De amúgy azon túl, hogy hogy aktuálisan szerez pár kellemetlen percet, órát neked, ki meddig bosszankodik egy ilyenen, mit tud ártani? Persze, ha valaki sok ilyennel találkozott, megértem, ha egy idő után inkább védi magát, és lehet, csak nekem volt szerencsém, hogy eddig nagyon kevés tényleg faragatlan emberrel találkoztam össze. De én úgy vagyok vele, hogy csak azért, mert van pár tuskó, még nem zárom el magam a lehetőségtől, hogy bétáztassak, hiszen a többség tényleg jószándékú és normális stílusú, és jó szívvel szánja rám az idejét. Ez pedig hatalmas segítség.

Találkoztam olyannal is, neten publikálós körökben, hogy valaki nem mer kommentet írni a történet alá, mert volt, hogy az író minősíthetetlenül reagált és goromba választ írt. Arra ugyanezt tartom érvényesnek. A többség örül a kommenteknek, szerintem nem érdemes azért magadban tartani a véleményedet, mert mi van, ha az illető tapló módon reagál? Hát, akkor hagyd a francba, ne szánj rá több időt, mert az igenis érték és a véleményed is az. De pár hülye miatt, ha egyébként szívesen reagálsz az olvasott történetekre, szerintem ne fosztd meg a többi írót a kommentjeidtől. Egy csomóan hálásak lennének érte, és nagyon vágynak a normálisan megfogalmazott kritikára. : ) 

5. A tapintatos béta is jelez, vedd észre! 

Ő a saját mércéje alapján jelez, nem a te ingerküszöböd alapján. Ha neked az “ez szerintem talán nem az igazi / kicsit zavar, hogy…” megfogalmazás nem is érné el az ingerküszöböd, és csak legyintenél rá, ne tedd. Az ő szemszögéből nézd, amit mond: kvázi “Nehezen mondom meg, ha valami nem tetszik, de ez már zavar annyira, hogy szóvá tegyem”. Magaddal tolsz ki, ha nem figyelsz rá.

Most csak tippelek, meg részben magamból indulok ki, hogy vajon mi lehet a különbség, ha a bétát tényleg csak egy kicsit zavarja az említett dolog, vagy ha tapintatos jellem? Szerintem ha az egész szöveg során végig óvatosan fogalmaz, akkor esélyesen inkább tapintatos, de ha csak egy-egy megjegyzése ilyen, a többi magabiztosabb, kevésbé óvatos, akkor a „kicsit zavar” nála valószínűleg tényleg annyit jelent, hogy egy kicsit zavarja.

6. Pozitívat is visszajelezhetsz!

Nem egyszer láttam, hogy sok béta és akár bétáztató is, úgy gondolja, hogy a bétázás lényege a hibajelzés. Ezen lehet vitázni, mindenkinek a szíve joga eldönteni, ki hogyan gondolja, és milyen érvek alapján. Leggyakrabban azoktól, akik a pozitív visszajelzést is pártolják, az író lelkivilágát szoktam látni érvként, hogy hát jól esik neki, könnyebben befogadja a negatívat, ilyesmi. Mondjuk ez szerintem is így van, ki ne szeretné azt látni, hol tetszett valami az olvasójának, de van két gyakorlati ok is, amiért én szeretem azt is visszajelezni, ami tetszett:

Egyrészt, mert úgy lesz teljes a kép. Nem tudom, más hogy éli meg, én volt már, hogy kaptam egy szinte csak negatívumokat felsoroló „hibajegyzéket” visszajelzésként, és utána megkérdeztem az illetőt, hogy tényleg ennyire pocsék volt a novella? Mire ő, hogy ja, nem, amúgy tetszett neki. Én meg csak pislogtam, mert abból, amit a képernyőn láttam, nekem csak az jött le, hogy ez mennyire borzasztó lett, hogy egyetlen jó szót se érdemel? (Megint személyes, de ugyanez nálam az „elsőbbségi hatás”. Ha egy véleményt azzal kezdenek, hogy „rossz volt az… akármi”, akkor onnantól mondhatja, hogy de amúgy tetszett, valahogy nehezen hiszem el. Mert hát na, az első mondat, amit kiváltott belőle, hogy valami rossz. Utána nehezen hiszem el, hogy nem is tartotta annyira bénának.)

