10 fantasy klisé és ötletek a megváltoztatásukra

Sétálj be egy könyvesboltba és fantasy könyvekkel telerakott, hosszú polcsorokat fogsz találni. De a legtöb kötetben ugyanazok a klisék szerepelnek, és sokuk olyannyira megjósolható, hogy elég lenne csak a hátsó borítót elolvasnod, hogy kitaláld az egész cselekményt. Namármost, nem azt javaslom, hogy szabadulj meg a regényed összes fantasy kliséjétől (ha megtennéd, az már valószínűleg nem lenne többé fantasynak tekinthető ; ) ), viszont elszórakozhatsz azzal, hogy a csavarjaidat ezekre a régi, öreg klisékre építed. Szóval itt van egy lista a 10 legnépszerűbb fantasy sablonról és javaslatokról, hogy inspiráljanak: változtasd vagy csavard meg a kliséket, hogy egyedi, érdekes regényötleteket kapj!

És bár természetesen nem minden fantasy könyv tartalmazza ezeket a kliséket, sok közülük igen. Semmi baj nincs a klasszikus fantasy történetekkel, de néha szórakoztató hagyni, hogy a fantáziád elszabaduljon és másként rendezze a dolgokat. Ha van néhány fantasy klisé, ami tényleg zavar és én elfelejtettem, vagy te tudsz olyan jó fantasy könyvekről, amik kitörnek az alap fantasy formából, írd meg nekünk kommentben!

1) Prófécia a Kiválasztottról

Tudod, hogy ennek itt kellett lennie, igaz? A fantasy könyvek jó része tartalmazza különböző formáit a jóslatnak, mely szerint a vonakodó, kis senkiként induló hős fogja megmenteni a világot.
Például: Aragorn (A Gyűrűk Ura), Harry Potter (Harry Potter), Aidan (The Door Within), Eragon (Örökség-ciklus) és még sokan mások.

Néhány példa, hogyan változtathatod meg: A hősről szóló prófécia helyett szólhatna a jövendölés egy felemelkedő gonoszról? Mi lenne, ha az, akiről a jóslat szól, egy elkényeztetett, gazdag ficsúr lenne, aki egész életében tudott róla, nem pedig egy szegény béres? Vagy egyszerűen ki is vághatnád a jóslatot és *dobpergés * lehetne egy olyan karaktered, aki magától motivált a világ megmentésére. Ez a klisé mostanában nagyon népszerű, szóval írnom kellett egy teljesen különálló blog posztot (angol, eredeti), hogyan fordítható meg ez a fantasy sablon.

2) Középkori európai világ

Nagyon kevés olyan fantasy világ létezik, ami nem a középkori Európán alapszik. A legtöbb fantasy regény esetében, ha eltávolítod belőle a mágiát és a mágikus lényeket, ott maradsz egy középkori Európával. A ruházkodás, a társadalmi rend (lovagok, urak, királyok és jobbágyok), a várak, a fegyverek, és minden más ezen az egy időszakon alapszik. Ez szinte az egyik meghatározó eleme a fantasynak, de nagyon érdekes tud lenni, ha megváltoztatják.

Néhány példa, hogyan változtathatod meg: Mit szólnál egy nomád arab világon alapuló fantasy kultúrához a sivatagban? Vagy talán mintázhatnád a világod az Amazonasi őserdők törzseiről. Nem lenne igazán érdekes?

3) A neveknek muszáj finn / walesi / kelta / norvég alapúaknak lenniük

Ez a sablon majdnem az előző kategóriába sorolható, de saját részleget akartam adni neki. Eragon, Caspian, Moraine, Gandalf (szó szerint „bottal járó tündét” jelent, egy törpékről szóló régi vers alapján), stb. mind egyféle nyelvből származnak (vagy néhány szoros kapcsolatban lévő nyelvből). Kihívlak, hogy keresd meg a a kedvenc fantasy karaktered nevét és csak próbáld meg bebizonyítani, hogy nincs igazam.

Néhány példa, hogyan változtathatod meg: Miért nincsenek spanyol, arab vagy indián nyelven alapuló nevek? Ha még iskolába jársz, használhatod az általad tanult idegen nyelvet is inspirációként. Ráadásul nem lenne izgalmas vegyíteni a kultúrákat? Lehetnének arab alapú nevek egy indián kultúrára épített világban, nem?

4) A főszereplő kardot forgat

Kivételes alkalmakkor, csemegeként kapunk egy íjász fő karaktert, de ez ritka. A legtöbb hős (vagy akár mentorok vagy főbb gonoszok) mind kardhasználók. Miért? Tényleg nem tudom és nem is érdekel, de muszáj még felsorolnunk néhány variációt.

Néhány példa, hogyan változtathatod meg: Az íjászok teljesen és totálisan fantasztikusak és jó alapanyagok fő karakternek. (Itt az eredeti cikk egy videót említ.) De az íjak és a nyilak nem az egyedüli fantasy fegyverek. Természetesen a főszereplőnknek lehet fejszéje is, de mi van mondjuk a harci bottal (hatalmas rúd, ami harcban meglehetősen félelmetes látvány)? Ezek a fegyverek nem csak a mellékszereplők kezébe kerülhetnek – hagyd, hogy a főszereplőid is szórakozzanak velük!

5) Csak íjak, fejszék és kardok megengedettek a többi karakternél

Tudod, léteznek más középkori fegyverek is. ; ) De ritkán látjuk őket fantasy regényekben. Noha az aktuális gonosznak lehet akár buzogánya is, más fegyvert valóban nem látni.

Néhány példa, hogyan változtathatod meg: Feljebb említettem a harci botokat, mert azok a kedvenceim közé tartoznak, de még annyi jópofa fegyver létezik mind a főbb, mind a mellék karaktereknek. Miért nem használsz mondjuk gerelyt, lándzsát, egy tegeznyi dárdát, láncos buzogányt, alabárdot, harci kést, vagy épp fúvócsövet? Keress és találj néhány kevéssé ismert fegyvert, vagy találj fel néhány saját változatot! Annyi más úton meg lehet még ölni az embereket! Muhahaha!

6) Az államformák kötelezően monarchiák

Újra, ez a sablon onnan ered, hogy a fantasyk a középkori Európából merítkeznek, ami – nem találod ki! – a legtöbbször monarchikus. Gyerünk, csináljuk máshogy!

Néhány példa, hogyan változtathatod meg: Lehetne köztársaságod vagy demokráciád egy fantasy világban? Vagy esetleg totalitárius kormányzásod vagy épp plutokráciád? Vagy ha vallási fantasyt írsz, lehet éppenséggel teokráciád is. Vagy lépj egyet hátra és a különböző népeidnek adj különböző államformákat. Nem vagy biztos benne, mik lehetnek ezek az államformák? Csinálhatsz pár gyorskeresést a google-ben, vagy nézd meg az államformákról szóló blogposztomat (angol, eredeti).

7) Csak olyan mitológiai lények szerepelnek, mint elfek, sárkányok, törpék, emberek és ezek variánsai

Míg egy fantasy könyvben alkalmanként szerepel erdei nimfa vagy más kreatúra és néhány szerző megalkotja a saját lényeit, az elfek, emberek és sárkányok majdnem mindig reflektorfényben vannak. Néhány fantasy könyv behoz ugyan saját lényeket, de ezek a legtöbbször meglehetősen kidolgozatlanok.

Néhány példa, hogyan változtathatod meg: Miért nem épül a fantasy világod a selkie-k (fókatündérek), kentaurok, nimfák, sellők vagy más mitológiai lény köré? Sőt, vannak még náluk is kevésbé ismertek! És ne csak szerepeljenek a történetben, miért ne szólhatna egyenesen róluk? Szóval én különösen javasolnám, hogy használj már létező mitológiai lényeket – nem csak szó szerint több ezer létezik, hanem rengeteg igazán jó történet és inspirációs lehetőség is adott.

Itt van két nagyszerű link, ahol ritkán használt fantasy lényeket találhatsz:

Epic, Underused Mythological Creatures for Fantasy Stories (Hannah Heath) – (angol)

A Giant List of Legendary Creatures by Type (Wikipedia) – (angol)

8) A tudomány teljes hiánya

A legtöbb fantasy világban teljesen vagy majdnem teljesen hiányzik a tudomány fejlődése a középkor után. (Kezdjük látni a mintát?) Úgy gondolom, az írók feltételezik, hogy a mágia helyettesíti a tudományt, de mi lenne, ha mindkettővel dolgoznál, a tudománnyal is és a mágiával is?

Néhány példa, hogyan változtathatod meg: Mi van, ha a tudósok és a mágusok konfliktusban állnak, vagy a világod kombinálhatná is a két “tudományt”. Talán a te világod nem (úgy) látja, hogy a tudomány és a mágia ellentétes erők? Esetleg meg tudod magyarázni tudományosan a mágiát?

9) Középkori technológia

Az urban fantasy alzsáner jelentős kivételével a fantasy világok technológiailag kevésbé fejlettek, mint a miénk. Nekünk vannak repülőgépeink, internetünk, autóink, de milyen technológiát tud felmutatni egy fantasy világ? A mágiának szükségszerűen helyettesítenie kell a technológiát?

Néhány példa, hogyan változtathatod meg: Gondolj a fantasy világod alap ötletére, aztán képzeld el, hogy az emberek dolgoztak ezen az ötleten és pár száz év után már jobban tudják hasznosítani a mágikus energiákat. Sikerült a világodnak egyedi technológiákat kifejlesztenie, ahelyett, hogy benne ragadt volna a saját Sötét Korában? Ez a klisé szorosan kapcsolódik a tudományos fejlődéshez és a tudományos közösségekhez. Talán kigondolhatod azt is, hogyan működne a tudomány és a technológia a mágia segítségével.

10) Kötelezően lennie kell egy küldetésnek

Ne érts félre: szeretem a klassz küldetéseket. De muszáj minden fantasy könyvnek egy ilyen körül forognia? Kötelező mindig lennie egy karakternek vagy egy csapatnak, akik azért utaznak, hogy valami hősies tettet hajtsanak végre? Muszáj a világnak mindig veszélyben lennie? És szükségszerű, hogy ezt a fenyegetést mindig egy küldetéssel oldják meg?

Néhány példa, hogyan változtathatod meg: Miért nincs a fantasy könyved középpontjában egy háború két nemzet között, illetve az ő harci stratégiájuk (tisztességes győzelemmel és nem mágikus eszközökkel elpusztítva a másik oldalt)? Esetleg a karaktereid megpróbálhatnának egyesíteni egy nemzetet vagy egy lázadás élére állhatnának, hogy létrejöjjön egy új fantasy nemzet. Vagy esetleg, miután a csapat felkutatta az elveszett kardot és hirtelen legyőzte a gonosz urat, nem kellene szembenéznie azzal a problémával, hogy a generációk óta elnyomott népet meg kellene menteni és utána ténylegesen is kormányozni?

De mielőtt nekiállsz megváltoztatni az összes sablont a regényedben, csavarok egyet a dolgon:

Rendben van, ha vannak klisék a regényedben.

A modern világban az egyediség és az egyéniség nagy hangsúlyt kapnak. A nyomás, hogy légy egyedi, hatalmas és terhes, különösen az írók számára, és valószínűleg főleg ez az oka, hogy te most ezt a posztot olvasod. Ugyanakkor néhány klisé (még néhány a fent említettek közül is) aktuálisan rámutat a világunk igazságaira, és néha a sablonok kifordításával végül pont, hogy irreális fikciót kapunk.

/A szövegből kimaradtak olyan példák, megjegyzések, amik magyarra nem igazán átültethetők./

Forrás: https://writefortheking.wordpress.com/2015/02/23/ten-fantasy-cliches-and-ideas-to-change-them/

A kitalált románcok 8 legrosszabb fajtája

A fikciók bővelkednek romantikában – a sci-fi és a fantasy történetek úgyszintén tele vannak epikus románcokkal. Bár néha a romantika nem tűnik a karakterekből jövő, reális dolognak, sokkal inkább egy eszköznek, amit az író az utolsó pillanatban tett bele a cselekménybe. Itt van a romantikának 8 változata, amit nem szeretnénk többé látni.

Mind tudjuk, hogy nehéz hiteles romantikát írni. Lehet, hogy ideje beismerni, hogy nincs szükség minden történetben párkapcsolatra, mint a sztori A-, B- vagy épp C-szálára. Egy sztori jobb romantika nélkül, mint egy elrontott románccal. Sohasem jó, ha az olvasók azt gondolják, “Hé, a karakterek alaposan kidolgozottak, háromdimenziósak, a sztori klassz – oh, nem! Állj! Honnan jött ez a kapcsolat?”

Úgy tűnik, ezek a nem meggyőző párkapcsolatok mind ugyanazt a mintát követik. Az alábbiakban felsoroljuk azokat, amiket kerülni kell, mert ezek rettenetesek Ha ezek közül bármit látsz, inkább lépj le. Ha a románc a lentiek közül egynél több kategóriába tartozik? Irány a börtön. A starton való áthaladáskor nem kapsz pénzt.

SPOILER FIGYELMEZTETÉS: Mivel a cikk olyan karakterekről szól, akik végül összejönnek vagy épp szétmennek, lesznek spoilerek…  MOST KEZDŐDNEK A SPOILEREK!

1) A “maradékok” párosítása

A TV Tropes megnevezését fogom erre használni, mert mindig azt hallom a fülemben, ahogy Voldemort azt mondja “Öld meg a maradékot!” Mert ez a toposz ennyire rossz.

Muszáj mindenkinek párt találnia a sztori végére, hogy happy end legyen? Még Shakespeare is hagyta néha, hogy a darab végére maradjanak agglegények. Úgy fest, az emberek azt hiszik, a romantika valami zárt rendszer, amiben nem használható semmi külső dolog. Vannak más emberek is a világon. Nem kell azonnal látnunk, hogy a karakterek összejönnek, ahhoz, hogy tudjuk, minden rendben lesz velük.

Ebben a kategóriában a legmagasabb rangú kitüntetést Nancy és Edward érdemli a Bűbájból, akik jó példák a karakterek különösen szörnyű párosítására, hiszen itt a főszereplők exei jönnek össze.

Lásd még: Martha Jones és Mickey a Doctor Who-ban, Alkonyat, Dogget és Reyes az X-aktákból, Oliver és Chloe a Smallvilleből, valamint Sawyer és Juliet a Lostban.

2) Hozz össze szereplőket, csak mert a történet a végéhez közelít

Ez szorosan kapcsolódik a fentiekhez, bár ebben a verzióban sokkal erősebb a kényszer, hogy mindenki összejöjjön valakivel. Csak hogy tisztázzuk: ez arra vonatkozik, amikor egy karakter a semmiből jön össze valakivel, nem arra, amikor a nyilvánvaló szerelmi érdeklődés kiteljesedik közvetlenül a sorozat vége előtt.

Ez elszigeteltebb jelenség lehet, és nem okvetlenül a főszereplőket hozza össze egymással. Ehelyett, amikor a történet lefelé ível, úgy tűnik, az író egyszerűen azt gondolja, egy elhanyagolt karakter is megérdemli, hogy valaki szerelemből érdeklődjön iránta. Ez a hiányos előkészítés nem működik ebben a kategóriában. Az utolsó pillanatban összehozott párok csak kapkodásra utalnak.

Lásd még: Éowyn és Faramir A Gyűrűk Ura mozi verziójában, Leela és Andred a Doctor Who-ból (a lány sztorijának végén), Pen és Cinnaminson Terry Brooks Shannara sorozatából, illetve Principal Wood és Faith a Buffyban.

3) Túl későn hozol be utalásokat a romantikára

Íme néhány javaslat: ne siesd el a romantikát, az mindig rosszul fest. Ez az a különleges eset, amiben mind tudjuk, hogy a két karakter össze fog jönni. Ez egyértelműen a történetmesélés egy módja. De ahelyett, hogy a románcot hagyták volna szépen kiforrni, csak összehozzák őket, mert itt a történet vége. Ez főleg a tévés sorozatok problémája,  amikor törölnek egy sorozatot, így az írók minden szereplőt a megfelelő helyre akarnak tenni a végén, de nincs elég idő ezt optimálisan végigvinni.

A tökéletes ellenpélda, David Eddings Belgariad c. sorozatában Garion és Ce’Nedra házassága valahol a sorozat felénél. Ez nem tesz tönkre semmit, nem rontja el a végső meglepetéseket, ahogy oly gyakran látjuk, és remek táptalajt ad a sorozat további részéhez. Ez egy jól megtervezett, jól kivitelezett románc. Másrészről, a Sabrina, a tiniboszorkányban is a főszereplő szó szerint otthagyja az esküvőjét, hogy helyrehozza a dolgokat Harveyval. Mindezt, csak mert a sorozat hirtelen véget ért.

Lásd még: Simon és Kaylee a Serenityben, meg kellett, hogy várják a film végét (ez nem teljesen a sorozat hibája, de azért mégis). Sam és Annie az Élet a Marsonban, Ezri Dax és Julian Bashir a a Deep Space Nineból, Mulder és Scully az X-aktákban pedig egy érdekes változatot hozott létre, amikor azt hitték, vége lesz a sorozatnak, de aztán mégsem így történt. A forgatókönyv szerint a sorozat a 7. évadban véget ért volna.

4) Üdv a szerelmi háromszögben

Gratulálok! Van két szereplőd, remek kémiával, akiket az olvasók együtt akarnak látni. De még nem tudod összehozni őket, mert az egésszel együtt jár a rettenetes Moonlight probléma.  És aztán, Heuréka! Csak adj a pár egyik vagy mindkét tagjának valaki mást, akibe szerelmes lehet.

Kedves Írók: Kérlek, hagyjátok ezt abba! Kérlek, álljatok le azzal, hogy behoztok egy új karaktert, akinek az egyetlen személyiségjegye, hogy “akadályozza a párt, akiről mindenki tudja, hogy össze fognak jönni”. Légyszi, ne sulykoljátok belénk már a felbukkanásuk előtt, hogy mennyire szerethetők, hanem hagyjátok, hogy ők maguk mutassák meg. Ha igazatok van, akkor a főszereplőtök össze fogja törni egy teljesen rendben lévő ember szívét (Lsd: Richard, Superman Returns) VAGY végül meggyilkolod a karaktert azzal, hogy rossz emberré teszed és így felmented a főszereplőt a felelősség alól. (Lsd: Jason Teague a Smallvilleben. Hmm, tudod, mit? Inkább ne szórakozz Superman-nel egy ilyen nő miatt.)

Ha tévedsz, kapsz egy jellegtelen töltelék karaktert, akit már pusztán a létéért utálni fognak az olvasók. Ha szerencséd van, a közönség elfelejti, hogy valaha ott voltak. Ez történik, ha személy helyett cselekménypontot írsz.

Jár a csoki a képregény-adaptációknak, amik hajlamosak az ilyen karaktereknek valami jól ismert képregényes nevet adni, de egy érdekes képregény-személyiséget nem. Bocs, John Jameson a Pókember 2-ből és Leonard Samson A hihetetlen Hulkból, nem voltatok elég ismertek, hogy kompenzáljátok a képernyőn látható jellegtelenséget.

Lásd még: Lowell az iZombie-ban, Lauren Reed az Aliasban, Viktor Krum és Lavender Brown a Harry Potterben, Groo az Angelben; Atherton Wing és Tracey Smith a Fireflyban; Shakaar a Deep Space Nine-ban; Asha Barlow a Dark Angel-ben; Lou/Jill/Hannah/Shaw a Chuckban; Kocoum a Pocahontasban; Martouf a Stargate SG-1-ban; Pete Shanahan a Stargate SG-1-ban (akire, annak ellenére, hogy kapcsolatba lépett Sam Carterrel, csak úgy emlékeztem, hogy “a fickó, tudod, az aaa….”); Smallville, csak úgy, a Smallville bármikor.

5) “Hiszen én mindig is szerelmes voltam XY-ba” – *megforgatja a szerencsekereket*

Ez az, amikor két, korábban felvezetett karakter végül összejön a semmiből. Ez szorosan kapcsolódik az iménti kategóriához, helyettesítve az új karaktert egy régivel. Csak ebben az esetben már legalább létezett az a karakter és nem most kezdődik a teljes cselekményszála. Másrészről, ha egy karaktert ilyen módon használsz, akkor ugyanazt a karakter-merénylet-vagy-főszereplő-összetört szív  jelenséget idézed elő mint az új karakter. De most ez egy olyan karakter, akire aktuálisan szükséged van. Plusz fennáll a kockázata, hogy az olvasók kedvence olyanná válik, hogy hirtelen mind a halálát fogjuk kívánni.

És amikor ez egy olyan szereplő, aki korábban nem mutatott semmi érdeklődést vagy nincs meg a kémia az új partnerrel, esélyes, hogy itt valami komoly átalakítás történt munka közben. Ha két karaktert mindenféle korábbi interakció nélkül összehoz az író, szerencsés, ha az olvasók csak összezavarodnak, nem pedig sokkolódnak és megdöbbennek.

A Battlestar Galactica későbbi évadai különösen hajlamosak voltak ebbe a csapdába esni. Dualla és Lee, valamint Tigh és Caprica 6 azok, akik nagyon fontosak voltak és nagyon, nagyon furcsák.

Lásd még: Lex Luthor és Lana Lang, Smallville; Harry és Ginny (egy ideig), Harry Potter; Remus Lupin és Nymphadora Tonks, Harry Potter; Galen Tyrol és Cally Henderson, Battlestar Galactica; Worf és Deanna Troi, Star Trek: TNG.

6) A Kudzu románc

Te mindössze csupán egy kis romantikát akarsz vinni a sztoridba. Csak színesítésképpen. Hogy hihetőbbé tedd a világot. De az hirtelen mindenen felülkerekedik. Nem tudod visszafogni. Az eredeti célkitűzés már nem is látható. Helyette a romantika elural minden mást, felismerhetetlenné téve az egészet. Ez a Kudzu románc, ami mindent bekebelez.

Az első Mátrix filmnek épp az ellenkező problémája volt, egyoldalú szerelmet tett a sztori végére. A második és a harmadik? Hé, fiúk! Vissza! Vissza a romantikus kudzut!

Mini változat: Van egy indok nélküli románc, ami annyira borzalmas, hogy mindent elront. Helytelen romantikus műkertészet, ha így jobban tetszik Az unalmas fickó – unalmas sellő kapcsolata A Karib-tenger kalózaiban például.

Lásd még: Wheel of Time; We Can Build You Phillip K. Dick-től; Galaxis útikalauz stopposoknak (2005 movie); Farscape season 4, Lost.

7) Zsonglőrködés a párokkal

Ez nem csupán egy szerelmi háromszög. Hanem amikor az író nem tudja, mit akar a karakterekkel, ezért minden labdát a levegőben tart. Mindenféle párosítás lehetséges! Mindenki szerethet mindenkit! Mintha csak arra várna, hogy az olvasók megmondják, melyik karakterpárost szeretik a leginkább.  Vagy hogy a színészek között kialakuljon valami kémia. Vagy hogy kiázzanak a tealevelek. Csak ne kényszerítsenek minket döntésre, arra nem állunk készen! Karakterek összejönnek, szétmennek, új párok alakulnak, ők is szakítanak, visszamennek az előzőhöz… végül valaki elsétál, igaz? Vagy, másik lehetőség, hogy senki nem jön össze senkivel, csak felváltva vágyakozó pillantásokat vetnek másokra, és féltékenyen meresztgetik a szemüket egymásra.

Mindent egybevetve, A kiválasztottak új évadában alapvetően ez a probléma. Astrid és Stephen? Stephen és Cara? Cara és John? Cara és Stephen?

Lásd még: Vámpírnaplók;Egyszer volt, hol nem volt…,Teen Wolf; Community.

8) A karakterek közt nincs kémia

Hagyd a francba az egészet! 😀


Forrás: https://io9.gizmodo.com/the-8-worst-kinds-of-fictional-romances-1758254150

Ha bármelyik kategóriához tudtok még jó példát mondani, jöhetnek kommentben! 😉
Elég megfoghatatlan dologtan tűnik az, hogy “megvan a kémia” két karakter között. Szerintetek mi kell ehhez? Tudtok esetleg valami jó cikket hozzá?

Segítő kérdések fantasy világ építéséhez – II. Fizikai és történelmi jellemzők – 4. Világtörténelem

4. Világtörténelem

A cikksorozat nulladik részében egy kedvcsinálónak szánt tartalomjegyzéket láthattatok, melyről azt ígértem, hamarosan átgondolandó kérdésekkel egészülnek ki az egyes pontjai. Ez itt a második témakör negyedik része. Az ötödik lesz az utolsó, akkor a teljes témakör átkerül a befejezett fordításokhoz.

  • Milyen régről vannak feljegyzések vagy történetek történelmi eseményekről?
  • Mennyire széles körben ismertek ezek a történetek?
  • Hisz az átlagember ezekben a régi mesékben vagy épp elutasít olyanokat, amik a valóságon alapulnak (pl. Trója)?
  • Mióta élnek emberek ezen a világon?
  • Az evolúció során alakultak ki, istenek teremtették őket vagy valahonnan máshonnan vándoroltak ide?
  • Ha vannak nem emberi lények is, körülbelül mennyi ideje vannak itt és honnan származnak?
  • Mennyire hasonlít a történelem és a kultúra ezen az alternatív Földön a valós történelemre és kultúrára?
  • Miért van ez a hasonlóság/különbözőség?
  • Hol kezdődött a civilizáció?
  • Milyen irányokba terjedt szét?
  • Hogyan hatott a civilizáció fejlődésére a mágia jelenléte?
  • A nem emberi fajok megjelenésére, ha vannak ilyenek?
  • Események vagy az istenek közvetlen beavatkozása?
  • Hagyományosan melyik népek, városok, fajok harcoltak, szövetkeztek, kereskedtek vagy épp versengtek egymással?
  • Hol vannak még mindig komoly érzelmi hatásai a régi eseményeknek?
  • Melyik népek, városok, fajok közt volt konfliktus a közelmúltban?
  • Miért?
  • Mikor és miért tört ki a legutóbbi háború?
  • Ki nyert?
  • Melyik népet, stb. tartják (számítanak?) a legcivilizáltabbnak?
  • Melyek a technológiailag legfejlettebbek?
  • Kik a legfejlettebbek mágiailag?
  • És kik a legkevésbé?
  • Miért?
  • Van-e egy egységes, általánosan elfogadott naptár (beleértve az idő mérését is) vagy a városok, népek, fajok különbözőt használnak?
  • Hány nyelv létezik?
  • Melyek között van kapcsolat (pl. újlatin nyelvek ) és miért?
  • Mely nyelvek kölcsönöztek szavakat vagy mondásokat más nyelvekből?
  • Melyiket beszélik valószínűleg a legszélesebb körben?
  • Van-e egy egyfajta “kereskedelmi nyelv”, ami megkönnyíti az olyan országok közti érintkezést, kereskedelmet, amik nem ugyanazt a nyelvet beszélik?
  • Van-e olyan “egyetemi nyelv”, amit a művelt vagy nemes emberek beszélnek, amilyen a latin volt a középkorban?

Forrás: http://www.pcwrede.com/fantasy-worldbuilding-questions-physical-and-historical-features/#1Phys

Segítő kérdések fantasy világ építéséhez – II. Fizikai és történelmi jellemzők – 3. Természeti erőforrások

A cikksorozat nulladik részében egy kedvcsinálónak szánt tartalomjegyzéket láthattatok, melyről azt ígértem, hamarosan átgondolandó kérdésekkel egészülnek ki az egyes pontjai. Ez itt a második témakör harmadik része.

3. Természeti erőforrások

  • Mely vidékeken a legtermékenyebb a gazdaság?
  • Hol találhatók ásványi kincsek?
  • Mely négylábúak, madarak, halak és egyéb vadállatok mely területen találhatók általában?
  • Ha vannak kitalált állatok, mint például sárkányok, azok hol élnek?
  • Kimerült-e valamelyik természeti erőforrás az idő múlásával, és ha igen, melyik területen?
  • Melyik erőforrások (pl. szén, olaj, vasérc, arany, gyémán, mészkő) különösen gyakoriak és mely vidékeken?
  • Melyek szűkösek?
  • Vannak olyan gazdag lelőhelyek, amiket még nem fedeztek fel, vagy még nem merítettek ki egészen?
  • Mennyi konfliktusokat okozott vagy okozhat az erőforrások egyenlőtlen eloszlása?
  • Mennyire aktív és békés a kereskedelem?
  • Milyen vízi erőforrások állnak rendelkezésre, és milyen jellegű felhasználásra (a malomkerék folyó vizet, azaz folyót vagy patakot igényel, öntözéshez nagy, megbízható vízforrásra van szükség, mint egy tó vagy nagy folyó, stb.)?

Forrás: http://www.pcwrede.com/fantasy-worldbuilding-questions-physical-and-historical-features/#1Phys

Segítő kérdések fantasy világ építéséhez – II. Fizikai és történelmi jellemzők – 2. Éghajlat és földrajz

A cikksorozat nulladik részében egy kedvcsinálónak szánt tartalomjegyzéket láthattatok, melyről azt ígértem, hamarosan átgondolandó kérdésekkel egészülnek ki az egyes pontjai. Ez itt a második témakör második része.

2. Éghajlat és földrajz

  • Befolyásolta az emberi tevékenység az éghajlatot, a tájat, stb, a különféle területeken? Hogyan? (Pl. A Szahara növekedési ütemét fokozta a túlzott gazdálkodás.)
  • Ha ez egy alternatív Föld, az “alternatív” rész megváltoztatja a meglévő hatásokat? (Pl. Ha nincsenek emberek Észak-Afrikában, a sivatag valószínűleg lassabban terjeszkedik.)
  • A Földtől való különbözőség (több nap, hold, stb.) hogyan befolyásolja a klímát az egyes térsékegben?
  • Mekkora földterület található az egyes egyenlítői, mérsékelt és hideg éghajlati öveken?
  • Megjegyzés: a klíma hatással van a tájra az erózión és az időjáráson keresztül; valamint a növények és az állatok eloszlására, illetve a talajképződésre is. Következésképpen ez meghatározza, milyen növények termeszthetők, és melyek nem, milyen állatok élnek meg és milyenek nem ezen a környéken, milyen ruhákat kell viselni az időjárás ellen, és hogyan, miből épülnek a házak. A téli fagy és a tavaszi olvadás megváltoztathatja az utazási lehetőségeket, mivel a vízi utak befagyhatnak, vagy a folyó mentén lévő területek a megáradt víz alá kerülhetnek, ezáltal az adott utak járhatatlanná válnak Az időjárás az elérhető sportokat is befolyásolja, ilyen például a síelés. Összhangban vannak ezek a dolgok azzal, amit a klímáról mondtál az egyes helyeken?
  • Hol húzódnak a főbb hegységek? Folyók és tavak? Sivatagok? Erdők, trópusok és egyebek? Füves puszták és síkságok?
  • Ha vannak kitalált állatok (pl. sárkányok, egyszarvúak, egyebek), hogyan illeszkednek az ökológiába?
  • Mit esznek?
  • Mekkora élőhelyre van szükségük?
  • Bárhol megélnek, vagy elengedhetetlen számukra egy bizonyos éghajlatú, adott terepviszonyokkal rendelkező terület?
  • Intelligensek és/vagy képesek varázsolni, beszélni, stb.?

Forrás: http://www.pcwrede.com/fantasy-worldbuilding-questions-physical-and-historical-features/#1Phys

Segítő kérdések fantasy világ építéséhez – II. Fizikai és történelmi jellemzők – 1. Általános

A cikksorozat nulladik részében egy kedvcsinálónak szánt tartalomjegyzéket láthattatok, melyről azt ígértem, hamarosan átgondolandó kérdésekkel egészülnek ki az egyes pontjai. Ez itt a második témakör első, bevezető része.

1. Általános

  • Mely földrajzi területeken fog játszódni a történet?
  • Hányféle területet fog lefedni a sztori?
  • Mik a táj, az éghajlat, az állatok, stb. legszembetűnőbb jellegzetességei?
  • Milyen hatással lesznek ezek a jellegzetességek az utazási időre, a kommunikációra, stb.?
  • Ha vannak nem emberi lakók, lények is, van-e olyan terület, melyet kifejezetten a sajátjuknak tekintenek (pl. a törpék hagyományosan a föld alatt élnek, rendszerint a hegyekben)?

Forrás: http://www.pcwrede.com/fantasy-worldbuilding-questions-physical-and-historical-features/#1Phys

Segítő kérdések fantasy világ építéséhez – I. A világ

1. Alapok

  • Mások a fizikai és a természeti törvények ebben a világban, vagy ugyanolyanok, mint a való életben? 
  • Hogyan illeszkedik ebbe a mágia? És a mágikus lények?
  • Úgy általánosságban ez egy földszerű világ? 
  • Vagy egy “alternatív Föld”?
  • Van több különféle emberi faj? 
  • Illetve vannak-e nem-emberek is, például elfek vagy törpék?  
  • Hogy viszonyul ezen világ kulturális és etnikai sokfélesége a valós világhoz?
  • Mennyi ideje élnek emberek ezen a világon? 
  • Itt fejlődtek ki, vagy valahonnan máshonnan vándoroltak be?
  • Hány ember él ebben az országban?
  • Hogy viszonyul ez a világ teljes népességéhez?
  • Mi tekinthető kisvárosnak / nagyvárosnak / központi városnak a lakosok számában kifejezve?
  • Mi a mágikus erő forrása: az istenek, a világ “manája” (mint Larry Niven “Warlock” történeteiben), az emberek akaratereje vagy a mágiahasználó életenergiája? Vagy valami egészen más?
  • A mágia egy kimeríthetetlen erőforrás?Ha a mágiahasználónak saját akaraterejéből, életerejéből vagy józanságából pótolja ezt a varázserőt, milyen hosszútávú hatásai lesznek az egészségére és/vagy stabilitására?
  • A különböző fajok más-más forrásból nyerik a varázserejüket, vagy mindenki ugyanazt használja?

2. Alternatív Föld

  • Vannak nem emberi lakosok is ezen a bolygón (pl. elfek, törpék, földönkívüliek)? 
  • Ha igen, milyen számban?
  • Mennyire nyíltan vannak jelen? 
  • Milyen területeken élnek (pl. a törpék hegyekben vagy barlangokban, az elfek az erdőkben, stb.)? 
  • Hogy viszonyul a történelem és a kultúra ezen az alternatív Földön a valódihoz? 
  • Miért van ez a hasonlóság vagy épp eltérés?
  • Volt egy bizonyos pont a történelemben, amikor ennek a világnak a folyása levált a miénkről (pl. Napóleon nyert Waterloo-nál)? 
  • Ha igen, mi volt az? Milyen régen történt? 
  • Ennek következtében mennyire változott meg a történelem, és mennyire fog a jövőben? 
  • Ennek a történelmi törésnek a mágia volt az oka, vagy épp ez a változás tette lehetővé a mágia használatát?
  • Ha nincs egy konkrét elágazási pont, akkor mi a különbség eközött az elképzelt világ és a valódi között? 
  • Mennyire látványos ez a mindennapi életben? 
  • Ha létezik mágia, de a történelem többé-kevésbé ugyanaz, miért nem volt rá hatással? 
  • Ha a mágia működik, elfek léteznek, stb., de az emberek többsége nem tud erről, hogyan és miért maradhatott ez titokban?
  • Ha a mágia létezése köztudott, melyik történelmi események változtak meg, és melyek maradtak változatlanok? 
  • Hogyan reagáltak a vallási szervezetek? A kormányok? A hétköznapi emberek? 
  • Milyen törvények és/vagy foglalkozások változtak? 
  • Milyen hatással lesznek ezek a általános és speciális különbségek a szociális kérdésekre?

3. Nem földi jellegű világ

  • Miben különbözik fizikailag ez a világ a Földtől?
  • Ugyanolyanok a méretek (egyforma sűrűség, egyforma gravitáció), ugyanolyan a szárazföld és a víz aránya, ugyanolyan a légkör, stb.?
  • Esetleg több napja vagy holdja van? Gyűrűi?
  • Vannak látványos csillagképek, üstökösök, stb., amik éjszaka vagy épp nappal láthatók?
  • Vannak nem-emberi lakosai a bolygónak (elfek, törpék, űrlények)?
  • Ha igen, mekkora számban?
  • Milyen nyíltan vannak jelen?
  • Melyik területeket vették birtokukba?
  • Hogyan helyezkednek el a földrészek?
  • Ha több nap vagy hold van, hogyan befolyásolja ez a szeleket, az árapályt, és úgy általában az időjárást?
  • Mennyi szárazföldje van, és ebből mennyi lakható?
  • A tengelyi dőlése és a bolygó pályája ugyanolyan – azaz, a világnak ugyanolyanok az évszakai, és ugyanannyi ideig tart egy éve, mint a Földnek?

Forrás: http://www.pcwrede.com/fantasy-worldbuilding-questions-the-world/#1Basics

Segítő kérdések fantasy világ építéséhez – 0. rész

Találtam egy igazán érdekes és széleskörű összefoglalót arról, mi mindent is kell/érdemes átgondolni, ha valaki saját világ kitalálásába fog. Nem csupán a lenti témakörök felsorolásáról van szó, hanem mindegyikhez tartozik egy sor kérdés is, amit majd további bejegyzésekben apránként közzéteszek. Már régóta kerestem efféle cikket, ami ad egy minden fontos szempontra kiterjedő listát, és most megtaláltam! 😀 

Hozzáteszem, egészen biztosan nem kell mindig, minden világhoz így elmerülni az egyes témákban. Más részletekre és másmilyen mélységben van szükség rájuk, ha novellához, ha regényhez vagy ha szerepjátékhoz alkotsz világot, ahogy az sem mindegy, hogy az egész sztorid, legyen történet vagy kaland, egy adott ország kicsi városkájában játszódik, vagy nagy, nemzetközi politikai intrikákat szeretnél? Szóval nyugodtan használj annyit a listából, amennyire szükséged van, ha kell, hagyj el belőle vagy bővítsd ki, a lényeg, hogy amit alkotsz, önmagában legyen logikus és álljon meg a lábán.

Kedvcsinálóként közlöm a bevezetőt és a listát az egyes témakörökről, így később akár tartalomjegyzékként is használhatjátok.
Mivel ez egyben áttekinthetetlenül hosszú bejegyzés lenne, ezért ha egy-egy téma minden alpontját lefordítottam, akkor hozom majd át az egész csokrot egy bejegyzésként a befejezett fordítások részhez és linkelem majd a főcímhez, hogy innen kiindulva minden pontot elérhessetek.

Remélem, Ti is ugyanolyan hasznosnak találjátok majd, mint én! Jó olvasást az új cikksorozathoz! 🙂


Segítő kérdések fantasy világ építéséhez

A következő kérdések listája a fantasy történetek azon íróinak nyújt segítséget, akik arra törekszenek, hogy hihető képzeletbeli közeget alkossanak sztorijuknak. Míg ezen kérdések némelyike hasznos vagy épp elengedhetetlen lehet bizonyos történetekhez, nem mindegyik felvetés lesz alkalmazható az összes történetre. Nem szükséges, hogy a szerző az összesre, vagy akár bármelyikre is válaszoljon az írás megkezdéséhez (vagy épp befejezéséhez). Az cél egyszerűen az, hogy elgondolkoztassa az embereket arról, hogy történetük keretei és hátterei összhangban vannak-e… vagy sem. Ha használható, használják is. Ha nem, akkor ne.
Néhány kérdés egynél több témakörnél is alkalmazható, és több címszó alá is be lett másolva. Ez nem tekinthető teljes és befejezett listának, inkább egy kiinduló pontnak, aminek segítségével minden egyes író összeállíthatja a saját listáját.


A kérdések

I. A világ

  1. Alapok 
  2. Alternatív Föld
  3. Nem földi jellegű világ

II. Fizikai és történelmi jellemzők

  1. Általános
  2. Éghajlat és földrajz
  3. Természeti erőforrások
  4. Világtörténelem
  5. Egyedi országok történelme

III. Mágia és mágiahasználók

  1. A mágia szabályai
  2. Varázslók
  3. Mágia és technológia
  4. Egyéb mágikus kérdések

IV. Emberek és szokások

  1. Általános
  2. Szokások
  3. Étkezés
  4. Üdvözlések
  5. Gesztusok
  6. Vendéglátás
  7. Nyelv
  8. Etika és értékek 
  9. Vallás és istenek
  10. Lakosság

V. Társadalmi szervezetek

  1. Általános
  2. Közigazgatás
  3. Politika
  4. Bűnözés és a jogrendszer
  5. Külföldi kapcsolatok
  6. Hadviselés 
  7. Fegyverek

VI. Kereskedelem, ipar és közélet

  1. Általános
  2. Üzlet és ipar
  3. Közlekedés, szállítás és kommunikáció
  4. Tudomány és technológia
  5. Orvostudomány
  6. Művészet és szórakozás
  7. Építészet
  8. Városi tényezők
  9. Vidéki tényezők

VII. Mindennapi élet

  1. Általános
  2. Divat és öltözködés
  3. Illemszokás
  4. Étrend
  5. Oktatás
  6. Naptár

Forrás: http://www.pcwrede.com/fantasy-worldbuilding-questions/ 

12 tulajdonság a szerethető karakterhez

A szerethető hős kritikus pontja a történetednek. Sajnos az, hogy te szereted a karaktert, még nem garantálja, hogy az olvasók is így fognak érezni. Segítségképp, hogy egy sor különböző ember megkedvelje a hősöd, adj a protagonistádnak néhány olyan tulajdonságot, amik széles körben rokonszenvesek. Kezdd a történeted ezen tulajdonságok bemutatásával, ez nagyon jó benyomást fog kelteni a karakteredről.
Mely tulajdonságok a legszerethetőbbek? Úgy gondolom, ez a tizenkettes lista lefedi. Ugyanakkor segítség gyanánt, hogy megértsd, _miért_ ezek a sajátottások a leghatásosabbak, három kategóriába fogom rendezni őket: együttérzésre építők, önfeláldozók, mulatságosak.

I. Együttérzésre építő tulajdonságok

Ezek azok a tulajdonságok, amiktől a karaktered hátrányos helyzetbe kerül. Alapvetően az olvasóid elkezdenek sajnálatot érezni a karaktered iránt, és ezért figyelni fogják, hogyan boldogul. Ahhoz, hogy ezek a tulajdonságok működjenek, az kell, hogy az olvasók ne azt érezzék, hogy a hős felelős a saját sajnálatra méltó helyzetéért. Ennek természetesnek és fontosnak kell lennie a történet szempontjából is. Ha az olvasók azt érzik, csak arra használod ezeket a tulajdonságokat, hogy kihasználd legmélyebb érzéseiket, próbálkozásod visszafelé fog elsülni.

1. Szegény
Hősöd nem jön ki a fizetéséből. Nem elég, hogy van egy sor kifizetetlen számlája, de nyugtalan is a bérezése miatt, nélkülöznie kell néhány fontos dolgot. Csak az utcán tud aludni, gyógyszerek nélkül kell életben maradnia, vagy csak négy órát alhat éjszakánként, mert három munkahelye is van.
Könnyebb szimpatizálni az elszegényedett gyerekekkel. Sajnos az emberek gyakran hibáztatják a felnőtteket saját nyomorukért. Azonban abszolút tudod ezt használni felnőtteknél is, az olvasóidnak csak arra van szükségük, hogy értsék, a szereplők hogyan jutottak oda, ahol vannak. Talán drága életmentő gyógyszerre van szükségük, vagy nincs idejük dolgozni, míg beteg szüleikről vagy gyerekükről gondoskodnak.

