Vasporos, olajfoltos műhelyem

Ahogy a konyha falán függő óra mutatói pontosan 23 óra 00 percre fordulnak, felcsendül az óramű belsejébe épített kis zenedoboz fémes hangú dallama. Rajtam kívül mindenki alszik már, nem fognak észrevenni. Kinyitom a szobám ablakát és papucsban, hálóingben elsurranok a műhelyemig.

Az elmúlt éjszakákon, a korábbi tapasztalatok tükrében ismét felskicceltem a megépíteni kívánt szerkezet vázát és listába szedtem a szükséges alkatrészeket: karakterek, helyszínek, fontos csomópontok, utánanézésre lejegyzett témák és további ötletmorzsák. Átfutom, mindent előkészítek, felkötöm hennavörös hajam, hogy ne zavarjon, majd izgatottan munkához látok. Most sikerülni fog!

A cselekmény hosszúkás darabjait az érzelmek számos csavarjával összeillesztve teszem életszerűen mozgathatóvá. Nagy gondot fordítok a tartószerkezet felépítésére, motivációból kovácsolom ki a koponyát, a legtitkosabb, belső elemeket pedig a párbeszéd és a gesztusok ívesre hajlított bordakosara mögé szánom.

Miután kész a váz, szusszanok egyet. Felteszek egy teavizet és míg forr, elrágcsálok egy almát. Közben a félkész művet szemlélem, és tudom, sokat kell még dolgoznom, hogy rápillantva mások is azt a képet lássák, ami a fejemben él az elkészült alkotásról.

Hamarosan leönthetem a teát, de még hagynom kell hűlni, ezért inkább folytatom a munkát. A váz darabjaira karakter-rugókat erősítek izom gyanánt, a végtagok elemeinek mindkét oldalára, hogy ne csak mozgathatók legyenek, de mozogjanak is. A jellem két üveggolyóbisát a koponya szemgödrébe illesztem, majd minden szépérzékemet segítségül hívva elkezdem formára kalapálni a vékony borítást, melyhez gondosan megválasztott leíráslemezeket használok. Aztán horgokból összefűzött tincseket rögzítek a fejtető burkolatára.

Közben a teám illata iható hőmérsékletűre hűlt, kortyolni kezdem a gyümölcs ízű italt. Illata az orromba száll, erre a néhány percre átvéve a reszelt vas és a kenőolaj szagát. Később is, folytatva a munkát, vissza-visszatérek öblös bögrémhez. Az éjjeli órákat munkával töltöm, néha kiveszek egy-egy darabot a szerkezetből, csiszolok vagy hajlítok rajta, hogy pontosabban illeszkedjen a többihez, ám ez nehéz feladat. Mert ha egyen alakítok, néha a mellette lévőkön is szükséges, míg lassanként olyan formát kezd ölteni a mű, mint amilyennek elképzeltem.

Már jócskán elütötte a hármat a falon függő óra, amikor úgy döntök, mindent megtettem, amire ma képes voltam. Arcom és térdem portól maszatos, egyik még mindig piros, mióta odacsíptem a konfliktus és a szerelmi szál közé, de ezek mit sem számítanak, ahogy végigfuttatom tekintetem a szerkezeten.

Van mozgatható keze, lába, teste, elfordítható feje és szemei, frizurába rendezett haja. Messze nem tökéletes, de én látom, hogy már szebb, mint a korábbiak. Odalépek hozzá, végigsimítok a hideg fémen, kíváncsi izgalom ébred a gyomromban, ahogy a munkaasztalon lévő kurbliért nyúlok.

A köldök helyén lévő apró lyukba illesztem a kart és felhúzom a masinát. Hátralépek és várok.

Megmozdul. Nyikorogva előbb felém, majd az ajtó felé fordítja a fejét. Pislog nézőpontszálakkal díszített szemhéjával és felemeli a lábát. Látom, hogy a mozgása még nem lesz teljesen kiegyensúlyozott, de talán… A lépés rövidebbre nyúlik, mint kellene, a szerkezet orra bukik, fémes csörömpölés közepette magával rántja az egyik szerszámosládát, néhány darabkája szanaszét gurul. A szeme lecsukódik.

Megint nem sikerült.

A gyomromból a torkomba kúszik a gombóc, ahogy lehajolok hozzá. Pedig annyit dolgoztam vele! Kedvem volna belerúgni a karjába, de eszemben sincs bántani. Próbálom legyűrni pillanatnyi csalódottságomat, ahogy felrángatom, hogy a sarokba húzhassam. Közben a stílus-olajos kannára és a mellette heverő fecskendőre esik a pillantásom. Hát persze! Nagyon ügyesnek kell lennem, hogy csak a megfelelő helyeket kenjem be vele, de meg fogom próbálni.

Bár ma sem sikerült önálló haladásra bírnom a szerkezetet, ismét elszántan nézek a holnap elé. Hiszen a mostani darab is apránként formálódott, a korábbi próbálkozások tapasztalatából.

Holnap éjszaka nekilátok újra!

Addig is, szabad perceimben tovább bújom a műszaki könyveket, hátha megtalálom a választ. Meg kell tudnom, hogyan kell elkészíteni a belszerveket is! Anélkül, ha a szerkezetem működni is fog, nem lesz igazán emberi.