És a „gyakorlatibb” ok: nem csak azt nehéz ám észrevenni, ha valamit hibázunk, hanem azt is, ha jól csináljuk. Néha egész egyszerűen a pozitív visszajelzést pl. egy jelenetre, le tudom fordítani, hogy áhá, amikor ezt írtam, így és így gondolkodtam, akkor ezek szerint ez működik! Ha nem mondod el, mi tetszett, nem fogom megtudni, és kisebb az esélye, hogy később tudatosan alkalmazom azt a dolgot, ami miatt most jól sikerült valami. Vagy akár én nem is gondolok arra, hogy adott dolog neked olvasóként jó élmény, de ezzel felhívhatod rá a figyelmem. Szóval van ilyen egyszerű, praktikus indok is.

7. Olvass figyelmesen! / Dekódolj!

Egyszerű: figyelj oda a novellára, amit bétázol! : D De komolyan, találkoztam olyan javítással, ahol olyanokat kértek, hogy írjak bele a szövegbe, amik benne voltak. Lehet, hogy nem jó helyen, vagy ilyesmi, de konkrétan pipálni tudtam, hogy ööö, oké, ez itt van, ez itt, ez meg itt.

Egy-egy persze, előfordul, meg ha menet közben elfelejted, nem jut eszedbe, amikor kéne, azt is jelentheti – legalábbis én erre tippelek -, hogy nem volt jó az infóadagolás, meg hosszú novellánál simán megesik, nekem is aranyhal memóriám van. De azért, amikor egy javításon belül a sokadik ilyennel találkoztam, akkor kicsit megemelkedett a szemöldököm, és kíváncsi lettem volna, hogy nem ugyanazt a novellát olvastuk, vagy mi történt?

Ugyanitt íróknak: Fent a figyelmetlenségre gondoltam, nekem legalábbis az egy szövegben több ilyen már akként hatott. Ugyanakkor, amit említettem is, hogy ilyesmit okozhat pl. olyan, hogy benne volt ugyan az infó, de nem jó helyen, körülményes volt a leírás, stb, azt egy béta nem biztos, hogy meg fogja tudni fejteni neked. Én se biztos, hogy meg tudnám, eleve már író barátokkal beszélgetések, meg kurzusok alapján tudom ezeket is mondani, hogy ja, ezek lehetnek az okok. Szóval ha neked is „felszaladna a szemöldököd”, hogy mi a csudáért nem lát a szemétől a béta, akkor simán lehet, hogy egyszerűen infóadagolási gond van, nem a béta a kuka. De ezt neked kell megpróbálnod dekódolni. (Ha minden másban amúgy érthetően nyilatkozik, akkor pl. szerintem nem nála van a gond, hanem a szövegben. Nem mindegy a környezet.)

8. A béta nem szerkesztő

A béta nem szerkesztő. Lehet tapasztaltabb és kevésbé járatos az írástechnikában, vagy akár sima olvasó, de ne várj tőle olyan szakmaiságot, mint egy szerkesztőtől. Ő elmondja, amit tud, olyan jól, ahogy tudja, de nem kötelező mindent megfogadni. Te döntöd el, hogy kire és miben hallgatsz! 

(Mondjuk ez állítólag szerkesztő esetében is igaz. Ott se kötelező mindent elfogadni, csak a nagy részét erősen ajánlott. : D De ebben nem vagyok tapasztalt, ne merjetek rám hivatkozni! : D)

7. Figyeld a saját olvasói reakcióidat!

Bétázáskor a gyakorlatban, önmagamon tesztelhetem az írástechnikát: magamon, mint olvasón. Nálam úgy van, hogy nem a fejemben van egy halom szabály, aminek a pontjait pörgetve nézem a novellát, és adom/levonom a pontokat, aszerint, mennyire felel meg neki (az a helyesírás), hanem olvasom a szöveget, az hat valahogy – élvezem, izgulok, unom, megkönnyezem, borzongok, összezavar, kíváncsi leszek… -, és megnézem, ez miért lehet? És akkor fedezem fel, hogy ja, rossz az infóadagolás, szuper jó a karakterábrázolás, erős az atmoszféra… És látom, tulajdonképp működés közben az írástechnikát.

Ezt persze kiadott könyveknél is meg lehet csinálni, de bétázáskor pont, mert a novellák közt sok a kezdő, meg a még nyersebb, sok mindent könnyebb felfedezni. Szerintem érdemes megfigyelni magadat! ; )

(Plusz, ez segít abban is, hogy eldöntsd, kire (és miben) hallgatsz, milyen forrás hiteles számodra? Én arra megyek, ahol olyasmiket tanulok, amiket a magam bőrén is látok működni.)

8. Ha rád tör a magyarázkodhatnék…

Az legyen gyanús! : D Jó, ez főleg akkor jöhet elő, ha ismerőssel, baráttal bétáztatsz, akivel beszélgettek az írásról. (A barátaim tudnának mesélni, én is nem egyszer megmagyaráztam már, miért jó az, ahogy írtam.) Ha azon kapod magad, hogy magyarázod a bizonyítványod, hogy márpedig az úgy hiteles, az a fordulat érthető, az a szereplő jó úgy, akkor is, ha a másikat irritálta,… nos, akkor esélyes, hogy valamit elrontottál. Bocsi : D Persze, lehet, hogy ez az eltérő ízlésből, érdeklődésből fakad, hogy másként látjátok (lsd. lejjebb, szemüveg), de a lényegen nem változtat: nem tetszik neki (nem érti, zavarja…), amit írtál.

Juthatsz arra, hogy a másik nem potenciális olvasód, és így nem vagy másként veszed figyelembe a véleményét. (Ettől még amúgy tud segíteni egy csomó dologban, sőt, lehet, hogy pont olyanban, amit te vagy a hozzád hasonló olvasók meg sem látnának.) De ha nem így van, ha úgy látod, hogy a másik elvileg célközönség lenne, mégse tetszik neki, akkor esélyes, hogy valamit elrontottál.

“De hát a másik nem érti jól!” Ööö… képzeld el ezt fordítva. Neked valami nem tetszik egy írásban, mindegy mi, logikátlan a világ, irritál vagy hidegen hagy a főszereplő, és ez zavar, lapos a hangulat… ezt jelzed, mire az író elkezdi megmagyarázni, hogy nincs igazad. Elmondja, hogy de az azért van úgy, mert, vagy az nem is olyan fontos… Na, most jobb? Most már tetszik? Gyanítom, nem. De ha így is lenne, akkor sem állhat melléd az író, és magyarázhatja el, mit, hogy értett, szóval ezeket még a sztoriban kell megoldania.

Te talán olvasol olyat, ami nem tetszik? (Jelentsen is ez akármit, minden esetben más.)  Megmagyarázhatod, de akkor legfeljebb igazad lesz, olvasóid nem. 

10. Mindenkin van szemüveg

Rajtad is, a barátaidon is, az idegen bétán is. Ez nem baj, ez normális, de ha tudsz róla, azzal egy csomó félreértés megelőzhető. Mindenki a saját nézőpontjából nézi a dolgokat, jelen esetben a novellát.

Ha többekkel bétáztattál már, biztos láttad, hogy mindegyik béta kicsit mást emel ki az írásodból. Más dolgokat érez hibának, más dolgot dicsér meg, más javítási ötleteket ad. És a saját szemszögéből mindenkinek “igaza van”, a saját szemszögéből érthető, hogy úgy látja. Fordítva is letesztelheted, beszélgess egy barátoddal egy novelláról, még ha hasonló is az ízlésetek, akkor se fogjátok hajszálpontosan ugyanazt gondolni, ha meg nem is olyan hasonló, akkor végképp nem.

Volt olyan novellám, amire barátok nagyon más visszajelzéseket adtak, mint vártam. Nem az a lényeg, hogy pozitívat vagy negatívat, mindenkitől kaptam mindent, hanem hogy néhányan főleg a világra voltak kíváncsiak, a technikai megoldásokra, ilyesmikre. Én meg nem értettem, miért? Nekem teljesen más volt a fontos, a letartóztatás és a karakterek kapcsolata. Aztán más érdeklődésű barátok elkezdtek nagyobb hangsúllyal a szereplőkre figyelni, nekem meg “helyrekerült a világ”. Mindkét esetben főleg hibákról beszélgettünk, de más volt a “hangsúly”, más érdekelte a barátokat.

Ha esetleg másnak is ismerős a szituáció és a “miért érzem magam vacakul, amikor segíteni akarnak” érzés ezen oldala, ott lehet, hogy az a válasz, hogy azokat, akik segítenek neked, nagyon más érdekli egy sztoriból, mint téged. (Meg biztos kismillió más válasz lehet, ez most csak egy lehetséges, amire én jutottam.)

Hozzáteszem, ebben minden bizonnyal benne volt az is, hogy gyenge volt a novella. (De azért egyik barátnál sikerült elérnem azt a reakciót, amit szerettem volna, az boldogság volt. O:) ) Nem tudtam elég jól tartani a fókuszt, nem tudtam rendesen vezetni az olvasót arra, amerre én akartam, ezért sokkal erősebben kijött, hogy mindenki azt olvasta ki belőle, ami őt érdekelte. A világépítős barátok a világ dolgaira figyeltek és azt akarták erősíteni, akiket meg tudott fogni valamennyire a karakter, ők már jobban figyeltek arra, amit ki akartam belőle kihozni. Ezt értem szemüveg alatt. Azt látod-e, amit az író le akart írni, vagy “csak” azt, ami téged érdekel? És nem arról van szó, hogy a barátok egyáltalán nem szóltak hozzá a karakter-vonalhoz, a másik ismerősök meg legyintettek minden világépítési hibára, és nem is azt, hogy bármelyikük használhatatlan tanácsokat adott volna. Tök jó észrevételeik voltak! De általánosságban másra figyeltek, más keltette fel az érdeklődésüket.

Teljesen szerintem nem is lehet levenni a szemüveget, vagy lehet, szerkesztőknek megy, nem tudom, nekem még biztosan nem. De megpróbálhatok figyelni rá. Vagy legalább jelezni, hogy “figyi, ebben a témában nem vagyok járatos”. És ez amúgy nem jelenti, hogy nem tudok segíteni olyannak, aki másféle történeteket ír, mint én, csak máshogy, másban, mint annak, akivel hasonlóakat írunk. 

11. Talán a másik is még csak tanulja ezt az egészet

Mindkét félre igaz lehet, és egy ember mindkét oldalon is megjelenhet. Hol bétaként, hol íróként, te is, én is, és vélhetően egyikünk sem hiszi, hogy nála van a bölcsek köve.