2. Magányos
Hősödnek nincs senki az életében, akit szerethet, pedig egyértelműen vágyik rá. Sikertelen kísérleteket tett mások megnyerésére, pótlékként fotókat használ halott vagy híres emberekről, hogy segítsenek neki betölteni a hiányt.
A magány könnyebben használható érett felnőttek esetében, mint gyerekeknél vagy fiatal felnőtteknél. A gyerekeknek és a fiataloknak rendszerint van egy gondviselőjük, aki támogatja őket, és általában könnyebben kötnek barátságot. Egy gyermek tea partija a plüssállataival inkább aranyos, mint szomorú. De működhet fiatal embereknél, ha bemutatod, miért nincs baráti kapcsolatuk gyerekekkel vagy felnőttekkel. Az, hogy furcsák vagy esetlenek, nem elég; kell valami ok, ami elszigetelődésre kényszerítette őket.

3. Bántalmazott
Hősödet más emberek bántalmazzák, és az olvasók látják, hogy ez okozza a szorongásait. Durván bánhatnak vele azok, akiknek törődniük kellene vele, elutasíthatják a közösségek, különféle csoportok, vagy épp üldözhetik.
Ne hagyd, hogy a bántalmazás rajzfilmszerűvé váljon. Indíts egy hihető okkal, mint a bigottság vagy az abúzus. Nézz utána, hogy néz ez ki a valóságban. Aztán emlékezz majd arra, hogy a karaktered valamilyen szinten alkalmazkodott a rossz körülményeihez

Az együttérzést kiváltó tulajdonságok nem minden történetben működnek, a hősök nagyon sokféle háttérrel rendelkeznek. Azonban a szimpátia kiváltása nem követeli meg, hogy a hősöd jó ember legyen. Ha antihősöd van, akinek ugyan nem erőssége az erkölcsösség, de nem is akar erős / hatalmas lenni, akkor ez a kettő tulajdonság tökéletesen megfér egymással.

II. Önzetlen tulajdonságok

Ezek a tulajdonságok megmutatják, miként helyez a karaktered másokat előbbre önmagánál. A legjobb módja, hogy kifejezd ezt a tulajdonságot, ha megmutatod, mibe kerül ez a karakterednek. Ha lesegít egy macskát a fáról, annak nagyobb súlya van, ha emiatt elkésik a munkából, vagy számos horzsolást szerez.

4. Felelősségteljes
Hősöd jelentkezik, hogy elvégezzen valami nehéz munkát, amit senki más nem akar. Ha valami rosszul sül el, ő az, aki vállalja a felelősséget. Az erőfeszítései teljesen hála nélkül maradnak, bár nem is köszönetért cselekszik. Megteszi, mert meg kell tenni.
Ha a főszereplőd küldetésen van, vagy munkát végez, abba jól beleilleszthető a felelősségvállalás. Bizonyosodj meg róla, hogy az önkéntesen vállalt munka kellemetlen vagy kockázatos, de nagyon fontos. Ráadás, ha ezért más aratja le a babérokat.

5. Gondoskodó
Karaktered meglátja mások szükségleteit: megvigasztalja, védi, eteti vagy ágyba teszi őket. Ezek túlmutatnak azon, ami elvárható tőle: hogy fennmaradjon hosszú órákon át vagy felhagyjon élvezetes tevékenységeivel.
Ez a tulajdonság főleg férfiaknál vagy gyerekeknél működik jól. Sajnos szociális elvárás a nőkkel szemben a gondoskodás, ami megnehezíti, hogy erőfeszítéseiket rendkívülinek tekintsék. De ha férfi karakteredet ábrázolod gondoskodóként, azzal egyszerre teszed őt kedvelhetővé és segítesz változtatni a kettős mércén.

6. Szerény
Hősöd alázatos és önmagát lekicsinylő. Jó oka lenne rá, hogy ne legyen az, hiszen pompás munkát végez. De még így sem gondol magáról sokat, és visszautasít minden dicséretet, fizetséget vagy jutalmat, amit felajánlanak neki.
Ha a főszereplődnek még szüksége van egy hiányosságra, hogy a történetszála elkezdődhessen, ez megadhatja azt. A történet folyamán aztán megtanulhatja becsülni önmagát és elfogadni a jutalmat, amit megérdemel.

7. Hősies
Főszereplőd mások védelmére kel veszélyes testi fenyegetésekkel szemben. Ő talán jobban felszerelt ahhoz, hogy szembenézzen a fenyegetéssel, mint azok, akiket megvéd, de a győzelme koránt sem biztos. Mások megmentése során valódi veszélyekkel néz szembe, amik fenyegetik az ő saját biztonságát is.
Ahhoz, hogy ez működjön, a megmentett személynek szimpatizálnia kell a hőssel, aki épp az imént húzta ki a bajból. Egy hős, aki letartóztat egy törvényszegő rablót, nem lesz emiatt kedvelt, de valaki, aki közbe veti magát, hogy kiszabadítson egy állatot vagy egy gyereket, már jóval inkább azzá válik. Hősöd megmenthet egy tárgyat is, ha bemutatod, milyen fontos az a tárgy más emberek számára.

8. Karitatív
Hősöd ad azoknak, akik szükséget szenvednek. Amiről lemond, az nem csupán némi aprópénz, amit nélkülözni tud, hanem valami, amit még ő maga is használhatna. Talán lemond a saját vacsorájáról, hogy megetessen egy éhezőt, vagy elajándékozza egyik meleg sapkáját, ami a kedvence volt.
Nehéz megoldani, hogy a karitatív karaktered önzetlennek érződjön, ha alapvetően gazdag. Ha vagyont örököl, az egészet fel kellene adnia. Azonban ha szegény vagy elszegényedett, adakozása komoly benyomást fog tenni.

9. Megértő
Karaktered nem táplál rosszindulatot senki iránt, könnyen megbocsátja a vétkeket. Ha mások bántják, feltételezi, hogy csak rossz napjuk van. Értékel mindenkit, akivel találkozik, és keresi a pozitív tulajdonságokat még a legrosszabb természetű emberekben is.
Ez a tulajdonság feltűnőbb érett felnőtteknél, akik már nem naivak. Gyerekeknél is lehet ugyan előnyös, ha megértők, de az olvasóid feltételezhetik, hogy később ezt kinövik.

Az önzetlen tulajdonságok sokféle helyzetben működnek, és könnyen alkalmazhatók a mesélők számára. Ezekkel a tulajdonságokkal megszerettethetik a szereplőiket.

III. Mulatságos tulajdonságok

Ezek a tulajdonságok a karaktereket olyan újdonságokkal ruházzák fel, amik lekötik a közönséget. Levegőfrissítést jelenthetnek az agyonhasznált műfaji szabályok közt vagy épp ellenkezőleg, a komoly légkörben. Mindenesetre győződj meg róla, hogy ezeket a tulajdonságokat jól körülírtad, különben az újdonság, amit hoztak, elhalványul és az olvasók könnyen elfelejtik.

10. Szellemes
Hősöd árasztja a csípős egysoros és egyéb szellemes megjegyzések, amik viccessé teszik az nézők szemében. Ezek a tréfálkozó karakterek, tiszteletlenül felelnek a kellemetlen, hatalommal rendelkező figuráknak és a fenyegető gazembereknek, s ezzel szépen beégetik őket. Ezek során gyakran kerülnek bajba, de ez sosem ront a beszédük minőségén.

A szellemesség átlagos karaktereknél működik a legjobban. Az ő vicces visszavágásaik azt az érzést keltik a közönségben, hogy megerősítést kapnak azokban a szituációkban, amiket gyakran el kell viselniük. Egy gazdag és hatalmas személy, aki használja az eszességét, sokkal valószínűbb, hogy aljasnak tűnne.

