KMK írósuli? Meg egy frászt…

…ezek voltak az első gondolataim, amikor úgy két éve először találkoztam az Aranymosás oldalon a kiadó képzéseivel. Most meg itt csücsülök egy Párbeszéd és egy Leírás kurzussal a hátam mögött, és az idén induló rengeteg új képzést nézve úgy érzem magam, mint kisgyerek a játékboltban. “Nem lehetne mindet? Légyszi!” 

Ezt meg hogy hoztam össze?

Honnan jött ez a kezdeti tiltakozás?

Azt már párszor említettem, hogy néhány évvel ezelőttig én tökéletesen megvoltam anélkül, hogy a Könyvmolyképző kiadóról tudomást vettem volna. Az ismeretség nagyjából annyiból állt, hogy egyszer, ezer éve valaki azt mondta rá, hogy ja, tiniponyvákat adnak ki, én meg bár anno olvastam tőlük olyat, ami olvastatta magát, úgy voltam vele, hogy oké, kösz, az nekem nem kell. És nem foglalkoztam vele tovább, hosszú évekig. Szóval volt ez a negatív előkép.

Aztán mivel ekkortájt tértem vissza az íráshoz, egyáltalán nem voltam képben a jelenlegi helyzettel, lehetőségekkel, mindenfelé nézelődtem, ahova a google elvitt “regényírás, történetírás…” és hasonló keresések alapján. És találtam olyan helyeket, ahol erősen az volt az érzésem, hogy ez lehúzás és naiv vagy épp a helyzetet át nem gondoló emberekre utaznak, akik csak annyit tudnak, hogy szívesen látnák a történetüket nyomtatott könyvként. Ez itt miért lenne más?

Egy halom pénzbe kerül. Tényleg sokba. Akkor még nem voltak az idén induló 4 hetes kurzusok, csak a 8 hetesek, amik nagyon drágák. Azért “akár még jó is lehet” alapon ennyi pénzt nem dob ki az ember az ablakon.

Bogarásztam az oldalukat és láttam a 100 szavas játékok során elnyerhető Látványpékség lehetőséget: aki a legjobb szösszenetet küldi be az aktuális játékra, beküldheti egy kézirata első 10 000 leütését, és egy szerkesztő megszerkeszti és a végén összegzést ír róla. Ez amúgy tök jól hangzik, és remek lehetőség megtapasztalni, milyen egy szerkesztés egy akár teljesen idegen külsősnek is. De én akkor emellett inkább azt láttam bele, hogy oké, biztos jól megmondják, hogy hát ez nem jó, amit írtál, de majd a suliban megtanítják… Aha…

Jó sok érvem, benyomásom volt, meg a tájékozatlanságból fakadó infóhiányom, miért is legyen ez gyanús, miért ne akarjak besétálni az ajtón. Mi történt, hogy mégis megtettem? Sőt, nem csak elmentem egy kurzusra, hanem elmentem egy másodikra is és most az újabbakkal szemezek? 

Hogy lettem mégis írósulis?

Negatív előkép: Barátok a kezembe nyomtak egy könyvmolyképzős könyvet azzal, hogy olvassam el, tetszeni fog, és ők maguk is sokat emlegették, idéztek belőle. És őket nem olyannak ismerem, mint akik a tiniponyvát szeretik. Hát én attól a könyvtől többet kaptam, mint hogy beláttam, kiadnak itt nekem tetsző műveket is. Épp egy olyan könyvet sikerült adniuk, amiben olyan mondatok voltak, amik vonzották a tollamat, hogy írjam ki őket, annyira szépek, pedig ilyen szórakoztató könyvnél ritkán szokott nálam előfordulni. Konkrétan beleszerettem a könyvben megbújó, a sorok mögött ott lévő gondolatokba. Hát ahol ilyennek is van helye, az nem is rossz hely!

(Egyébként azóta máshogy tekintek a tiniponyvákra és hasonló jellegű könyvekre is, csak az nem ide való téma.)

Egy halom pénz: Nem csak a lehúzás drága, a tudás és a minőség is. Belegondoltam, hogy amikor néhány éve le akartam tenni az emelt biosz érettségit, és elmentem magántanárhoz, senkinek eszébe nem jutott csodálkozni azon, hogy én azért pénzt adok ki. Nekem sem. És ugyanígy lett volna a zenetanárral is, a rajztanfolyammal is, bármivel. A tananyag és szakmai segítség mindenki számára érthető, hogy pénzbe kerül, miért lenne ez másként az írással? A szerkesztők sem ingyen dolgoznak. Én se megyek be a munkahelyemre, ha nem fizetik ki.

Mindeközben az oldalon is átböngésztem a regénypályázat kiírását. (Amúgy már attól irtó boldog voltam, hogy létezik névtelen kezdők felé is nyitott pályázat.) Nem a bevett rendszerrel dolgoznak, mint a legtöbb versenyen, pályázaton, hogy van I.-II.-III. helyezett, vagy bármilyen sorrend. Minden arra érdemes művet kiadnak, és emellett vannak egyéb lehetőségek is. (Lesd majd meg az oldalon, itt most nem részletezem.) Néztem, néztem, és rájöttem, hogy ez a rendszer marha jól ki van találva! 

Mivel ugye elsőkönyveseknek szól, és nagy kiadóról beszélünk, annyira sok megfelelő szintű kézirat biztosan nem lesz egy évben, amit a kiadó ne bírna kiadni, így megtehetik, hogy minden jónak megadják a lehetőséget. Viszont mivel nincs sorrend, így igazából a kéziratok nem egymással versenyeznek, hanem egy általános szinttel. Hogy ezt miért láttam jó megoldásnak? Csak simán a saját kis helyzetemből: 

Tegyük fel, hogy nagyon jól írok, olyan ügyes vagyok, hogy már elsőre egy remek kéziratot adok be. De mindig, mindenkinél van jobb. Ha épp pechemre kifogok egy olyan évet, ahol nem kell több, csak három még nálam is jobb kézirat van, akkor az amúgy teljesen szuper, szerkeszthető és élvezhető regényem kibukik. Nem volt az rossz, csak voltak még jobbak. Van ilyen, persze, de azért nem egy kis novelláról beszélünk, hanem egy jól megírt regényről és bár a világnak ez nem nagy veszteség, nekem, egyénileg azért az lenne. Vegyük a másik helyzetet, tűrhetőt írtam, de azért hááát, még kezdők közt is inog. De abban az évben valahogy sok gyenge kézirat jött, és én becsúszok az első háromba. És kiadják az elmegy szintű történetem. Ami hát… elmegy. Egyrészt csak úgy egyszerűen nem szeretném, ha azért adnák ki valamimet, mert épp mindenki más még bénább volt, másrészt jó az nekem, ha egy gyenge történetem jön ki elsőnek? Ha lesz is pár ember, aki elolvassa, mert azért csak lesz, és megjegyzi a nevem, hogy hát, írt valami latymatagot? Én nem vágynék erre.

Ez a nem rangsorolós rendszer meg pont az ilyen lehetőségeket vágja el. Akkor adják ki az írásomat, ha az jó. De ha jó, akkor kiadják. Ez tök jól hangzik, nem? 

Szóval tetszett a rendszer, és gondoltam, ha valamit így felépítettek, időt szántak rá, hogy kitalálják, akkor azért itt mégis több lehet, mint holmi lehúzósdi.

Azért még mindig nem szántam rá magam, hogy jelentkezzek, és nem csak azért, mert még magammal is el kellett rendeznem, hogy is állok az írással? Még mindig nem tudtam, mit kapok a pénzemért és az időmért. (Apropó idő: az egyébként roppant szimpatikus volt, hogy nem egy hétvégés intenzív kurzust árulnak, hanem két hónapot, de erre lejjebb visszatérek a tapasztalatoknál.) 

És talán soha nem is tudom meg, ha nincs az Így neveld a regényedet blog, nincsenek Varga Bea előadásai és nincs nyílt alkalom az Aranymosás Könyvklubon. (Meg az írótábor, de az is már ezek következménye.) 

  • Blog: Találkoztam már olyannal, ami nekem egy-két bejegyzés után nem volt túl szimpatikus, hogy írással kapcsolatos témákról cikk, blogbejegyzés születik, de igazából csak néhány bekezdésnyi, a vége pedig “a többit elolvashatod/meghallgathatod itt és itt…”, nyilván egy fizetős lehetőségre kattintva. Ilyenkor úgy éreztem, hogy az egész bejegyzés csak mézesmadzag volt, és amúgy igazából nem tudtam meg belőle többet, mint amire nagyrészt már magam is rájöttem. (Nem a linkelés nem tetszett, az érthető, ha tovább irányítanak oda, ahol még többet megtudhatok, csak a pár bekezdést éreztem semmitmondónak.) Na, az Így neveld a regényedet blog nem ilyen. Hosszú, tartalmas cikkekkel teli, számtalan írástechnikai témával foglalkozó blog, amit képzett szerkesztő vezet. Ingyen. Az itteni cikkekből tanultam, hasznosak voltak, kifejtették a témákat, nem csak belengették őket. Persze, mint mindenben, az írástechnikában is lehet még mélyebbre ásni, de egy teljesen kezdő, keresgélő írónak ezek rendkívül informatív cikkek, és segítik, hogy önállóan is tanulhasson. (Hozzáteszem, nem csak a teljesen kezdőknek.) És időközben jött egy megvilágosodás, összeállt a kép, hogy aki ezt a blogot vezeti, Vilana Réka, ő a Könyvmolyképző szerkesztője. Így konkrétan ingyen, tartalmas cikkek által beleláthattam, milyen tudásanyagra is számíthatok.
  • Varga Bea előadásai: 2018. végén, 2019. elején tartott egy előadássorozatot Kreatív élettervezés címmel. Ezek fizetős alkalmak voltak, hiszen a termet is fizetni kellett amúgy, de egy kisebb összegért klassz előadásokat hallgathattam, találkoztam hozzám hasonlókkal, akiket érdekel az írás, ráadásul megtapasztaltam egy barátságos légkört az előadások utáni csevegések során. És ugye itt is lezajlott ugyanaz a gondolatmenet, mint a blog esetén: Bea is a kiadóhoz tartozott, tetszett, amit az előadásokon hallottam, hasznosnak és tartalmasnak találtam, szóval még egy jel, hogy a kurzusok sem lesznek zsákbamacskák.
  • Aranymosás Könyvklub: volt egy alkalom, amikor külsősök is mehettek a találkára, én meg kaptam az alkalmon. És szintén megfogott a légkör, a nyitott, barátságos emberek, és ott valahogy azt éreztem, “ide szeretnék tartozni!”. Furán hangozhat, ez nem egy tisztán ész-érv, de nekem az fontos, hogy ahol vagyok, ott milyen a közösség, van-e egyáltalán, és amit itt láttam, az nagyon megfogott.

És volt még két dolog, ami miatt végül a jelentkezés mellett döntöttem: a bloggerek, írós barátok beszámolói és a felvételi. 

Kedves blogoló írók! Innen is köszi, hogy megosztjátok az élményeiteket, tapasztalataitokat a keresgélőkkel! Egy-egy személyes bejegyzés elolvasása klassz tájékozódási lehetőség, és az is nagy segítség egy még csak érdeklődő kezdőnek, hogyha kommentelési lehetőséget hagyva megszólíthatóak vagytok, és egyszerűen, barátilag kérdezhetnek, ha szeretnének. 

