Emília

Ki vagyok és mit keresek itt?

Munkahelyen a titkok őrzője (kulcsosztó portás), otthon barát és szerepjátékos, egy messzi vidékről szökött Pestlakó, és mindeközben írókezdemény.

8-9 évesen fogtam először cerkát, hogy önként írjak valamit, aztán 14 évesen az interneten is felbukkantam, nem csak böngészőként. Az elmúlt években hosszú időre távol vitt az utam mindkettőtől, de most ismét erre mutatott az iránytűm. (Szerintem át kéne nevezni kalandtűnek.) Kamaszkoromtól írok regényt és novellát egyaránt, és bár a regényekkel szorosabb barátságban vagyok, mióta felfedeztették velem, mennyi kísérletezési lehetőség van a novellákban, azokat is még jobban élvezem.

Már régen is keresgéltem cikkeket a regényírásról, de akkoriban még nem sok mindent találtam. Most azonban kitárult a világ, rájöttem, hogy míg távol voltam, rengeteg lehetőség nyílt. Írástechnikai cikkek, könyvek, írós-könyves programok és regénypályázatok olyan tárházára leltem, amiről hajdan álmodni sem mertem.

Így most azt érzem, minden lehetőség adott, innentől rajtam áll, hogy addig fejlődjek, amíg csak tudok.

Két barátommal egy steampunk világon dolgozunk, én meg egy benne játszódó regényt hegesztek. Úgy érzem, itt megtaláltam azt a szabadságot és azokat a lehetőségeket, amikre az írás kapcsán vágyom.

Nem tudom még, meddig mutat ebbe az irányba a kalandtűm, de ha rajtam múlik, sokáig maradok. ; )

Lia