A legtöbb novella, amire bétázást kérnek, főleg random csoportban, még inkább kezdőktől van. (Legalábbis én azt tapasztalom, hogy idővel többet bétáztatunk hasonló szinten lévők egymás közt, ahogy kialakulnak barátságok, és már kevésbé dobjuk be a novellákat random csoportba.) Így talán még nehezebb megtalálni, a fenti példánál maradva, “mire gondolt az író”, mert pl. a kezdő még kevésbé ügyes a fókusztartásban, vagy épp a fejében tök jól összeállt az egész, de kevésbé megy még neki, hogy ezt papíron is megmutassa, így a novella lyukacsosnak tűnhet, érthetetlen gondolati ugrásokkal. Ez természetesen hiba, de hát pont azért van itt, azért kér segítséget, hogy tanuljon. Az őszinte visszajelzés segítség, de azért ne sértődj halálra, ha nem egy pikk-pakk, nyomtatásba kívánkozó szuper novellát kapsz bétázásra. : )

És ez fordítva is igaz. Az elején néha morcos voltam, hogy de hát, ha ez hiba, miért nem jelezték a béták? Másoktól meg olyat hallottam, hogy kvázi szentírásnak tekintik, amit a béták mondanak – és ezért néha megzavarodnak, ha ellentéteset javasolnak -, és görcsölnek, ha valami miatt nem akarnák megfogadni valamelyik tanácsát, mert de hát a béta mondta! A béta ugyanolyan ember, mint bárki, lehet kezdőbb, lehet tapasztaltabb, lehet finomkodó és lehet magabiztos. De “csak” egy ember, aki segít, és a szava nem törvény. Nyugodtan bíráld felül, vagy kezeld úgy, hogy ha kétségeid vannak, tuti őrá fogsz hallgatni, csak tudd, miért teszel úgy. Pontosabban ne őt, hanem az egyes tanácsait. Aki ügyes, se mindig mond jót, se fordítva.

13. Gondolkodj oda-vissza! 

Ez igazából a fenti tanács, kicsit más oldalról megvilágítva. Ha belefutottál már valamibe, akár hibába, akár jó megoldásba egyik oldalon, az legyen a szemed előtt, amikor a másikon vagy.

Szintén rövid példa: Egyszer bétáztam egy novellát, amit bevallom, nem értettem. Alig többet fogtam fel belőle, mint hogy van valaki, aki van valahol, elmegy valahova, aztán onnan visszajön. Aztán így kakukk, még az se volt tiszta, ki ez a valaki? Nem szép dolog, de az első gondolatom az volt, hogy hát kuka ez az író? (Persze, nem így jeleztem vissza, hanem udvariasan. : D ) Aztán amikor saját novellánál tapasztaltam, hogy béták nem értik, és nem egy, nem kettő, nem csak a láthatóan szőrszálhasogatók, hogy adott dologgal pl. mit akartam jelezni, mit miért csinál a karakter, akkor rájöttem, hogy hoppá, akit anno én nem értettem, jó eséllyel ugyanígy járt. A fejében megvoltak az összefüggések, ha nem is hibátlanul, de ő esélyesen tudta, mit akar, de annyi lépést nem mutatott meg, hogy nekem már nem állt össze a kép. Pont, ahogy én csináltam.

Na, onnantól már nem az volt az első gondolatom, ha totál zagyvára sikerült írást olvastam, hogy kuka az író, csak hogy nagyon a saját fejében él. Még. : D 

14. Figyelj az összképre!

Amikor bétáztatni kezdtem, és többen jelentkeztek, hogy segítenek, egyszeriben kaptam több visszajelzést is, és csodák csodájára : D nem ugyanazt írta mindenki. Szóval ott álltam, hogy oké, én kész vagyok javítani, na de melyik szerint? Az egyik ebben volt szimpibb, a másikban abban láttam jobb ötletet, és volt, hogy ugyanarról mást-mást írtak. 

Én itt fogtam, és megnyitottam egyszerre az összes visszajelzést. Nem egyesével haladtam, hogy előbb az egyik szerint javítom végig a novellám, aztán a másik szerint, mert abból káosz lett volna. Hanem megnéztem az első bekezdésem, kisebb etapom, aztán sorra az összes bétázást, ki, mit javasolt. Magukat a mondatokat is, de az összképet általánosabban is. Mit hiányolnak? Hangulatot, infót, világépítést…? (Oké, az elején ez nem volt ennyire tudatos.) Mostanra arra jutottam, hogy a visszajelzéseket nem kell mindig szó szerint venni, inkább a tartalmuk a lényeg.

Mondok egy példát, ez nekem nagyon érdekes volt: van egy novellám, amit többen bétáztak, és azon belül volt pár bekezdés, ahol egytől egyig minden béta javasolt valami javítást. Persze, az egyik szórendet cseréltetett volna, a másik csak jelezte, hogy nem érti, mi történik ott, a harmadik átiratta volna a jelenetet… és nem előrébb, nem később, hanem abban a pár bekezdésben. Mert érdekes módon, se előtte, se utána, egységesen nem pirosoztak semmit. Érdekes “véletlen”, nem? Szóval a konklúzióm az volt, hogy valami nem stimmel a jelenetben, és próbáltam rájönni, mi? Mert hogy nem egy szócsere a gond, az biztos. Átírtam, ahogy tudtam. És most jön az érdekesség. Ez a novellám később megjelent nyomtatásban, és mikor a szerkesztővel dolgoztunk rajta, ő pontosan azon a részen jelezte, hogy itt javítani kéne. A béták pontosan érzékelték, hogy ott valami képzavar van, még ha másként is dekódolták, másként is próbáltak javítási tanácsot adni. Szóval van, hogy a béta érzi a problémát, de sokszor nem egyértelműen azt jelzi, hogy “hahó, itt valami homályos”, aztán rád bízza, hogy megtaláld, mi az, hanem megoldási javaslattal. (Ő sem mindig tudja, hogy mit jelez, mit javít… – én sem hasonló helyzetben, nyugi) Ezt értem összkép alatt, hogy nem okvetlenül a szó szerinti tanácsokat kell megfogadni, hanem megkeresni, mi zavarhatta meg a bétát? 

Másik dolog, és ez kötődik a fenti “szemüveghordáshoz”: a bétáid nem lesznek egyformák. Van, aki hasonló érdeklődésű, mint te, van, aki csak kíváncsiságból vállalt egy komfortzónáján kívüli novellát, van, aki a célcsoportodba tartozik… Ez megint olyasmi, hogyha egyben megnézed a javítását, az összképből nagyjából le tudod szűrni. (Amúgy nyugodtan meg is kérdezheted. ; ) ) Pl., amikor célcsoporthoz közelebbi embertől kaptam visszajelzést, a hibajelzések mellett egy csomó cuki, pozitív visszajelzés is volt a bétázásában, megjegyzésben odaírta, ha valami tetszett neki, megborzongott rajta, szívderítő volt. Míg aki kevésbé potenciális olvasó – nem olyan dolgokat szokott olvasni, mint amit én szívesen írok -, tőle csak tisztán a hibákat, tanácsokat kaptam. Ha érzékelte is azokat a pontokat, amik a másikból pozitív reakciókat váltottak ki, nem érték el az ingerküszöbét, és nem váltották ki belőle, hogy vissza is akarja jelezni, hogy neki az tetszett. Ettől még mindegyikük meglátása segítség, de pl. kétes helyzetben én inkább javítok a célcsoportnak sejtett bétázó javaslata irányába.

Feljebb, amikor a kategorikus kijelentésekről írtam, ott talán ti is éreztétek, hogy saját tapasztalatból beszélek, volt ilyen esetem, amikor nekem ez rosszul esett, és ez most “kijött”. De attól, hogy bennem most ez a legerősebb érzés bétázás kapcsán, nem jelenti, hogy ez mindenkire egyformán helytálló. Van, aki arra biztatna, hogy legyél nagyon kedves, tapintatos, figyelj a másikra, stb. Más arra, hogy de kell a kemény kritika, mert abból tanul a másik, nem kell a sallang, a tompítás, azzal segítesz, ha ami rossz, azt kimondod kereken… Úgy gondolom, ezek a tanácsok a saját tapasztalatokból erednek. Akinek erősebb élmény az, hogy őt lenyomták, az óvatosságra int, aki kemény kritikus közegből jött, és úgy érzi, hogy ez által fejlődött, az ezt az utat látja követendőnek, akit anno kezdőként agyondicsértek, tutujgattak, de már látja, hogy ez hova vezetett, talán pont ettől óv.