A másik a felvételi. Sokat bizonytalankodtam, vajon nekem való-e a kurzus, elég jó vagyok-e hozzá, meg amúgy melyik lenne nekem való? (Az elég jó vagyok-e kérdést légyszi, értsétek jól. Igen, egy kurzus, oktatási mód arra való, hogy tanítsanak, hogy többet tudjak, mikor kijövök, mint ahogy bementem, ergo nem kell az évszázad kiforrott írójának lennem, hogy bejussak. De egy kezdő nyelvtanulót se dobok be egyből a középszintűre felkészítő nyelvkurzusra, mondván, azért vannak, hogy megtanítsák neki.) Ide a felvételihez be kell küldeni egy friss, nyers szöveget, ami alapján nem csak eldöntik, hogy adott kurzusra megfelelő szinten áll-e a jelentkező, hanem javasolnak neki másikat, ha úgy látják, az hasznosabb volna. Így már bátrabban mondtam azt, hogy megpróbálom. 

A tapasztalataim:

Na igen, eredetileg onnan indult az egész bejegyzés, hogy mikor meséltem ismerősöknek, hogy sulizok, kérték, hogy írjak róla. : D Csak aztán arra gondoltam, hátha segít valakinek, ha hosszabban kifejtem, mik vezettek a döntésig.

Klassz, intenzív, interaktív. : D 

Az egész egy zárt facebook csoportban zajlik. Minden héten kapunk tananyagot, és hozzá házikat, szorgalmikat, amiket hét végéig kell megcsinálni. Aztán következő héten ugyanígy, miközben a kurzusvezető megnézi a házikat és mindre ad visszajelzést. Meg közben bedob megvitatható témákat, és mi is szabadon kérdezhetünk. (Meg néha hülyéskedün,. tök jó légkör szokott lenni a csoportban. : ) )

A tananyagok is hasznosak és informatívak voltak, plusz nagyon jó, hogy megmaradnak és később visszaolvashatók – határozottan hasznos, később, több tudással mást szűr le belőle az ember -, nekem mégis az interakció tetszett a legjobban a kurzusokon. Tényleg van egy szakmai vezető az egész mögött, akit lehet kérdezni, nem csak átdobják az anyagot, aztán kezdjünk vele, amit tudunk. És ezt (is) segíti a kurzus hossza, van idő befogadni és felfogni a témákat, van idejük megfogalmazódni a kérdéseknek. Sőt, egyáltalán felmerülniük, mert ami a hatodik héten eszünkbe jut, azt nem biztos, hogy az első anyag olvasása után, amikor még minden új, ugyanúgy meg tudtuk volna fogalmazni. 

Ami még nagyon tetszett, a szorgalmik lehetősége. Én egészen sok időt tudtam rászánni a kurzusra (bár azt legközelebb megfontolom, hogy végigcsacsogom-e az egészet barátokkal közös ablakban ^^” ), de még így sem tudtam ezeket igazán kihasználni. Nem is idő, inkább agyhiány miatt. Viszont aki gyorsabb nálam, vagy csak ügyesebb, és rá tud feküdni a szorgalmikra is, annak nagy hajrá! Nagyon jó ez a plusz lehetőség, mert tényleg adott, hogyha még többet bele tudsz tenni a kurzusba, még abban is segítenek, és volt is, aki élt a plusz lehetőségekkel is.

A párbeszéd kurzuson egy zárónovellát kellett írni, a leíráson már volt felező és zárónovella is. Hú, hát egy hét alatt novellát írni (jó, azért előbb megkaptuk a témát, volt némi gondolkodási idő), az húzós. : D Nekem legalábbis, de mindegyiknél sikerült felpörögnöm és megírnom. Hol jobban, hol kevésbé jól sikerült, de megvannak. A kevésbé jókat meg az év során tervezem kijavítani. : )

Hát, ezt tudtam elmesélni az írókurzusokról. Remélem, segítettem kicsit, ha még épp döntés előtt állsz. : ) 

Most megyek és tovább böngészem az idei kurzusokat. Valaki nem szeretne plusz egy életet adni, amit csak írásra fordíthatok? : D 

Címkék:
Copyright 2021. All rights reserved.

Posted 2021. január 6. by Emília in category "Általános", "Cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük