Rám kényszerítették az írástechnikát!

Ezeket a könyveket nem önként vettem meg! Az egyik szerző idejött hozzám és bedobta a nyitott ajtón, volt, aki a könyvesboltban kényszerített vásárlásra, Egri Lajos meg addig kísértett, míg megvehető példány híján ki nem nyomtattam a könyvét. Ugyanez a netes írástechnikai oldalakkal. Halljátok, azt mondták, levágják a szempillámat, ha nem kattintok rájuk! És megfenyegettek, hogy pasztőrözetlen tejet kell innom, ha nem lépek be írásos facebook csoportokba és nem olvasgatom írók, bloggerek írós cikkeit, fordításait. Hát kénytelen voltam.

Ti is jártatok már így? Ha nem, akkor azon szerencsések közé tartoztok, akik önként látogatnak meg egy-egy oldalt vagy vásárolnak könyvet.

Mindenkit megnyugtatok, velem is ez a helyzet. Annak a cikkét, oldalát, könyvét olvasom, akiét én akarom, legyen az szerkesztő, író vagy blogger. 

Úgy két éve olvasgatok írástechnikáról, egy éve komolyabban is, és ezalatt nem egy megjegyzést, kiborulást vagy véleményt láttam azzal kapcsolatban, hogy vannak, akik „nyomatják magukat”, „nem értenek hozzá”, „frusztrálják a kezdőket”, „nem adnak használható tudást”…

Én meg ülök és lesek, hogy emberek, most komolyan ezen hisztiztek, és azokat szidjátok, akik anyagot adnak, hogy tanuljatok?

És nagyrészt ingyen. (A bejegyzés végén lesz néhány link olyan oldalakról, csoportokról, ahova ingyen és bérmentve benézhettek.) Könyvet nincs lehetősége mindenkinek venni, ezt megértem, de egyrészt létezik a világon könyvtár is, ajándékba is lehet kérni, vagy kölcsön, ha megvan ismerősnek, másrészt ha mégis költenél rá, egy könyvet csak egyszer kell megvenned és örökre a tiéd.

Szóval nem kényszerít senki. Ha olvasni, tanulni akarsz, megteheted, ha nem, akkor csukd be az oldalakat. Ezt is nyugodtan zárd be, ha nem érdekel a folytatás, úgyse tudom, hol alszol, én viszont ettől még nagyon jókat fogok álmodni.

***

Azoknak, akik maradtak: a „ha nem tetszik, ne olvasd!” dologban van igazság, de úgy hiszem, ennél azért bonyolultabb a történet.

Mert feltételezhetően, akik írástechnikát olvasnak:

1.      Érdekli őket a dolog
2.      Tanulni akarnak
3.      Tartalmas anyagokat akarnak
4.      Látni szeretnék mindennek az eredményét a saját munkájukon

„Nyomatják magukat”

Igen, vannak, akik folyton szembejönnek, és biztosan van, ahol csak erős marketing fogás az írástechnikával foglalkozás – más meg tényleg segítő szándékból ír nekünk munka és család mellett, szabadidejében – , de erre az egyre tényleg csak azt tudom mondani, hogyha nem érdekel, nem olvasom. Ha nem megyek fel adott oldalakra, ha nem lépek be könyves/írós fb csoportokba, vagy letiltom az értesítéseket, nem lesz tele a gépem ilyen témákkal. Az aluljárókban is folyton kínálják a rózsaszín, vinnyogó, elemes kiskutyát, de nem veszek, mert nem kell. Ennyi. 

Amúgy meg, ha nem is hallanánk róluk, jóval kisebb eséllyel találnánk meg ezeket a helyeket.

„Nem értenek hozzá”

Való igaz, ma már bárki, bármit közzétehet az interneten, legyen az szerkesztő vagy tizenéves blogger. Mindegyiktől láttam már írással foglalkozó cikket, ahogy írótól is, mindenféle szerkesztői végzettség nélkül. És ez tök jó!

Az illető, mindegy, hogy milyen célból, segítő szándékkal vagy önreklámból, de közzéteszi azt, amit az írásról tud, de ez még mindig csak egy tálca, amiről nem muszáj elvenni a sütit. Viszont így van miből választani!

Lehet fújni a tizenéves bloggerekre, hogy hülyeséget terjesztenek, de egyrészt messze nem mindenki, klassz ötleteik is vannak, másrészt sokszor már az segítség, ha az ember azt látja, hogy nem csak ő szerencsétlenkedik. Jó esetben pedig az illető el is mondja magáról, hogy nem „szakmabéli”, hanem lelkes amatőr. 

A te döntésed, hogy kit, mennyire veszel komolyan, akár egy-egy személyt, akár egy-egy cikket nézve. Nem kell mindent be- és elfogadnod, amit olvasol.  Mondhatod magadban, hogy „írástechnikában főleg szerkesztőkre hallgatok, mert ők rengeteg szöveget gondoztak már” vagy „aki már adott ki könyvet, a szememben ő az igazi” vagy „az írópalánta bloggerek még ösztönből írnak, rájuk figyelek főleg”.

Már az is egy jó önmeghatározás, ha felteszed magadnak a kérdést, hogy egyik forrást miért érzed jobbnak, mint a másikat? 

„Frusztrálják a kezdőket”

Itt leszögezem, hogy ezért néha lekeverek magamnak egy mentális tockost, mert bele szoktam esni ebbe a hibába. : D Mármint rágörcsölök az írásra, mert ott kattog a fejemben, hogy „ezt így vagy úgy _kell_ csinálni”. Meg egy csudát!

Ha te is kezdő vagy: Engedd el! Tudom, hogy nehéz, de próbáld meg azzal a tudással, amid most van. Ha nem sikerült, akkor is van egy sztorid, amin jól szórakoztál, szeretted a szereplőidet. Elvégre ezért írsz, nem? Már tanultál egy-két dolgot, amit a következő írásnál tudatosabban fogsz csinálni. Amúgy azon se parázz, ott majd mást fogsz elrontani. ; )

Normális ember nem várja el tőled, hogy elsőre remekművet alkoss, szóval neked sem kell elvárnod magadtól. (Halkan jelzem, hogy erre is jók a novellák, könnyebben vállat vonsz, ha elrontottad, mintha egyből az aktuális szívszerelmed regényötletednek esel neki.)

Ha már haladó vagy, és a kezdőkért aggódsz: Kérlek, egy kicsit bízz bennünk! Íróknak készülünk, vagy mi a szösz, ha nem elsőre, akkor másodszorra, de fel fogjuk fedezni, ha egy-egy írói tanács hülyeség, vagy valami jó, csak nem az aktuális művünkhöz való, és ha komolyan gondoljuk a tanulást, hidd el, kiélesedik a szemünk minderre. Ha rágörcsölünk néha a dologra, az csak azt jelzi, hogy komolyan vesszük és szeretnénk jól csinálni. De ha tényleg meg akarunk írni egy történetet, rá fogunk jönni, hogy vagy görcsölünk tovább, és akkor nem lesz belőle semmi, vagy megpróbálunk valami olyasmit, amit addig még nem. Például lazábban venni a dolgot, kísérletezni, játszani! 

„Nem adnak használható tudást”

Ez összefügg azzal, hogy az olvasás, tanulás eredményét mindenki látni szeretné a saját munkáján. Ez nem meglepő, valljuk be.

Lehetne beszélni a kurzusokról, táborokról, fizetős programokról is, de itt most nem ezekről szeretnék elsősorban, mert egyrészt egyelőre kevés ilyen tapasztalatom van, másrészt amilyen vélemények miatt ezt a bejegyzést írom, azok is főleg a netes/könyves anyagokról szólnak. Ezért ide csak annyit szeretnék, hogy úgy gondolom, bármilyen témáról van is szó, csak egy bizonyos szintig sajátíthatjuk el internetről és könyvekből, de ha feljebb szeretnénk lépni, ott már előkerül a magántanár/képzés/edző/egyetem, stb. kérdése. Mikor pár éve elmentem magántanárhoz, mert le akartam tenni a biosz emelt érettségit, senki nem lepődött meg rajta. Miért lenne ez más? 

Most az ingyen vagy még viszonylag olcsón elérhető tudásról van szó.

Légy szíves, próbáljunk meg némi jó szándékot feltételezni azoktól, akik ingyen adnak nekünk anyagot, amiből tanulhatunk! Legalább feltételezzük, hogy igyekeznek a tőlük telhető legjobbat írni, és közben ők maguk is próbálnak fejlődni. 

Ha senki nem kényszerít semmire, mégis úgy érzed, valamit le akarnak nyomni a torkodon, akkor bocs, de a te készülékedben lesz a hiba. Mondhatnád, hogy te ezt nem kéred, vagy kereshetnéd máshol a választ a kérdésedre, de nem teszed. Mert ahhoz már dönteni kéne. Akkor viszont már nem csak a másik oldalon múlna a dolog, hogy milyen szintű anyagot nyújt, hanem rajtad is, hogy ezt elfogadtad vagy merted azt mondani, hogy kösz, nem kérem.

És ahogy ezt nem spórolhatjuk le, úgy a saját belefektetett munkánkat sem. Régen sokat táboroztattam, és egyik helyen a táborvezető azt mondta a felkészítésen, „Mindenki annyit visz haza a táborból, amennyit beletesz”. Szerintem ez itt sincs másként.

Fogom a fejem, amikor egy-egy oldalt vagy könyvet szidnak, mert ez vagy az nincs benne leírva. De elolvastad a leírását, megnézted a tartalomjegyzékét? Ígérte bárhol, hogy attól az egytől, ha sokat forgatod, profi író leszel? Ne kérjünk olyat számon semmin, ami annak nem is célja!

Ez nekem még mindig azt mutatja, hogy kívülről várjuk, hogy valaki majd a fejünkbe csepegteti a varázserőt, amiért annyit kell csak tennünk, hogy elolvasunk pár blogot, megveszünk egy 3000 Ft-os könyvet és tádám! Sőt, lehetőleg csak egyet, mert azt elképzelhetetlennek tartjuk, hogy innen ezt tanulom meg, amonnan meg mást. Mert az már munkával járna. 

Hol van a mi részünk? Hol van, amit mi teszünk bele ebbe az egészbe?

Teljesen biztos vagyok benne, hogy a legprofibb író/szerkesztő se tudna megtanítani írni, ha nem gyakorlunk, ha csak passzív befogadóként várnánk a tudást. Aztán meg másra mutogatunk, hogy azért nem fejlődünk, mert nem jó az anyag, amit kapunk.

Azt érzem, sokszor a saját munka rész nincs meg, ami jelenti azt, hogy kiválogatom magamnak a forrásokat, kipróbálom, amiket javasolnak – eleve kiválasztom, mit tartok kipróbálásra érdemesnek – és elteszem a „bevált / nem vált be” fiókokba, majd újraírok és új dolgokat írok. Nem mentség, hogy milyen anyagokat kaptam arra, ha ezeket nem teszem meg.

Ráadásul én azt tapasztalom, hogy a kép fokozatosan áll össze, mint ahogy főzni is tanulunk. Legyen akármilyen jó egy recept, elsőre esélyes, hogy valamit elrontok. De megpróbálom újra, meg kipróbálok még sok másikat. Lehet, hogy az elején nem is értettem, mit rontottam el az elsőben, de ahogy az egyes receptek és a gyakorlás idővel „főzéssé” áll össze a fejemben, úgy rá fogok jönni. Az elején nem azért bénáztam, mert rossz volt a recept, hanem mert még nem volt elég tudásom és tapasztalatom, hogy jól csináljam. De azt meg csak úgy tudtam megszerezni, hogy egy csomó mindent kipróbáltam és persze jó párszor el is rontottam. Fura körforgás, nem?

De írásnál ugyanezt érzem, ezen pedig csak a türelem és a gyakorlás segít.

Kezdő és nem kezdő írók, írásról olvasók!

Lássátok a jó szándékot és feltételezzétek, hogy akit épp néztek, olvastok, a tudása javát adja!

Ne kritika nélkül tegyétek, sőt, legyetek kritikusak és igényesek! Válogassatok, szedegessétek össze magatoknak a tudást és persze normálisan megfogalmazva miért ne vitázhatnátok, írhatnátok kritikát?

De azzal, hogy hisztiztek és másra mutogattok, még nem fogjátok megspórolni a tanulást. Ez csak azt jelzi, hogy ti is érzitek, hogy valami nem stimmel, hogy valamit még tennetek kéne, de nem teszitek meg. (Az egyéni esetekről most nincs szó, el tudom képzelni, hogy valakivel tényleg kitoltak, hogy peche volt, hogy bármi. Igazából neked fontos, hogy őszintén azt mondhasd, nem rajtad múlik/múlt vagy elismerd, hogy ahogy ezt most olvasod, bizony kényelmetlenül érzed magad.)

Legyetek egy kicsit hálásak azért, amit kaptok!

Szerkesztők, írók, bloggerek!

Kérlek, ne hagyjátok abba, hogy írásról, írástechnikáról beszéltek!

Egy vidéki kisvárosban jártam általános iskolába, nagyváros nem volt a közelben, nem is mászkálhattam volna még egyedül, az internet meg akkor kezdett még csak elterjedni. Egyszer szerveztek író-olvasó találkozót, én meg elmentem, „csak hogy lássak írót”, pedig előtte nem is hallottam az illetőről. Ennyire ritkaságszámba ment bármi ilyesmi program.

Ha megkérdezték, mi akarok lenni, egyszer-egyszer volt, hogy azt mondtam, író, de soha egy percig nem gondoltam, hogy erre több esélyem lenne, mint akár űrhajósnak lenni. Voltak is „normális” válaszaim a kérdésre, hol orvos akartam lenni, hol patológus.

Úgy tíz éve nem foglalkoztam igazán aktívan írással, de abból az időből még az a kép volt meg, hogy az interneten csak egy-két oldalon lehetett bármiféle írástanácsot találni, regénypályázatról meg egyről sem tudtam. Lehet, hogy én voltam tájékozatlan, nyugodtan javítsatok ki, de bennem még az a kép élt akkoriban, hogy bekerülni egy kiadóhoz közel lehetetlen, mert ahhoz vagy zseninek kell lenni, csak úgy, magamtól, vagy ismeretség kell, vagy valami csoda, vagy bármi, ami egy teljesen átlagos emberrel úgysem fog megtörténni.

Most meg úgy két éve arra tértem vissza, hogy bár egyesek szerint siralmas a mai magyar helyzet, én meg pislogok, hogy több blog, facebook csoport is foglalkozik a témával, kerülnek fel használható anyagok, jelenik meg néhány írástechnikai könyv, több regénypályázat is van, ahova névtelen emberek írásait várják.

És ettől a vidéki kislány, aki elment „írót nézni”, úgy érzi, hogy akár még űrhajós is lehet!  

Ma is vannak vidékiek, akik nem tudnak „csak úgy elugrani” egy-egy írós programra, mint a nagyvárosiak, vannak kamaszok, akiket nem engednek el a szüleik, vannak, akiknek tényleg nem fér bele drága kurzus. Hatalmas segítség az az anyag, amit interneten is el lehet érni!

Írjatok még nekünk sok tartalmas, átgondolt, tapasztalatokon alapuló cikket, indítsatok youtube csatornát, bármit, hálásak vagyunk érte!

Köszönjük az eddigi munkátokat!

Linkgyűjtemény (a teljesség igénye nélkül):

Így neveld a regényedet (blog)
Írástechnikai fórum (facebook csoport)
Irodalmi boncasztal (blog)
Könyv Guru (portál)
Novák Zsuzsanna csatornája (youtube csatorna)

És még nagyon sok oldal van, ahol a többi tartalom mellett megjelennek írással, írástechnikával kapcsolatos cikkek is, illetve több más könyv is, a fentiek csak a saját példányaim.

Nyissátok ki a szemeteket!

spacer

4 comments on “Rám kényszerítették az írástechnikát!

  1. Jolt

    Woow, akkor én ezt valahogy ügyesen elkerültem, ez idáig fogalmam sem volt, hogy megy az írástechnikai cikkeket gyártó blogok (emberek) ócsárlása… 😮 Hirtelen nem is tudok mit hozzáfűzni a dologhoz… talán csak annyit, hogy aki ilyen témájú blogot vezet, ne hagyja abba, mert azzal, hogy foglalkozik írástechnikával, ő maga is tanul. Ismerek valakit, aki azért állt neki idegen nyelvű írástechnikai cikkek kivonatát feltöltögetni, hogy elsősorban ő maga tanuljon belőle, és úgy gondolta, hogy ha már vesződött vele, hát miért ne oszthatná meg másokkal is.

    Szerintem igenis szükség van rá… a fenébe is, hiszen már maga Arisztotelész is azt tanította, hogyan írjon valaki drámát…

    1. Emília

      Igen, elég gyakran fellángol ez az ócsárlás. :/ Azt nem fogják fel sokan, hogy ezeket a segítő oldalakat/anyagokat egyáltalán nem _kell_ adniuk azoknak, akik csinálják, simán be is zárhatnák, aztán oldja meg mindenki, ahogy akarja. Rohadt idegesítő, hogy míg a flémelőknek akkora hangjuk van, van egy rakat ember, aki csak olvassa ezeket az anyagokat, örül nekik és hallgat. (Pedig amúgy lehet, hogy az ő hangjuk is lenne akkora.)

      Ha erre jársz, megmutatnád ennek az illetőnek az oldalát? Kíváncsi lennék rá. 🙂

      Köszi a kommentet! Igen, szükség van az ilyen oldalakra, meg az ilyen kommentelőkre is! 😉

  2. Wendy_agramm

    Köszi ezt a bejegyzést, nagyon jó lett. Véletlenül futottam bele, de szívmelengető volt olvasni, és egyetértek.
    Talán csak annyit fűznék hozzá, hogy sajnos gyakran nehéz elkülöníteni a hasznos tanácsot a netto hülyeségtől, és megértem, ha ez sokakat eltántorít, főleg, ha egyedül van ebben, és szerintem az segítség lehet, ha a tanácsadók közül minél többen kommunikálják a végzettségüket, tapasztalataikat 🙂
    Amúgy meg hajrá tanácsadók, hajrá írók, kitartást és jó munkát 😀 És még egyszer köszi a cikket, Emília :3

Leave a reply