NaNoWriMo 2021. – “ezerpárszáz szó híján majdnem meglett a fele” :D

Ha bárki a NaNo felől érdeklődik (de van, aki kérdés nélkül is megkapja :D), örömmel újságolom: Ezerpárszáz szó híján majdnem meglett a fele! 😀

Már bő egy hete véget ért a november, és így a NaNoWrimo kihívás is – egy hónap alatt írni 50 000 szót, ami közel egy regény mennyisége -, én meg végre eljutottam a posztolásig.
Az első “igazi” nanóm volt, mert bár indítottam már projekteket, meg volt, hogy megpróbáltam “csak úgy írni” is nanó alatt, az még az elején volt, amikor újra elkezdtem írni hosszú kihagyás után. Akkor nem is regénnyel próbálkoztam, csak úgy bármivel, mert azt gondoltam, hátha működik, hogy majd a papíron minden kialalkul, de nem lett belőle semmi. Nem állt rá az agyam arra, hogy folyamatában találjak ki mindent, meg akkoriban még a hosszabb írásokra se.
Mostanra viszont már volt egy regényterv a fejemben, ezt bontogattam tavasszal misztikus-romantika kurzuson, meg később kis dramaturgián, és gondoltam, megpróbálom. Abban az elmúlt 3-4 évben, mióta újra írok, volt már több regénytervem, amit letettem még a tervezési fázisban. Nem állt össze, nem tetszett, volt, amelyikhez még tényleg kicsi vagyok, meg volt, amitől egyszerűen elment a kedvem. De ca. fél fejezetnél eggyel se jutottam tovább.
Így a mostani ötlettel “kétszintű” célom volt:
–> Egyrészt még valamikor a nyáron barátokkal kitaláltuk magunknak motivációként, hogy az a cél, hogy idén év végéig megírjunk egy first draftot. Mindegy, mennyire borzalmas, a lényeg, hogy meglegyen, mert ezt a mérföldkövet még nem léptük át, nincs befejezett kéziratunk.
–> Másrészt úgy voltam vele, hogy oké, ez a cél, és tényleg komolyan rá fogok feküdni, hogy sikerüljön, de igazából ha a “saját mérföldkövetemet” sikerül átlépnem, vagyis túl tudok lendülni azon, hogy nem bírom elkezdeni a sztorit, nem tudok fejezetekben gondolkodni, akkor már az is egy szép lépés lesz a korábbiakhoz képest.

És gondoltam, ezekhez nagyon jó motiváció lesz a nanó, mert ott sem az a cél, hogy mennyire szuper legyen, amit írunk, hanem maga az, hogy haladjunk. Azt ugyanis már láttam a korábbi próbálkozások alatt, hogy a túl precíz előre tervezés, és így az, hogy tényleg kapásból jó is legyen, amit leírok (van ilyen amúgy egyáltalán? 😀 ), nekem nem fog menni. De azért csak úgy magamtól nem tudtam elengedni a folytonos agyalást, hogy minden egyes kis ötletnél ne motoszkáljon a fejemben, hogy “de nem lesz jó”. Ez ellen meg jól jött, hogy megváltoztattam a célt: nem a jóság volt a cél, hanem a szószám.

Nem volt még tapasztalatom, nem hogy nanóról, de még regényírásról se (mármint így felnőtt fejjel, amikor már ott dörömböl a gondolgaimban egy halom írástechnika), meg amúgy is elkeztem már az első fejezetekkel próbálkozást valamivel korábban, ami jól is jött november elejére. Addigra már volt némi anyagom, amit az első napokban összeollózhattam. Nanó szempontjából ez azt hiszem, amúgy csalásnak számítana, de ezzel is bőven volt munka, meg nem is tagadom le sehol, hogy korábbi részek beollózása és átírása is történt az elején, szóval engem nem zavar. Tudom, hogy az nem “tisztán novemberben megírt szószám”, nem is állítom sehol, innentől nincs vele gond. 😀 Ráadásul jól jött, hogy felvegyem a fonalat, és lassan, ahogy egyre csökkent az összeollózható, összeköthető szöveg mennyisége, egyre több részt kellett frissen megírnom, és egyre nagyobb lett a lemaradásom a grafikon szerint, átálljon az agyam a “szótermelésre”.