De közben, ha belegondolok, nekem igazából mindenféle visszajelzésről vannak nagyon pozitív tapasztalataim, és mindenféle volt már úgy, hogy pont jókor jött, arra volt szükségem, és olyan is, hogy pont arra nem. Van, hogy igenis kell a virtuális seggberúgás, ami figyelmeztet, hogy hahó, még béna vagy, ne keresd a könnyű utat. Van, hogy a kemény kritika csak azt erősíti meg, amit épp amúgy is gondolok – hogy szar vagyok -, és nem motivál, hanem tehetetlennek érzem tőle magam. Míg van, amikor lelkesít, hogy hű, még ezt is kinézik belőlem, hát akkor uccu neki, megmutatom, hogy igenis képes vagyok rá! Kedves stílusú, a pozitívumokra is rámutató visszajelzés van, amikor jól jön, azt érzem, hogy nem vagyok reménytelen eset, megerősít abban, amit jól csináltam, míg máskor tutujgatásnak érzem, és nem visz előbbre. 

Szerintem nem kell mindenkinek egy irányhoz ragaszkodni visszajelzéskor. Te egymagad úgyse tudod megvalósítani egyszerre az összkép minden árnyalatát, ha akarod, ha nem, lesz egy stílusod, és lehet, hogy pont akkor, pont arra van szüksége a másiknak. És lehet, hogy nem. De ezt nem fogod tudni kitalálni, nem vagy gondolatolvasó, és nem is kell annak lenned. Szerintem csak legyél őszinte. Ha kedves stílusod van, akkor nyugodtan légy cuki, néha a padlóról tud felszedni egy ilyen visszajelzés, ha nyersebb, megmondósabb vagy, ne erőszakold meg magad, mert van, amikor egy ilyen helyretesz, segít reálisabban látni. A te véleményed csak egy darabka az összképből, és pont attól jó, hogy olyan, mint te vagy. Az a lényeg, hogy jószándékkal állj a másikhoz. És ez simán érződik egy kemény kritikán, nyersebb megfogalmazáson is.

 ***

Még egy gondolatnyi összkép (megvan a heti kedvenc szavam xD), vagyis ezúttal, hogy hogyan látjuk:

Több helyen írtam arról, hogy nem egyformán javítjuk az elénk kerülő írásokat, és a béták se egyformán a miénket. Mert mások vagyunk, mások a tapasztalataink, és nagy vonalakban is más érdekel minket. Ha az egész történetet nézzük, egyszerűen más dolgokat veszünk észre, mert a teljes egészből más-más dolog emelkedik ki.

A bevezetőben arról meséltem, hogy van, amikor előbb történik meg valami, aztán egy cikk, egy hallott dolog, amivel később találkozok, mintegy megmutatja, hogy miért is volt az úgy? És szavakat ad ahhoz, ami addig érzések, benyomások kusza halmaza volt.