11. Különc
Karaktered furcsa és megnyerő egyszerre. Nem ugyanúgy látja a világot, ahogy más emberek, ami lehetővé teszi számára, hogy érdekes megjegyzéseket fűzzön mindenhez. Valószínűleg taszítják az olyan dolgok, amiket mások normálisnak találnak és vonzzák azok, amik mások szerint unalmasak. Van bennük egyfajta ártatlanság, ami megengedi nekik, hogy kritikusak legyenek anélkül, hogy átlagosnak vagy egyenesen negatívnak tűnnének.

A különcség jól használható olyan karaktereknél, akik vagy nem egészen emberek, vagy szokatlan háttérrel rendelkeznek. Ha egyedül nevelkednének egy űrállomáson csupán számítógépes oktatóprogramok segítségével, az megmagyarázná, hogy miért ilyen furcsák.

12. Felforgató
Szereplőd felborítja az általánosan elterjedt megszokásokat, és szembemegy a begyökerezett hiedelmekkel. Ő nem az a típusa az embereknek, amilyet egy hősről feltételeznénk, de ez nem zavarja. Agyafúrtan használja a zsánereit, hogy nevetségessé tegyen mindenkit, aki szabályosan játszik, dacolva annyi klisével, amennyivel csak képes.

Nem aggathatod rá a felforgató hajlamot egy kész karakterre, már teljesen az elejétől, a megalkotástól kezdve élned kell vele. Használj olyan demográfiai réteget (pl. rassz, kor, anyagi helyzet) amit a műfaj eddig sosem képviselt és adj neki olyan tulajdonságokat, ami a hősöknek sosem szokott lenni. Aztán adj egy olyan kiállást hozzá a karakternek, ami illik az eddigiekhez.

A szórakoztató vonások megvalósítása a legtrükkösebb. Van egy vékony határvonal a mókásság, ami megnyerő és a mókásság, ami idegesítő között. Míg ezen tulajdonságok egyike is elég, hogy a karakteredet a legjobb esetben szerethetővé tegye, fontold meg, hogy hozzáadsz még egy önzetlen vagy szimpatikus tulajdonságot, abban az esetben, ha a karakter jelleme nem úgy alakulna, ahogy akartad.

Hősödnek nem lehet túl sok jó tulajdonsága, noha nem minden tulajdonság fog passzolni a történetedhez. Ha több mint egyet szeretnél használni, először kategorizáld őket, ez fogja jelenteni neked a legnagyobb eredményt. Akkor amennyiben a karakterednek lesznek erősségei és gyengeségei, jó munkát végeztél.

Forrás: https://mythcreants.com/blog/twelve-traits-for-a-lovable-hero/

Hogyan alkoss hiteles világot?

Könnyen megtanulhatsz az olvasók által is reálisnak érezhető világot építeni, ha követed a következő öt lépést:

1.lépés: Tervezd meg a föld fekvését
Első lépésként alkoss egy szilárd, hihető fizikai világot. Néhány fantasy író és olvasó azért megszállottja a térképeknek, mert megalapozza a világ fizika leképezésének aktusát. De nem muszáj a térképet megrajzolnod, helyette készíthetsz jegyzeteket is, a lényeg, hogy érezd a világod mint fizikai helyet, aminek határai vannak.

2.lépés: Adj konkrét szabályokat a világodnak
Csak mert ez fantasy és nem sci-fi, még nem jelenti, hogy a világod szabályok nélkül lehet, vagy egyszerűen tetszőleges körülményeket alakíthatsz ki benne. A következetesség fenntartása a világod építése és írása során mindvégig szükségszerű. A szabályok pontos betartása át fogja járni a kitalált világod minden részét, de először is, légy biztos abban, hogy nagy általánosságban következetes vagy. Akár egy legendára alapozod a fantasy világodat, akár a valós történelemre, mit például a középkori Európa, a feudális Japán vagy az indián mondavilág, vagy az egészet saját magadtól találod ki, minden részletnek összhangban kell lennie az általad létrehozott világgal. Ha a fantasy világod olyan technológiával rendelkezik, ami nincs összhangban a háttérrel, jó magyarázatot kell rá adnod, hogy ez most mágia-e, egy technológiailag fejlettebb nép találmánya vagy valami egészen más.

3.lépés: Döntsd el, hogy a kitalált világod lakosai hányféleképpen beszélnek
Egy másik dolog, amit szem előtt kell tartanod, az a regényed hangulata. Például ha high fantasyt írsz kelta legendákkal telítve, írhatod úgy, hogy emlékeztessen a tündérmesék és legendák nyelvére. Az olvasóid nem feltétlenül Tolkien ősi sagákban gyökerező világával akarnak kezdeni, hogy aztán hirtelen Martin Trónok harca sorozatának rideg és vérszomjas sötétségén vonszolják át magukat. A hangulat következetes fenntartása kritikus fontosságú a regénybéli hihetőség szempontjából.
A hangulat ezen következetességének a karaktereiden is tükröződnie kell. A világ értékei fogják motiválni őket. Egy világban, ahol a becsületnek és a hűségnek van a legnagyobb jelentősége, a karakterek hajlamosak máshogy viselkedni mint egy olyan világban, ahol az erőt és az anyagi javak felhalmozását értékelik a legtöbbre. Persze alkothatsz olyan karaktert, akinek az értékrendje jelentősen eltér az ottani világétól, de ez a különbség valószínűleg konfliktusok forrása lesz.

4.lépés: Tervezd meg a mágiát, a vallást, a szociális és politikai rendszereket
A legtöbb fantasy használ mágiát, ám a szabályok itt is fontosak. Annyiféle mágiarendszert alkothatsz, amennyit csak akarsz, de a lényeg, hogy valamiféle rendszer mindenképp legyen. Ez épülhet számokra, növényekre, szavakra vagy bármi másra, és akár évekig tartó tanulással szerzi meg jártasságát a karakter, akár vele születik a képesség, ennek egységesnek kell lennie. A karakterek nem fejleszthetnek ki hirtelen új képességeket és nem léphetnek ki a rendszerből. 

5.lépés: Hogyan alkoss egy mindenki számára hiteles fantasy világot: A cselekmény jelentősége
A kulcs egy hihető fantasy világ megalkotásához, szem előtt tartani, hogy a ‘fantasy’ nem azt jelenti, hogy ‘bármi megtörténhet’. Azonkívül hogy a fentiek szerinti szabályokat és egységességet fenntartod, a történet rendszerint ne számítson arra, hogy majd a deus ex machina megoldja a konfliktusokat. A ‘Deus ex machina’ egy szófordulat a cselekmény eszközrendszerében arra, hogy valami látszólag a semmiből jön. Ezt ügyetlenül vagy hatékonyan is meg lehet oldani. Egyesek vitatják, hogy Samu és Frodó sasok általi megmentése a Végzet Hegyénél Tolkien “A Király visszatér”-jében deus ex machina lett volna.
Másik példa lehet az istenek gyakori beavatkozása a görög mitológiában. A kortárs olvasók elfogadhatják az előbbit, de az utóbbiak megzavarják. A deus ex machina használata mindig rizikós. Egy-egy isteni beavatkozás még elfogadható, de ha sok van belőle, az a hihetőség rovására megy.


Forrás: http://www.nownovel.com/blog/how-to-create-a-fantasy-world/