Persze, azért nem ment se túl gyorsan, se túl jól, főleg, mert nem volt nagyon részletes vázlatom előre, inkább csak a fő ív, egy kb. elképzelés, hogy mit szeretnék kihozni a sztoriból, és a főbb plotpontok, amikben nem is vagyok biztos, hogy jók így. Minduntalan leálltam gondolkodni, hogy mi legyen, hogy legyen, hogy lenne a legjobb, mert egyszerűen nem tudok mindent megtervezni előre.
Tudom, a legtöbbeknek az időhiány a fő nehézség, ami nekem nem volt nagy gond, szerencsére volt időm, lehetőségem írni, és ezért is bosszantott, hogy nem haladtam “kellő sebességgel”. Bosszantott és motivált is egyben, hogy hát ha minden adott, nehogy már ne haladjak! Nekem a fő nehézség az agyam, gondolkodásom átállítása volt. Hogy engedjem el, hogy nem fogom tudni előre eldönteni és kitalálni egy csomó dologgal kapcsolatban, hogy hogyan lesz jó. Főleg, hogy mostanában valahogy nehezen találom ki napközben, mit írjak – csak ilyen általánosságban, hogy “X és Y itt összeveszik” -, amikor leülök, akkor gépelés közben alakulnak ki a pontos történések is. És néha tök jó ötleteim jönnek közben, amiket tudom, hogy hiába terveztem volna napokig az adott fejezetet, akkor se jöttek volna, és nem is olyan spontán, mint akkor, ott, élesben.
Azt én elég könnyen elengedtem, hogy ne álljak le szavakon bíbelődni, ne most kezdjem el keresgélni a legtalálóbb jelzőket, legfrappánsabb kifejezéseket. Már csak azért is, mert ezen a ponton én még nem tudom, mi lesz oda a legtalálóbb. Egyszerűen mert még nem látom át az egészet, nincs meg a fejemben az egész történet pontról pontra, és így nem is tudom mihez igazítani a szavakat. Hogy is mondjam, emlékeztek a cikkre a “történet szintjeiről”? Én úgy vagyok vele, hogy amíg olyan dolgok nem biztosak, hogy melyik jelenet melyik után jöjjön, amíg lehet, hogy nem jó helyen van feszültség, nem jó helyen nyugszik meg a történet, amíg fennáll, hogy szálakat kell átpakolni, bővíteni, kiírni, szóval amíg nem tudom, hogy “mi történt”, addig nekem teljesen mindegy, hogy a love interest szeme tiszta kék, mint a felhőtlen égbolt, vagy nyugodt zöld, mint a csendesen hullámzó tenger? Kit izgat a tekintete, ha ki kell dobni utána a jelenetet? Elég annyi, hogy nyugodt volt, cifrázni ráérek később is 😀
Épp ezért a szerkezeti kérdéseket viszont nagyon nehezen engedtem el. Ezt a regényötletet vittem nyáron kis dramaturgiára, volt feladat, ahol dolgozhattunk a saját sztorink plotpontjaival, és rengeteget segített az arra kapott visszajelzés, szóval egy nagyjábóli képem már volt, hová tartok az egésszel, és hogyan mehetnék arra, amerre én szeretnék. De a sztori egy csomó helyen még lyukas, a világom hiányos, a karaktereket meg kidolgoztam, amennyire tudtam, de most már azt éreztem, hogy a többit majd megmutatják magukból írás közben. És így, pláne nulla regényírói tapasztalattal, hiába akarta egy részem vonalzóval kimérni, hogy melyik jelenet pontosan milyen irányba viszi a sztorit, nőnek-e a tétek, jó-e a feszültség – nyugalom helye, aránya, pontosan mit reagáljanak a karakterek, nem ment. És valahogy nem is élveztem volna. Szeretem, amikor írás közben nincs előttem milliméterpapír és bár tudom, hogy honnan hova szeretnék eljutni nagyvonalakban, nincs a karakterek minden mozdulata mellé szigorú utasítás rendelve, hogy mit kellene tenniük, mondaniuk. Így arra jutottam, hogy el kéne dobnom a vonalzómat, amit amúgy se élvezek, és bevállalni, hogy igen, ilyen kevés tervezéssel biztosan lesznek béna jelenetek, esetleg felesleges hurok valamelyik szálban.

És csak miután ezt sikerült valamelyest letennem – teljesen nem is célom, csak annyira, hogy haladni tudjak, és ne kössön meg a folytonos agyalás és aggódás, hogy nem jól csinálom -, akkor sikerült a szószámokra figyelnem. És amúgy meglepő módon a mégis kikerülhetetlen átgondolásokat így, mivel sürget a grafikon szépen nyíló ollója, gyorsabban lepörgetem, mint amúgy tenném. Egyszerűen van az egészben egy lendület, gyorsabban döntök, és persze nem biztos, hogy jól, de mivel akkor se lenne biztos, ha többször ennyi időt szánnék rá, és azt már próbáltam, ezért igazából jó ez így. Mert jobban jelenleg nem tudom. 😀
Ami még sokat segített nekem, hogy írós barátok, akik már tapasztalt nanósok, meséltek a sprintelésről (Adott idő alatt minél több szót leírni. Lehet egymással is “versenyezni”, vagy egyszerűen saját magaddal.), és ezek a 20 perces villámgépelések nekem annyira jó játéknak bizonyultak, hogy megtartottam, mint módszer. (Legalábbis a first drafthoz XD)
Amúgy ez ellen is tiltakozott az agyam, mert hát milyen pocsékat lehet már írni ilyen villámírással, gondolkodni se lehet közben rendesen, stb. De a lassabb írással, a gondolkodással nem haladtam. És kétszer húsz percet rászánni az életemből arra, hogy kipróbáljam, úgy éreztem, megéri. Mi rossz történhet? Kidobok az ablakon kétszer húsz perc alatt megírt szöveget? Na bumm 😀
Igazából az utolsó napokban ráhúzásra meg magára a nanóra is valahol ez a gondolatmenet vett rá. Hogy én megpróbáltam lassabban, tervezve, mindent átgondolva, amennyire tudtam, de ez a mostani a negyedik regénytervem, és még egyik korábbiból se lett semmi, három év alatt nem jutottam el egy first draftig sem. Ha kipróbálom a nanót, és nem sikerül, hát, legfeljebb kiesik egy hónapom – ami arányaiban a három évhez képest nem sok -, aztán folytathatom ugyanúgy, ahogy eddig próbáltam, mert hát lehet, hogy csak nem voltam elég kitartó. De ha nem a kitartással volt a gond, hanem a módszerrel, hát akkor itt az alkalom kipróbálni valami újat. Max nem jön be 😀

Hozzáteszem, tudom, hogy sokakat frusztrál az egész nanowrimónak a rendszere, nem tudnak, nem szeretnek mennyiségben gondolkodni, ha szövegről van szó, nyomasztja őket a végső és a napi szószámlimit, és ezt teljesen meg tudom érteni. Azt hiszem, ha komolyan venném, engem is nyomasztana. És nem is gondolom, hogy mindenkinek ez a módszer való, még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán nekem való-e? Mert hát lehet, hogy ezzel a módszerrel végigdarálok egy-két hónap alatt egy nyers kéziratot, de az annyira használhatatlan lesz, hogy utána a nulláról kell kezdenem. (Mondjuk mivel a vázra megyek, hogy az alakuljon, én eleve azzal számolok, hogy ezt a nulláról újra kell majd írni, és egyelőre azt képzelem, hogy a váz átlásában viszont segíteni fog ez a pocsék szöveg is.) Aztán lehet, hogy még vázalkotáshoz sem lesz használható. De ezen egyelőre nem aggódok.
A napi szószámokkal is úgy voltam, hogy hmm, a kitűzött célt komolyan vettem és tényleg dolgoztam érte, de ha nem jött össze, azt nem vettem annyira véresen komolyan. A grafikont meg inkább amolyan statisztikának használtam, amiről később ránézve érdekes dolgokat lehet megállapítani, és így megismerni, hogy nekem mi is jön be, mi működik. Pl. hiába írtam keveset a hétközbeni napokon, ha hétvégén ráfeküdtem, akkor akár 5000-es napot is tudtam csinálni. Vagy megnéztem, hogy amikor feltűnően jól vagy épp rosszul teljesítettem, akkor amúgy jó vagy rossz napom volt-e? (És ez pl. nem okvetlen jó nap – sok szám összefüggés, mert volt, amikor valami annyira kiakasztott, hogy kvázi kétségbeesésemben írtam, mert mást nem tudtam tenni.)
Lényeg, szerintem teljesen oké, ha valaki azt mondja, ez nem neki való, és szuper, hogy ismeri magát ennyire, mert akkor már tudja, hogy kb. mi működik, mi nem. Én ezt még most tapasztalom ki, most keresem a saját módszereim. A kísérletezésre meg bárkit bátran biztatok, jó móka tud lenni ^^

Szóval, nem lett meg a nanó. Még a fele se. Mert mikor láttam, hogy az 50 000 már biztos nem lesz meg, úgy döntöttem, hogy akkor próbáljuk meg a felét elérni. Csak úgy, a verseny kedvéért, és mert nagyon fogok örülni decemberben, hogyha minél többet megírtam már novemberben. Meg mert miért adnám fel, mielőtt vesztettem volna? Így belehúztam, és épp ezért jobban bosszant az az ezerpárszáz szó, ami tényleg azon múlt, hogy elszúrtam az időm chatelésre, egy-két kör játékra (mást is kikapcsol a PlantsVs.Zombies? :D), mint az, hogy nem lett meg az 50 000. Mert arra akkor lett volna esély, ha nem azzal megy eleinte az időm, hogy átállítsam a gondolkodásom. De megvolt a hajrázás élménye, és az biztos, hogy anélkül sokkal kevesebbet írtam volna (a vége előtt ca. 5 nappal még 11 000 szavam volt, ha ott feladom, mert hogy már nem lesz meg, akkor most nem virulnék a ~24000-nek). És újra írok! Újra fejezetekben gondolkodok! 8 év óta először újra regényt írok! 😀 Egyáltalán nem érzem magam vesztesnek 😀

Egyébként amit leírok, borzalmas ám, nem “mutatom”, hanem mondom az egészet, inkább olyan, mint egy nagyon részletes vázlat, semmint élvezhető szöveg, ráadásul egy csomó elmismásolás meg lyuk van még benne. Mit szépítsek, teljesen béna. De ha meglesz, ezzel már lehet dolgozni.

No meg, az “év végéig first draft” kihívás még él, szóval egyszerűen nyitottam egy új projektet, újabb 50 000 szóval (írós barát amúgy is azt mondta, neki átlag 75 000 szavasak lettek a regényei, ahhoz lőttem be), és részemről még tart a verseny. ^^

Január elején majd jövök újabb beszámolóval, akár sikerül, akár nem. 🙂

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki szurkolt vagy elviselte a nyavalygásaimat (mert volt ám rendesen, csak utólag ilyen vidám a poszt 😀 ) novemberben, akik segítettek, ha elakadtam, de különösen azoknak, akiktől bármikor azt hallottam, hogy ne görcsöljek rá, akik meséltek a “nanós gondolkodásról”, a sprintekről és arról, hogy azt lehet javítani, amit megírtam, hogy az írás játék 😀

Életjel és kurzusbeszámolók

Sziasztok!

Néhány hete valaki rákérdezett, hogy megvan-e még a blogom, szóval rájöttem, hogy ideje volna némi életjelet adnom. : D 

Szóval a blog megvan, csak szegény oldal kicsit áldozatául esett a regényírási elakadásomnak. Nem szoktam ilyesmiről írni itt, ez nekem inkább a baráti beszélgetések biztonságába való téma, most se lesz hosszú, de mivel érinti az itteni hallgatásomat, így azért megemlítem.
Ismerős az az érzés, amikor valami nagy feladaton dolgozol, pl. hosszú sulis beadandón vagy ilyesmin, és amíg azzal nem vagy kész, de legalábbis nem áll össze annyira, hogy tudd, “már csak meg kell írni”, addig nem tudsz igazán másra figyelni, akkor se, ha egy ideje csak toporogsz egy helyben a feladattal? Csak ülsz fölötte és tudod, hogy úgyis utolsó este fogod megváltani a világot és megírni, de akkor se bírod ott hagyni és mást csinálni? Én szoktam így lenni, és most a regénnyel is így vagyok. Alakul, alakul, de most még inkább csak “ülök fölötte” és nem bírok másra figyelni. Ötletem is van, kedvem is van, időm is van, mégis hiányzik még valami. 

Tűnődök rajta, miért toporgok, vannak is gondolataim, megoldási terveim, de ez azért még idő lesz. Viszont jó eséllyel, míg ezeket nem pakolom helyre magamban, itt is ritkábban fogok megjelenni. 

(Egyébként már vázlatolom a következő posztot, csak megint sikerült egy nagyobb bejegyzést kitalálni, a fentiek mellett ezért is halad lassan.) Szóval csak ennyi történik a háttérben, a blog megvan, nem is akarom abbahagyni, nem is a bejegyzésekkel akadtam el, csak épp mással, ami kihat erre is. : )

Ez a főbb oka a hallgatásomnak, de van egy másik is: több kurzust is megcsináltam az elmúlt időben, amik bizony alaposan és kellemesen lefárasztották az agyamat. : D Beszámolókat se szoktam írni – de úgy látszik, ez egy ilyen nap : D -, viszont a dramaturgia alapozóról nem bírok (és nem is akarok) magamban tartani pár gondolatot, és akkor már a többiből is kaptok egy kicsit.

Leírás kurzus:

Ez volt a második kurzusom, tavaly ősszel, az utolsó Leírás. Kemény menet volt, de élveztem, és még olyan kérdésre is megtaláltam a választ az oktató, Kozma Réka segítségével, hogy miért van, hogy egymástól teljesen független emberektől egyformán megkapom, hogy jók a leírásaim, meg azt is, hogy nem jó az atmoszférateremtésem. ^^ Ez a kurzus már nem lesz többet, de vannak új, zsánerspecifikus leírás kurzusok, azok között érdemes lehet szétnézni, ha a leírásotokon szeretnétek csiszolni. : ) 

Misztikus-romantika (karakterfókuszú világépítés) kurzus:

Márciusban volt, ez az első négyhetes kurzus, amin részt vettem. Világépítés, na, az volt bőven! : D Szuper volt, és mindenkinek, aki tart a világépítéstől – ahogy én is XD -, üzenem, hogy ez tényleg a karakter irányából mutat be egy világalkotós gondolatmenetet. Nekem ez a gondolatmenet tetszett a leginkább, és az az izgalmas tapasztalat, hogy pár hét alatt egy halom világ-ötletet (persze, nem kerek, kidolgozott világokat) ki tudtam préselni az agyamból. Mivel összességében nem szoktam rágörcsölni a sulis feladatokra, inkább játéknak tekintem őket – na, ezt kéne megtanulnom regényeknél is, ott bezzeg nem megy : D -, így amellett, hogy tényleg húzós volt – legalábbis nekem, aki alapvetően nem ügyes és gyors világépítő -, de egyben jó móka is.
(És vagy ezen, vagy dramaturgián jöttem rá, hogy túl óvatosan adagolok infókat, olyannyira, hogy a végén nem is azt olvassák ki a szövegemből, amit írni akartam. De már legalább értem, miért nem értenek. : D )

Dramaturgia alapozó:

Na, ezt nem tudtam volna kihagyni, ennek a kurzusnak örültem a legjobban, mikor megláttam az új listát. : D Mióta hallottam a kurzusokról és a “nagy dramaturgiáról”, az izgat a legjobban, de az még túl erős nekem, ráadásul kéziratom sincs, amivel jelentkezhetnék. De ettől még nagyon érdekelt a téma, és a tökéletes lehetőséget a “kis dramaturgia” jelentette.

És ami miatt konkrétan írni akartam róla, az az, hogy egy darabig tűnődtem, ez meg nem túl “alacsony” szintű-e? (Mivel beszélgettünk róla írós baráttal, szóval másban is felmerült a kérdés, így be merem vallani, hogy bennem is ^^”), mert csak hármas szintűnek írták. Mi meg tűnődtünk, hogy hát jó, de mi már több kurzust megcsináltunk, olvasgattunk is a témáról, és ha itt azt boncolgatjuk végig, hogy “…mélypont-tetőpont…”, az vajon mennyi újat fog mondani? 

Mondott. És nem is csak erről volt szó, bőven voltak olyan dolgok az anyagban, amivel én még máshol nem találkoztam, pedig elég sokat olvasok. Plusz a feladatok is jók és érdekesek voltak, és amúgy emiatt is (a többi más ok mellett) mentem el, mondván, még ha csupa olyanról lenne is szó az anyagban, amiről már olvastam (azért ezt nem gondoltam, hogy így lenne), a feladatok, és hogy lehet kérdezni az oktatótól, akkor is sokat segítenének. És tényleg, ezt már máshol is említettem, de továbbra is tartom, szerintem bárhol áll is valaki, egy szerkesztő csak segíteni tud neki még tovább fejlődni, én meg még amúgy is csak eléggé alulról szagolgatom a dramaturgiát (is).

És ha már feladatok: említettem, hogy a nagy dramaturgiára már várnak kéziratot, ide viszont nem írtak semmit, még vázlatot se kértek. Kíváncsi voltam, hogy akkor mi lesz itt, és mivel már elkezdtem addigra kitalálni egy sztorit, reméltem, hogy azért azzal is lehet dolgozni. És ami az egyik legjobban tetszett nekem a kurzus felépítésében, hogy a feladatokat úgy állították össze, hogy nem kellett hozzá nem hogy vázlat, hozott ötlet se, úgy is mindent meg tudtál csinálni, de ha volt már valamid, volt olyan feladat, amire behozhattad, és akkor tényleg arra kaptál visszajelzést. Szóval tényleg bátran lehet jelentkezni, akár ötlettel, akár anélkül, ráadásul Róbert Kati nagyon kedvesen segít.  : D 

Ami még részemről nagy pirospontot ért, hogy minden kurzus végén kérnek visszajelzést, és a misztikuson említettünk pár dolgot, hogy szerintünk mivel lehetne még javítani a dolgon, és a dramaturgián tényleg változtattak is pl. az időbeosztáson.

És ha már időbeosztás, meg visszatérve a hármas szintre: a dramaturgiát tényleg könnyebbnek éreztem, mint a misztikust, és főleg amiatt, hogy könnyebbek voltak a hétközbeni feladatok. A magam részéről ennek is örültem, no, nem mintha nem szeretnék dolgozni – naná, hogy szeretek, azért jövök kurzusra : D -, viszont mivel nekem volt eleve regényötletem, így a kurzus alatt maradt némi időm és agykapacitásom azt is csiszolni a leckékkel párhuzamosan. 

Rengeteg mindent megtanultam a kurzusok alatt, napestig itt ülhetnénk, ha felsorolnám, meg még elő is fogom venni az anyagokat, házikat később is, az biztos. És bátran ajánlom a négyheteseket is! : D 

Még vannak terveim, és bár ez a mostani dömping jól esett, idén már nem megyek többre. Nem is tudom, hogy mondjam, szerintem ezt valahol érzi az ember, hogy mikor van ideje a kurzusoknak, a tanulásnak, és mikor a gyakorlásnak. A legelső, a párbeszéd után egy évig nem is mentem másra – bár akkor nem is volt ennyi, meg nem voltak rövidek se -, az ott elsőre klassz volt, de tömény is, hisz életemben először akkor jártam írókurzuson.
Aztán tavaly a leírás előtt/után éreztem, hogy na, most van erőm, agyam tanulni, kedvem is van, bírni fogom. És bírtam is, (persze, mélypont minden kurzuson van, de most nem erről beszélek), hanem hogy a végére se sokalltam be, lelkes voltam a végén is.
Most pedig valahogy nyugalomra vágyok, arra, hogy az eddig felgyűjtött elméleti tudást gyakoroljam, kipróbáljam. Hogy úgymond ne csak tanuljak – nem, mintha nem lenne még rengeteg, ami rám férne -, hanem írjak is. Izgat még az ideiek közül a romantikus atmoszférateremtés, de az már sok lenne. Majd talán két év múlva.

Még nem vetettem el azt a tervet, hogy jövőre, attól függően, hogy állok a regénnyel, megpróbálom az NA-t, vagy ha netalán lesz addigra kéziratom, a nagy dramaturgiát. De ez még a jövő zenéje, no meg jövőre lesznek új kiskurzusok is, így megeshet, hogy valami elcsavarja a fejem.

Szóval most egy kis csend jön, egy kis írás (ha végre összeállnak a dolgok : ) ). 

Design csere :)

Sziasztok!

Az új évre egy új külsővel készülök.

A terv már megvan, képeket is elkezdtem gyűjteni, de munka még lesz vele bőven. Ha az elkövetkező időben fura elrendezést, oda nem illő képeket, vagy bármi szokatlant láttok az oldalon, ne aggódjatok, nem kaptam ízlésficamot, csupán zajlanak a munkálatok. : D

Ezalatt is minden tartalom elérhető lesz, csak legfeljebb nem lesz szép. xD

Jó évzárást Nektek! ^^