Persze, több példát is tudnék mondani, de nekem az a novellám volt a legemlékezetesebb, ahol a barátok olyan nagyon a világgal foglalkoztak, engem meg lekötött a karakterek barátsága, és nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy nekem sok dolog nem volt annyira fontos, mint nekik, mások meg jobban. És épp itt egy remek példa arra, amikor egy cikk “rímel a tapasztalatokkal”:

Én így értelmeztem egy írástechnikai cikket, ami “A KIKE-hányados és az irodalmi csőlátás“ címmel jelent meg nem olyan rég az Aranymosás oldalán: 

Nem gondolom, hogy bekategorizálnának vele, mint olvasót / írót / adott esetben bétát. Nem gondolom, hogy ezzel azt mondták volna, hogy nem tudok segíteni egy tőlem távolabb eső zsánerű történet javításában. Nem gondolom, hogy azt mondták volna, hogy csak egyféle történetet fogok tudni írni, vagy hogy nem tudom, hogy másként nézzek, mást várjak egy romantikus nyomozós sztoritól, mint egy hard boiled krimitől (és ne tudnám mindkettőt élvezni).

Ehelyett segített megérteni, miért lelkesített az egyik visszajelzés és miért blokkolt a másik, holott mindkettőt barátok adták (tehát a jószándékhoz kétség sem fér), és amúgy mindkettőben volt pozitív is, negatív is. Miért örültem jobban, hiába hibákról beszélgettünk, amikor arról volt szó, amiről szándékaim szerint szólt a novella. Miért van az, hogyha egy-egy ötletmorzsáról beszélgetünk író barátokkal, más-más irányba képzeljük el a sztorit, más érdekel belőle, más konfliktuslehetőségeket ragadunk meg, és miért van, hogy páran nagyon hasonló irányba vinnénk, páran meg nem. Miért lehet, hogy olyanokkal, akik hozzám hasonló gondolkodásmóddal néznek egy adott szöveget, jellemzően hasonló hibákat veszünk észre, és hasonlóakat nem. Illetve hasonló hibákat követünk el, ha mi írunk.

Ez a cikk annyira alátámasztja a tapasztalataimat, és segített nevet adni gondolatoknak, indokot érzéseknek, hogy meg akartam említeni, különösen, mert nem egy helyen találkoztam már a “dobozba zárás” kifejezés alternatíváival. Szerintem az a jó és “működő” írástechnikai cikk, “szabály”, ami nem mesterségesen kigondolt kereteket erőltet, hanem a gyakorlatban felfedezett összefüggéseket önti szavakba. (És csupán az érthetőség kedvéért, megfogalmazás szintjén egyszerűsít, “kategorizál”,  de nem gondolja, hogy a valóságot szikével vágták volna éles szélű darabokra a használt fogalmak mentén.)

Nos, én ezt így értelmezem, nem elvágólagos szabályoknak, hanem irányoknak, segítségeknek.

Szóval ha valaki eddig nem tette, ajánlom elolvasásra, rettentő sokat adott: A KIKE-hányados és az irodalmi csőlátás

Mint ahogy rengeteget tanultam, tanulok most is az Így neveld a regényedet blogról, a Boncnokról, a magyar nyelvű, írástechnikához köthető könyvekből, az immár három elvégzett írósulis kurzusból. (Mindjárt megyek írni, hogy legyen mit leadnom a következő jelentkezésre. XD)

Szóval, ha bármilyen gondolattal találkoztál már máshol, ne lepődj meg, ezek nem sajátok, én is máshol tanultam őket. Aztán ezek összekapcsolódtak a gyakorlattal, és néha ilyen “én-így-értettem-meg”, “gondolatmenet-levezetős” bejegyzések születnek belőlük. : D  

Úgy látom, a bétázásban és a reakciók értelmezésében is lehet fejlődni. Én is sokat bénázok mások felé, meg néha ők is felém. Ne riasszanak vissza a rossz tapasztalatok, vagy a saját ügyetlenkedésed. Ez vele jár.

Bétázunk, bénázunk. És újra megpróbáljuk… : ) 

Köszi a bejegyzés bétázását, Anna és Ildi! <3

És köszönöm mindenkinek, aki bétázott már nekem, vagy rám bízta a szövegét. ^^

Címkék:
Copyright 2021. All rights reserved.

Posted 2021. május 2. by Emília in category "Általános", "Cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük